A túlzott absztrahálást és egyéb ilyesmiket kerülendő lássuk mindezt a hétköznapi gyakorlatban! A minap elkeseredetten csippant a Közéleti Publicista okostelefonja. 1 new messages érkezett. What a wonderful fejlemény – gondolta a Közéleti Publicista, ekkor még nem is sejtve azt, amit előre sejthetett volna. Határozott opennel megnyitotta. Bár ne tette volna! A Bank volt az, tájékoztatta, hogy 5520 forintot leemeltek számlájáról, banknyelven fogalmazva TERHELÉS történt, igen, terhelés, nagy megterhelés ez mindannyiunknak. Nem az összeg, hanem az egész. Ahogy ezek beszélnek, például.
De ugyan ki és miért repült rá erre az 5,5 ezerre? Tán csak nem Matolcsy? Vagy Andy Vajna? Nem. Ez még kiderült az SMS-ből: Budaörs város önkormányzata. A bank egy következő SMS-ben azt is közölte, hogy további 1470 forintot is leemelt, „Bejövő inkasszó rögzítés díja" (helyesen: „bejövőinkasszó-rögzítés díja" vagy „bejövő inkasszórögzítés díja") címen. Aha. Ez tényleg logikusnak tűnik. Jelentős pluszterheket vállal magára a bank inkasszórögzítés esetén. Az APEH-től vagy önkormányzati adóosztálytól érkező elektronok nagyobbak, keményebbek, sokszor a szélük is kellemetlenül sorjás, jobban igénybe veszik a kábeleket, a számítógépek processzorait, mint a sima átutalások; a fokozott amortizáció által fölmerülő pluszköltségeket (pontosan 1470 forintot) pedig valakinek állnia kell, ezt mindenki beláthatja.
De még mindig nem derült ki, miért emelt le a drága önkormányzat öt és fél ezrest. Nyilván valami adóelmaradás, biztos küldtek egy csekket fél éve, a Közéleti Publicista meg, amilyen szeleburdi, biztos elkavarta valahol az íróasztalon. Mert a Közéleti Publicista nem szereti ezeket a sárga cetliket, úgy szokta mondani, hogy megőrül tőlük, hogy 2016-ban még mindig ez a pénzügyek intézésének útja. Az emberiség kevésbé kompországos (az eredetiben: komp-országos) része robotautókkal kísérletez, Mars-űrhajót tervez, Afrikában drónokkal szállítják a gyógyszert nehezen megközelíthető kórházakba, mi meg, kompozók, még ezekkel a nyomorult sárga cetlikkel szórakozunk, baktat vele postás át a falun, hegyen-völgyön, mérges pitbullon, bedobja, ezerötöt tessék fizetni. Biztos megéri.
Tehát adó. De milyen adó? A Közéleti Publicista tanácstalan. Mikor, mit felejthetett el? Az SMS-ből semmi nem derül ki. Sebtiben nyitja a bank mobilalkalmazását (na, ugye, hogy kevésbé kompországos elem is akad a lebilincselő történetben!), ujjlenyomat-azonosítás, PIN kód, de hát abból semmi nem derül ki. Amikor számítógép elé kerül, nézi a netbankját: hatjegyű azonosító, telefonon ujjlenyomat-azonosítás, arról kapok bejentkezési jelszót, jelszó, számlatörténet. Idézet, szó szerint:
„TERHELÉS WT6066270
11784009-15390053-08970000IWR116666
BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
X H XVIII/11650-1/2016|M 31485
000CS 43-9-160427_1|Buda/TELJE. HU"
Világos, nem?
A szomorú, ideges Közéleti Publicista szerencsére és kisvártatva (néhány nap múlva) elsőbbségi, ajánlott levelet kap a polgármesteri hivatal adóirodájától. Gyorsan, nem egész egy hét alatt ért oda, ahogy a dátumokból kiderült, egész szép teljesítmény, ahhoz képest, hogy a hivatal három buszmegállóra van a Közéleti Publicista lakhelyétől, gyalog tizenöt perc, busszal vagy biciklivel három, de így postán egy hét. És pár ezer forint költség.
