galéria megtekintése

A kiválasztott

Az írás a Népszabadság
2014. 11. 10. számában
jelent meg.


Tamás Ervin
Népszabadság

Azt lehetett tudni, hogy szegény Kiss Péter, akinek szinte hősi küldetése volt, hogy tavasszal választókerületében elnyerje a képviselőséget, hamarosan meghal. Nyilván nem csak a független elemzők vagy a választási matematika tudorai kalkulálták úgy, hogy a megüresedő hely elnyerésén sok múlhat – adott esetben majd a kormánykoalíció kétharmada is.

Volt idő ezt megrágni, erre készülni, jelentőségének megfelelően kezelni. Megállapodás alapján a szocialisták joga a jelölés, de semmi baj, Újpest és vidéke kemény baloldali bázis. Feltételezhető azonban, hogy mindenféle különösebb csinnadratta nélkül annyira még tartják egymással a kapcsolatot a sikertelen összefogás pártjai, hogy legalább konzultálnak – ki lesz-legyen a kiválasztott?

Merthogy egy esetleg nyert partinál jóval nagyobb a tét. Az MSZP hosszas keresgélés, alapos mérlegelés után úgy döntött, hogy egy 70 éves, nyugdíjas határőrtisztet indít, aki már sokszor, sok helyen bizonyított. Beágyazódott a helyi társadalomba, közéleti ember, többszörös önkormányzati képviselő. Nincs okom kételkedni abban, hogy kiérdemli a tiszteletet, eszemben sincs gúnyolódni, megkérdőjelezni lokálpatriotizmusát, baloldali elkötelezettségét.

 

Csak az ember úgy gondolná, hogy egy profi politikai párt a 42. Nagy Megújulás küszöbén egy parlamenti helynél messze tovább mutató küzdelemre valaki olyat nevez, aki képes magával ragadóan szimbolizálni mindazt, amit az éppen három választáson leszerepelt, de frissülő, erőt és új irányt felmutatni akaró MSZP magáról hirdetni akar. Valószínűleg ilyet momentán nem találtak, ezért maradtak a régi kerékvágásban.

Ahogyan – az eddigiek ismeretében – abból sem sült volna ki semmi jó, ha a szocialisták nagyvonalúan megosztják a castingolás felelősségét, és (nagy titokban) a többiekkel közösen kutatnak nyerni képes jelölt után. Lássuk tehát be, hogy jelenleg a volt határőr alezredes a legjobb választás. Ő az, aki bevethető, aki vállalja is a megmérettetést, sőt családjában sem érzi senki úgy, hogy ez veszélyeztetheti egzisztenciáját.

Jó lett volna persze előbb tudni, hogy valamikor réges-régen az illető KGB-továbbképzésen vett részt. Az ilyen alantas horzsolások kivédésén komoly pártoknál professzionális csapat dolgozik, de ha az önkormányzati választáson a másik fővárosi kerületben egy szélsőjobboldali áriákban élenjáró lehet a baloldal kiválasztottja, ahhoz képest ez sima ügy. Különben is a hatalom fülében ma már mintha nem is volna olyan rossz csengése a KGB-nek, mint korábban.

Az előásott információ egyébként is komolytalan, mert akkoriban egy törekvő határőrt, ha felettesei alkalmasnak találták az előmenetelre, ideküldték, az iskolának az igazi KGB-hez nem sok köze volt. De a vád arra elég, hogy előhívjon régi képzeteket, és érzékeltesse, hogy hol keres új támogatókat az MSZP. Ezért aztán a másik két gyülekezet (DK, Együtt–PM) sietve kijelenti, hogy semmiféle támogatást nem nyújt az egyedüli baloldali indulónak.

Teszik, így együtt, mindezt akkor, amikor a hatalom szügyig gázol a politikai Hanságban, Orbán Viktor minden erejét latba veti, hogy súlyos sebek nélkül kerüljön ki pályafutása egyik legkínosabb konfliktusából, társai összevissza beszélnek, a régebben tudatosnak tűnő spontán rögtönzések hamuvá válnak. Szóval teszik mindezt akkor, amikor az elbizakodott kétharmad akár veszélyzónába is érhetne.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.