galéria megtekintése

A Közmunkás oly vidám

0 komment

Földes Hilda

Közmunkásnak lenni nem közönséges dolog. Titokzatos utakon-módokon lehet ilyen pozícióba kerülni: különleges csillag­állás teszi a Közmunkást, természetfeletti erő – vagy a Mindenható különös kegye. Ennek megfelelően a Közmunkás mosolyog. Átszellemült, légies, lebegő a mosolya közmunkaidejének minden egyes percében. Mintha boldog volna.

Hangulatának emelkedése már akkor megfigyelhető, amikor még csak közeledik az úgynevezett munkahely felé. Amikor belép, s az arcát megcsapja a fűtött folyosó rezgő levegője, a fülébe belecsavarodik a gyerekzsivaj, a foghíja azonnal napvilágra kerül. Ezért is küldik kerti munkára, ahol az esztétikai színvonalat nem befolyásolja a jelenléte. Ás, kapál, kukát ürít, talicskáz. Megbecsüli a munkáját. Míg más dohog, bosszankodik, hogy már megint reggel, menni kell a rohadt melóba, a Közmunkás még a szemetet is mosolyogva szedi, az eldugult vécében is zokszó nélkül, örömmel turkál. Büszke a posztjára, bár ez nehezen vehető észre: a Közmunkás lesunyja a nyakát, akármilyen colos, a háta meggörbed, s ha kalapja volna, két kézzel morzsolgatná a szélét a köldöke előtt, amikor a helyi alkalmazottakat, a határozatlan vagy határozott időre kinevezett dolgozókat meglátja.

A Közmunkás emellett igen játékos. Képes rá, hogy egyszerre akár több gyereket is futva tologasson a talicskán az óvodaudvaron, vagy két forduló között leálljon velük focizni. Játékossága mellett erős is. Nagy terheket vesz le a teljes munkaidőben foglalkoztatott kertész válláról.

 

A Közmunkás igen kreatív. Képes rá, hogy minden rejtett értékét feltárja és közkinccsé tegye. Egyebek közt rábeszéli a rokonságát, hogy vegyen részt az óvoda körüli munkálkodásban. Az egyik öltözőt amúgy is ki kéne festeni, van otthon egy vödör maradék festék, pénteken értekezlet lesz, gyerekmentes nap – szóval pikk-pakk meglesz az öltöző. Halványsárga, vidám szín. Mint a Közmunkás arca.

A Közmunkás nem ódzkodik attól sem, hogy féltve őrizgetett szerszámait, építési alapanyagait megossza a közzel. Ha egy kis drótot is talál otthon, akár a kerítést is újra­drótozza. Ha csempét, jöhet a fürdőszobák kiglancolása. Ő nem visz haza, ő hoz.
A Közmunkás nem sír, még akkor sem, amikor a tiszavirág-életű küldetése lejár. Mert a Közmunkás remél.

A Közmunkás emellett jószívű és figyelmes. A gyönyörű fekete velúrtáskát, amit otthon már nem használnak, példának okáért beviszi magával. Emlékszik rá, hogy az asszonyok szeretik az ilyesmit, hisz az ő felesége is szerette, s ott csak asszonyok dolgoznak. A konyhán teszi le, pompon is van rajta, még csak nem is kopott. S már ki is oldalaz, nem akar zavarni. Az udvaron leheletnyi időre összedörzsöli a tenyerét. Amint kilép, a táska a folyosóra kerül. Azok teszik oda, akiknek kínálta.

Reménykednek, hogy majd csak ellopja valaki. A Közmunkás jókedve átragad rájuk: mosolyuk kacajba fordul, akárhányszor elmennek a szék mellett, amelyen a fekete, sovány velúrtáska várakozik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.