galéria megtekintése

A köztársaság állapota

6 komment

Majtényi László

S mit úgy hívtunk: köztársaság, az nincsen. Utolsó avas morzsáit rágjuk – ezzel a József Attila-parafrázissal kezdeném. És egy napi hírrel folytatnám: a magyar urak ellopták a korrupcióellenes küzdelemre küldött pénzeket (is). Ha a történelem színpadi vagy általában irodalmi mű lenne, azt mondanánk, ez a végjáték, innen nincs tovább. Ez már bruhaha, komédia.

De hát ismerjük el, mi mást is tehettek volna? A dilemma így szólt: visszaküldeni azt a pénzt az Európai Uniónak, vagy ellopni. És hát visszaadni még sokkal-sokkal kínosabb, mint ellopni! Hiszen Lánczi András, valamikori haverom nemrégiben pontosan megmondta, „amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája". Mégsem végjátékozom, mert tudom, hogy régen oda az igaz­ság, ez még nem a végjáték, és ha mégis, akkor a bő évszázada tartó, és ki tudja, mikor ér majd tényleg véget. Igazából – és ez, tudom, nem visszaélés a holtak némaságával – Ady Endre mai szavaira lennék kíváncsi, mert erről nála ékes­szólóbban senki nem szólhatna. Elsőként talán megkérdezné, hogy Ugyan, magyarjaim, mit csináltatok az elmúlt százhúsz évben, ha itt tartotok? Neki már újsütetű debreceni hírlapíróként is az volt a véleménye, hogy Magyarország helyén rövidesen fehér folt lesz a térképen ezzel a felirattal: „Magyarország volt, de ellopták". És a máról talán így is szólhatna: „Most már nagyon jó, mert nem lehet rosszabb" – de ha ezt mondaná, tévedne. Mi, ha okosabbak nem is, de biztosan tájékozottabbak vagyunk nála, mert látjuk, mi minden történt azóta, hogy ő nincs. Van ennél is lejjebb.

 

Mert röviddel ezelőttig sokunk számára értelmes gondolatnak tűnt a Nemzeti Együttműködés Rendszerére úgy tekinteni, mint valami provizóriumra, olyan elhajlásra, amellyel bűneinkért büntetett Orbán bombasztikus kedvence, a „Történelem Ura", és amelyen, ha nehezen is, de túllendülünk az első alkalmas pillanatban, de mindenképpen rövidesen.

Ezzel szemben azt látjuk, hogy a NER konszolidációs szakaszához érkezett. Nem tudhatjuk persze, hogy a konszolidációban meddig jut el, de e dolgát megkönnyíti, hogy nincs kihívója. Lehetséges ellenfelei pedig alapvetően talán jóravaló emberek, úgyszintén kiváló magyar urak, akik persze a bukás pillanatában majd ellene fordulnak, de most tán fintorogva kompromisszumot kötnek a létezővel.

Továbbá az is biztosnak látszik, hogy távol vagyunk még a miniszterelnök által elérni vágyott végponttól, azaz a nemzeti együttműködés fejlődése korántsem zárult le, az állítólagos székely mondást átírva elmondhatjuk róla, hogy „ez valami és mén is valahová". Beszélhetnék éppen arról is, hova tart, de ez mindig bizonytalan terep, mert amint erre Kossuth rámutatott: „A politika az exigenciák művészete", és erről még Orbán is hallott, de ha nem hallott volna, akkor is tudja. Terveit, ha időlegesen is, alárendeli a lehetőségnek. Abban viszont egészen biztosak lehetünk, hogy az általa vágyott végpontban – legyünk bár szocialisták, liberálisok, bázisdemokraták, konzervatívok, NER-esek vagy neonácik – mindannyiunk élete nehezebb és bizonytalanabb lesz, annál is, mint amilyen most.

