Amikor Laura Poitras két éve megérkezett Hongkongba, már tudta, hogy egyetlen pillanatra sem szabad kikapcsolnia a kameráját. A dokumentumfilmes az első perctől kezdve rögzítette találkozását Edward Snowdennel, az egykori NSA-alkalmazottal, aki felfedte az amerikai titkosszolgálatok lehallgatási gyakorlatát. Forog a kamera attól kezdve, amikor Snowden és a másik újságíró, Glenn Greenwald bizalmatlanul méregeti egymást, egészen odáig, amikor nyolc nappal később elhagyja a szállodát.
Közben Snowden világosan és összeszedetten magyarázza el, hogy az amerikai titkosszolgálatok mind saját, mind más országok állampolgárait bármikor képesek megfigyelni – lehallgatni a telefonjukat, elolvasni e-mailjeiket –, és csak nagyon kevés törvényi korlátot kell eközben figyelembe venniük. Az anyagból készült, Snowden-filmként emlegetett Citizenfourt már a magyar közönség is láthatja, a hazai kritikák pedig szinte kivétel nélkül odáig vannak érte. Mert felnyitja a szemünket és megmutatja, hogy sehol sem vagyunk védve a titkosszolgálatoktól.
A filmben lefestett világ rémisztő, de nem fognak világszerte az utcára vonulni az emberek, hogy változást követeljenek. Amerikában már októberben bemutatták a filmet, és a kritikák ugyanúgy magasztalták, mint most a magyar lapok. De nem lett kasszasiker, és nem indított vitát a polgárok megfigyeléséről. Februárra, amikor megkapta a legjobb dokumentumfilmnek járó Oscar-díjat, a nagyközönség nagyjából el is felejtette. A díj adott egy újabb lökést a filmnek, sok ismerősömtől hallottam, hogy most már tényleg meg kellene nézni, a tévé is adja!