Sűrűn teligépelt A4-es oldal jött, arról, hogy „5000 forint végrehajtási költség előírását rendelték el". Na, ez mit jelent? Elrendelték az előírást? Oké. Kinek rendelték el? Kinek írták elő? Ehhez nekem mi közöm? Mit írnak elő? Nekem ne írjanak elő semmit! – toporzékolt a Közéleti Publicista értetlenségében. Mit hajtanak végre? Mihez képest?
Lassan, sokáig olvasta. A kibaszott levélben (több mint háromezer karakter) egyetlen kurva szó sem esik arról, hogy miért kell ötezer forintot fizetni, milyen mulasztás indukálja a ványadt pöcsű végrehajtási költség vadvalagú előírását, ez az ötezer forint milyen viszonyban van a már leemelt 5500-zal (és a hozzáemelt 1470-nel), ez egy újabb ötezer, vagy annak része, vagy amaz ennek már egy valamivel emelt változata?
A Közéleti Publicista érzelmileg ekkorra már egy kissé eladyendrésedetten üvöltött, szidta kompország (az eredetiben: komp-ország) főkomposait: „Fejem zúgása, szemem könnye, Tornázó vágyaim tora..., milyen, de milyen adót nem fizettem meg (ki) és mikor? Árulja el végre valaki!" De nem, ezekről mélyen hallgatott a papír. Egy teljes oldalon keresztül ment a teljesen értelmetlen hablaty beszedési számlára történő megfizetésről, megállapításának és megfizetésének részletes szabályairól szóló 49/2012. (XII. 28.) NGM-rendelet, -paragrafus, bekezdés, és további négy törvényi hely, jogszabályrészlet, és így tovább, tipikusan az a szöveg, aminek nem az a célja, hogy bárki is megértse, sőt – széles kormánymozdulat a kafkai part felé, ütközésveszély – éppen az lehet a célja, hogy senki se értse néhány begőzölt hivatalnokon kívül.
De most akkor újabb ötezret kellene fizetnie a már behajtottakon felül? Akkor miért nem hajtották be ezt is? Ha már hajtottak, ugye. Talán azért, hogy ha ezt is elfelejtené befizetni, akkor újra be lehessen hajtani még ötezerötszáz plusz ezernégy plusz ötezerért? – kapisgálta a mélykafkai logikát a Közéleti Publicista.
És tovább üvöltözött magában: tényleg megéri ezekért a nyomorult ezresekért pedálozni, osztályokat működtetni, postázni, csekkezni, inkasszózni, mozgatni ezt a rendszert több százezer forintos, milliós költségen, ahelyett, hogy odatelefonálna valaki, három forint negyven fillérért (a legpocsékabb díjcsomagban sem drágább, tessék nyugodtan kiszámlázni!), hogy „Peti, baszki, hülye vagy, elfelejtetted befizetni!"? Vagy sétáljon át valaki, tényleg negyedóra, megmutatja neki a teraszt, hogy sikerült végül a szigetelés, nem ázik már, főz egy kávét, nagyon jó kávéja van, Gardelli, 2014, '15 és '16 olasz kávépörkölő-bajnoka, de jó tudni előre, hogy sem tejet, sem cukrot nem hajlandó tenni bele, vendégnek se, és akkor megbeszélhetnék, gondolja a Közéleti Publicista, békésen, hogy mit és mikor kell befizetni, beírná a Google-naptárjába, előre tíz évre, addig nem lenne vele gond akkor, mindenkinek olcsóbb, kényelmesebb, kellemesebb. Aztán tíz év múlva megint átmehet valaki kávézni, ha még van miért. A Közéleti Publicista a maga részéről addig is hűlt testtel, dermedt-vidoran elnyúlik az asztal alatt.