Az ellenzéki pártok és politikusok megszédülve a Fidesz pillanatnyi népszerűségétől és szenvedve saját fantáziátlanságuktól kicsiny sajkájukat a Fidesz nagy hajójának farvizén billegtetve – legyen szó menekültügyről, terrorveszélyről, olimpiáról vagy akár csak az Arcfelismerő Központi Hivatalról, az erkölcsi megalapozás minimumát is feledve – meddő, a választópolgár számára értelmezhetetlen kompetenciavitákba bonyolódnak. Magyarul, szerintük ők ugyanazt valamivel jobban csinálnák. Noha ehelyett kardozni kellene, ellenvéleményt kellene harsogni. Amit tesznek, sem nem helyes, sem nem erkölcsös, sem nem hiteles ellenzéki beszéd megalapozása.

A baloldali és/vagy liberális közgazdászok, akik pedig nem árulták el eszményeiket, folyamatosan az ész cselének áldozatai. Az elmúlt években, természetesen helyesen, rámutattak a NER gazdaságpolitikájának tarthatatlanságára és fenntarthatatlanságára. És kimondták vagy sejtették, hogy ebből hamarosan gazdasági összeomlás, káosz következik. Csakhogy van itt egy halk kérdés: a világ kb. kétszáz országából vajon hány rendelkezik kompetens, a nemzet érdekeivel számot vető, előretekintő és bölcs gazdaságpolitikával? Valószínűleg túlzó számot mondunk, ha azt állítjuk, hogy hatvan. És milyen gyakori az államcsőd? Évente nulla vagy egy-kettő. Egész földrészeket tudunk mondani, ahol csak nagyítóval lehet, ha egyáltalán, jó gazdaságpolitikára példát találni. Vagyis az inkompetens, rabló, csoportérdekeknek alárendelt, „fenntarthatatlan" gazdaságpolitika akár hosszabb ideig is létezni tud.

A társadalompolitikában sincsen ez másképp. A történelemre tekintő kínai bölcs szerint: Kínában ekkor elviselhetetlen viszonyok uralkodtak. És ezek a viszonyok négyszáz évig álltak fenn. Mi is ismerjük ezt a helyzetet. Hasonlóan fogalmaztak a százötven év török hódoltságról a hazai történészek.

És nem kell túl messzire mennünk. Például a Horthy-rendszer európai perspektívában, ha Bethlen István révén volt is némi modernizációs kapacitása, azért csak merő anakronizmus volt. Viszont egyúttal kifejezetten stabil is.

Mindezt nem azért hoztam fel, hogy elkeserítsem honfitársaimat. Hanem azért, hogy ne a Történelem Néma Urától vagy a nyugati felmentő erőktől várjuk a megoldást. Hanem alapvetően a mi cselekedeteink formálják saját jövőnket.

De hogyan tegyük és hogyan ne? A baloldal szeret fennálló egzisztenciális és strukturális problémái megoldása helyett pótcselekvésekhez menekülni, holott napnál világosabb, hogy új szervezet(ek)re és mindenekelőtt új eszményekre lenne szüksége. Például ez a folyamatos és széllelbélelt miniszterelnök-casting, valljuk be végre, nevetséges. És ez valóban olyan, mintha házat szeretnénk, de nincsen még se telkünk, se téglánk, mi mégis azzal hergelnénk egymást, milyen képet akasszunk majd ki a nappaliban. Ami persze fontos lesz, csak nem most.

Nézetem szerint a '89-es eszményeken alapuló alkotmányosság védelme mellett aligha van fontosabb feladatunk, mint a személyes és csoportautonómiák védelme. Ez egyébként része az alkotmányosság védelmének, hiszen alkotmányosság és szabadság szinonimák. Azt, ami ma van, Bibó István nyomán a legtalálóbban dúvad államnak nevezhetjük. A dúvad állam minden cselekedete az uralom fenntartásáról szól. Ennek, ez is Bibó inten­ciója, minden megnyilvánulását fel kell számolni.

