galéria megtekintése

A lengyel ház

Az írás a Népszabadság
2014. 10. 30. számában
jelent meg.


Miklós Gábor
Népszabadság

Kedden két államfő nyitotta meg Varsóban a lengyel zsidók történetének múzeumát. A lengyel és az izraeli. És volt elég protokollesemény, népünnepély, sorban állás. Már akkor is hatalmas tömeget vonzott az épület, amikor tavaly elkészült. A világ csodájára járt a szerény és minimalista épületnek, egy finn művész alkotásának. Nemzetközi pályázaton nyert, nagyágyúk előtt, mint például a világhíres Daniel Liebeskind.

A múzeum számára újraalkották az egykori gwozdzieci zsinagóga mennyezetét
A múzeum számára újraalkották az egykori gwozdzieci zsinagóga mennyezetét
Kacper Pempel / Reuters

Most az állandó kiállítás készült el. Van az épületben egy nem állandó kiállítás is. A címe: Hogyan csináljunk múzeumot? Nem tudom elképzelni, hogy azok, akiknek a megrendelésére ma a Józsefvárosi pályaudvarból Sorsok Háza névvel múzeumot építenek, ne tudnának erről a folyamatról. Például dr. Schmidt Mária, aki felettébb tájékozott személy. Mi viszont nem tudunk róluk és vállalkozásukról sokat. Egyáltalán, jó ha másfél éve van információnk arról, hogy valaki kitalálta.

 

A varsói múzeum ötlete huszonegy éve született. Néhány történész kezdett el erről beszélni a varsói zsidó történeti intézetben, ami akkor magánintézménynek számított. Volt nekik is egy zsidó múzeumuk, ahol tárgyakat állítottak ki. Látták azonban a washingtoni holokausztmúzeumot, ami megragadta a fantáziájukat azzal, hogy nem régiségeket, tárgyi emlékeket tett közzé, hanem elmesélt egy történetet. Ők azonban úgy gondolták, hogy nekik nem a pusztulásról, hanem az életről, az együttélésről kellene mesélniük.

A történészek ötletét felkarolta több civil. Megszerezték a város akkori főpolgármesterének a támogatását, aki teret kínált az épületnek. Sikerült hazai és külföldi támogatókat szerezni, akik pénzt ígértek és másokat is rábírtak arra, hogy adományozzanak a majdani tervre. Eközben lengyel és külföldi történészek, a kérdés legelismertebb tudósai elkezdtek dolgozni a koncepción. Cikkek jelentek meg, nyilvános vitákat folytattak.

Tíz évvel később a lengyel állam hivatalosan és pénzzel is beszállt a tervbe. A folyamat közben négyszer váltott „pártszínt” a lengyel politika. De ez a lényegen semmit nem változtatott. Olyan jobboldali támogatói voltak a tervnek, mint Lech Kaczynski korábban főpolgármester, majd államfő. (Aki a kormánygéppel később lezuhant Szmolenszkben és életét vesztette.) A baloldali politikusok is az ügy mögé álltak, nagyvállalatok és külföldi kormányok is csatlakoztak. 2003-ban írták ki az építésre a nemzetközi pályázatot. Az épület tíz év múltán készült el.

Közben tartott a vita az állandó kiállítás tartalmáról. Nyilvánosan. Külföldi és hazai szaktekintélyekkel. A kiállítás nem hazudja el a lengyel bűnöket és érdemeket. A vakhitű gyűlölködőket nem győzheti meg, mint ahogy semmi sem, de sok mindenen módosíthat. Például a Lengyelország-képet javíthatja. Egy ország, amely képes arra, hogy történetének legnehezebb fejezeteiről nyíltan vitatkozzék, megemlékezzék veszteségeiről, s ebben összefog a jobb és a baloldal? Hát nem példaértékű ez?

Jan Kulczyk, akit Lengyelország leggazdagabb emberének tartanak, hatalmas összeget adott a múzeumra. Megkérdezték, miért teszi, hiszen semmi köze személyében a zsidósághoz. „Mert ez lengyel történelem!” – volt a válasza.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.