galéria megtekintése

A kiiktatott ötletgazda

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 09. számában
jelent meg.

Bod Tamás
Népszabadság

Egy középiskolás fiatalember 1992-ben besétált az akkori gyulai polgármesterhez, Pocsay Gáborhoz, és előadta, hogy a második világháború utáni német–francia megbékélés mintájára jó lenne belevágni ennek magyar–román projektjébe. Ekkor már az ötletével levélben megkereste a magyar külügyminisztert, Románia budapesti nagykövetét, Arad vezetőit, több magyar parlamenti képviselőt és a gyulai városvezetőt. Egyedül ez utóbbi nem válaszolt. Jeszenszky Géza külügyminiszter és Ioan Donca nagykövet válaszlevelét vitte Pocsaynak a fiatalember. Innentől felgyorsultak az események.

Marabu rajza

Elképzelésének a Kézfogások nevet adta, és azt tűzte ki célként, hogy a magyar–román megbékélés helyszíne a honi románság fővárosának számító Gyula és a határ túloldalán található, magyarok által is lakott Arad legyen.

1994-ben előbb Gyulán, majd Aradon létrejött a Kézfogások rendezvénysorozata, ahol a két város polgármestere, külügyi államtitkár-helyettesek és nagykövetek mellett a két város szakmai és civil szférája adott egymásnak randevút.Mindennek folyományaként 1994-ben Arad és Gyula testvérvárosok lettek. A testvérvárosi együttműködés révén megvalósult sok szép közös program és fejlesztés. E két évtized összegzésére gyűltek össze november 21-én Gyulán ünnepelni. A második felvonás december 12-én, Aradon lesz. A gyulai rendezvény botránnyal indult, de erről egy aradi magyar hírportálon kívül semmilyen magyar vagy román orgánum nem számolt be, noha tudtak róla: nem volt jelen a rendezvénysorozat megálmodója és tető alá hozója, Susánszki Imre.

 

Ő megírta több magyar és román lapnak, mi történt: „Tisztelt Szerkesztőség! Mint a Kézfogások Gyula–Arad Magyar–Román Baráti Találkozó ötletgazdája a következő tájékoztatást adom a Kézfogások rendezvény 20. éves évfordulója kapcsán. A rendezvényre Gyula Város Önkormányzata évek óta nem hív meg, arra való hivatkozással, hogy nem tudják az elérhetőségemet, ami egyszerűen nem igaz! Ugyanis a szintén a nevemhez köthető és általam szervezett Kötegyán–Nagyzerind Jótékonysági Kerékpártúra kapcsán, amelyen gyulaiak is részt szoktak venni, minden évben elektronikus levelezést szoktam folytatni Gyula város polgármesteri hivatalának munkatársaival...! Az e-mail címem, telefonszámom évek óta megvan Gyula város polgármesteri hivatalának!

2014. november 19-én telefonon felhívott engem egy hölgy a gyulai polgármesteri hivatalból, és közölte, hogy meghívnak a Kézfogások 20. éves jubileumi ünnepségére (...), kettő nappal a rendezvény előtt.” „Arad város vezetésétől évek óta nem kapok szintén meghívót a rendezvényre, pedig Bognár Levente alpolgármester tudja az elérhetőségemet! (...) Az okok egyértelműek. Az általam elindított Kézfogások egy civil kezdeményezésként indult, amire a hivatalos politika túlságosan rátelepedett, ezt én korábban kifogásoltam. Mivel én nem vagyok politikus, megmaradtam civilnek, ezért nem látnak szívesen. Nincs is ezzel semmi probléma! Én sem akarok olyan helyre menni, ahol nem látnak szívesen! Azonban Gyula és Arad város vezetői legyenek korrektek: mondják meg becsületesen, hogy nem akarnak meghívni! (...) Azonban ne játsszák már el rendszeresen a »Nem találjuk az elérhetőséget« című műsort! A történtek után nem kívánok részt venni sem a gyulai, sem az aradi jubileumi rendezvényen!”

Az ünnepség két fő szónoka –a regnáló városvezetők – szót sem vesztegetett rá: kinek köszönhető, hogy ma itt ünnepelnek. Csak az egykori gyulai városvezető említette egyszer a nevét. Senki nem kérdezte meg, hol van az ötletgazda. Amúgy minden szónok Európáról és az európaiságról beszélt.

A szerző gyulai önkormányzati képviselő (Együtt–MSZP)

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.