De hogyan? Miután az alkotmánybírák, noha megtehették volna, nem védték meg az alkotmányosságot és vele a szabadságot, a rektorok, noha megtehették volna, nem védték meg az egyetemek autonómiáját és vele a szabadságot, a püspökök, noha megtehették volna, nem védték meg a vallásszabadságot és egyúttal az általános szabadságot, a kamarák, noha megtehették volna, nem védték meg a szakmákat és ezzel a szabadságot, és mindannyian, noha megtehettük volna, nem védtük meg a sajtó szabadságát és vele az általános szabadságot – most a szabadságunkat már a házunk küszöbén kell megvédenünk egyénileg és csoportosan. Ez nehezebb, de nem lehetetlen.

Szükségünk van jelszavakra, mégpedig olyanokra, amelyek morális és értelmi jelentést egyaránt hordoznak. Mondanék hármat:

Békét! A nemzeti együttműködés folyamatos, ha éppen nincs ellenség, önmagával is folytatott háborúskodás. Ezzel szemben nem csak jó okunk van a béke hirdetésére, ez kötelességünk is. Mindenekelőtt békét kell kötnünk saját magunkkal. Ennek érdekében le kell zárnunk a Kis János által százéves pernek nevezett háborúskodást a modern Magyarország és a történelmi Magyarország hívei között, le kell zárnunk ezt a kihűlt, de a mindennapjainkat máig mérgező testvérharcot. Békét kell kötnünk a szomszédainkkal is, ehhez be kell látnunk, hogy a nemzetegyesítés lehetséges útja a tekintélyes, stabil, békés Magyarország. Békét kell továbbá kötnünk Európával, az Európai Unióval. Belátjuk, hogy a jövőben nem rombolnunk, hanem építenünk kell Európa közös értékeit, amelyek a saját értékeink, és az ezek képviseletéből, megvalósításából ránk eső terheket is viselnünk kell. Viszont nem köthetünk békét az egyenlő méltóság elutasításával. Minden emberi lényre, legyen bár hazájából száműzött (nálunk már) idegen, a közös méltóság hordozójaként tekintünk. Nem köthetünk békét a szegények és a romák megalázásával, a rettenetes züllöttséggel, a mindent átható korrupcióval. Nincs béke a közvagyon és a demokratikus értékek prédálóival.

Szabadságot! A szabadság és az alkotmányosság egylényegű. Nem fogadjuk el, hogy a magyar népet a politikusok jóléti hazugságai jobban érdekli, mint a szabadság ügye. A negyedik módosítás óta, ha az alkotmányra a társadalmi értékek foglalataként tekintünk, Magyarországnak nincsen alkotmánya. Tudjuk, hogy az alkotmányosság képviselete nem a fékezhetetlen kreativitás terepe. A követendő mintának a '89–90-es jogállami forradalom alkotmányosságának szerkezeti megoldásait tekintjük, amelyek kiegészíthetők olyan, erős társadalmi ellenőrzést megvalósító, közjogi szerepet kapó e-demokratikus intézményekkel, amelyek megmozdítják a lomha államgépet, de amelyek ugyanakkor a képviseleti demokráciát nem teszik kétségessé. A kampány- és pártfinanszírozást kivesszük a bűn világából. Az alkotmánybíráskodást és a független intézményeket helyreállítjuk. A szabadság megteremtése közös ügy, az alkotmányos jobboldal és az alkotmányos baloldal közös vállalkozása!

Szolidaritást! Az alkotmányos patriotizmus eszményeinek megfelelően egymásra mint a politikai közösség egyenrangú tagjaira tekintünk. Konzervatív vagy baloldali liberálisok, szocialisták, hívők és nem hívők természetesen vélekedhetnek eltérően a szolidaritás követelményéről, abban azonban bizonyára egyetérthetnek, hogy az individuum jogainak tiszteletben tartása mellett felelősséggel tartozunk egymásért. Remélem, még talán abban is egyetérthetünk, hogy például a gyerek­éhezés mindannyiunk számára elviselhetetlen erkölcsi teher.

Legyen köztársaság! Éljen az alkotmányos Magyarország! Éljen a jog! Éljen mindenki a jogaival!

A Budapesten a Bibó István Közéleti Társaság a köztársaság napja alkalmából tartott konferenciáján 2016. január 31-én elhangzott előadás szerkesztett és rövidített változata.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető