Van még az egyik szerkesztőségi szekrényben egy golyóálló mellény és egy hozzávaló sisak. A legutóbb Poór Csaba használta, amikor Donyeckbe utazott az ukrán válságról tudósítani. Korábban is előkerült olykor, ha Jugoszláviában, Egyiptomban,Gázában vagy más közel-keleti konfliktusban kellett valakit bevetni.
De kevés ma már az olyan újságíró, aki hajlandó vásárra vinni a bőrét, és kevés az a szerkesztőség, amelyik egyáltalán megengedheti magának, hogy háborús zónába küldje az embereit. Nincs rá pénz, hajlandóság, nehéz ugyanis bizonyítani, hogy egy helyszíni riport megemelné a példányszámot, a presztízsből pedig ugyebár egyetlen kiadó sem él meg. Pedig az amerikai James Foley tragédiája nemcsak a terroristák egyre brutálisabb módszereire hívja fel a figyelmet, hanem kérdéseket vet fel az újságírás jövőjével kapcsolatban is.
Foley szabadúszó újságíró volt, abból élt, hogy különféle lapoknak küldött riportokat és fotókat válságövezetekből. Megjárta Líbiát, ahol a magyar nagykövet segítségével szabadult az ottani szélsőségesek karmaiból. A fogság nem szegte kedvét, amikor a líbiai válság már kevésbé volt érdekes a lapok számára, Szíriába utazott. Megszállott volt persze, hajtotta a kalandvágy, a kérdések, amelyek minden valamirevaló újságíróban ott munkálnak.