galéria megtekintése

A kivégzés

Az írás a Népszabadság
2014. 08. 25. számában
jelent meg.


Inotai Edit
Népszabadság

Van még az egyik szerkesztőségi szekrényben egy golyóálló mellény és egy hozzávaló sisak. A legutóbb Poór Csaba használta, amikor Donyeckbe utazott az ukrán válságról tudósítani. Korábban is előkerült olykor, ha Jugoszláviában, Egyiptomban,Gázában vagy más közel-keleti konfliktusban kellett valakit bevetni.

De kevés ma már az olyan újságíró, aki hajlandó vásárra vinni a bőrét, és kevés az a szerkesztőség, amelyik egyáltalán megengedheti magának, hogy háborús zónába küldje az embereit. Nincs rá pénz, hajlandóság, nehéz ugyanis bizonyítani, hogy egy helyszíni riport megemelné a példányszámot, a presztízsből pedig ugyebár egyetlen kiadó sem él meg. Pedig az amerikai James Foley tragédiája nemcsak a terroristák egyre brutálisabb módszereire hívja fel a figyelmet, hanem kérdéseket vet fel az újságírás jövőjével kapcsolatban is.

Foley szabadúszó újságíró volt, abból élt, hogy különféle lapoknak küldött riportokat és fotókat válságövezetekből. Megjárta Líbiát, ahol a magyar nagykövet segítségével szabadult az ottani szélsőségesek karmaiból. A fogság nem szegte kedvét, amikor a líbiai válság már kevésbé volt érdekes a lapok számára, Szíriába utazott. Megszállott volt persze, hajtotta a kalandvágy, a kérdések, amelyek minden valamirevaló újságíróban ott munkálnak.

 

Egy kéthetes riportút utolsó napján kapta el a helyi hadúr, aki később csatlakozott az Iszlám Állam fegyvereseihez. Szívesen bevették, mert volt egy értékes túsza: Foley, az amerikai újságíró. A lapok, amelyeket tudósított, nem tudtak (talán nem is akartak) tenni az érdekében, elvégre nem volt fix állása, nem volt különleges biztosítása sem. A sztorik, a fotók viszont jól jöttek, hiszen mégiscsak a világ legdrámaibb konfliktusairól tudósítottak, anélkül, hogy a lapok bármit is kockáztattak volna.

Paradoxon, de közben minden magára valamit is adó, komoly lap fontosnak tartotta, hogy napirenden tartsa a témát, felismerve, hogy a Líbiától Irakig húzódó térségben a Közel-Kelet óriási átrendeződése zajlik, amit sokan a hidegháború óta lezajló legfontosabb geopolitikai változásként emlegetnek.

Lehet persze íróasztalok mögül is elemezni a helyzetet, csak akkor épp az emberi dimenzió hiányzik, a válaszok azokra a kérdésekre, hogy mi hajtja az IS embereit, kik támogatják őket, honnan kapják a fegyvereiket, vagy milyen körülmények között tengődnek a földönfutóvá lett jezidák, akiknek a megmentéséért – részben a helyszínen dolgozó újságírók munkájának következtében – megmozdult a fél világ.

Az sem egy utolsó szempont, hogy hány évtizedre való sérelem halmozódik fel most a különböző népekben, amelyekért majd néhány év múltán vesznek revánsot. A legnagyobb világlapok és néhány hírügynökség mindig talál embert, hogy olvasói első kézből értesüljenek a világ változásairól. Nem mindegy persze, hogy kit. A helyszíni (háborús) tudósítás bonyolult, mert az ember nem mindig azt találja, amire számít.

A világ ilyenkor soha nem annyira fekete-fehér, nem mindig tudni, hogy kik is a „jók” és a „rosszak”. Akik korábban szövetségesnek tűnnek, pillanatok alatt állnak át a másik oldalra, ahol az ember korábban biztonságban érezhette magát, onnan menekülni kell.

Senkit sem érdekel már, hogy az újságíró azért van ott, hogy végezze a munkáját: elvigye, szétkürtölje az események hírét a világba. A háborús felek legtöbbje éppen ebben nem érdekelt. A legjobb, ha nincs tanú, ha nincs tudósítás. Az agymosás, a propaganda annál jobban működik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.