Dokumentumértékű szövegében beszámol az 1938 őszén létrejött „Egyesületközi bizottságról", amelynek tagjai egy jegyzőkönyvet írtak alá, mely közös működésük alapjait rögzítette. A szeptember 27-én kelt szöveget jóváhagyólag, írása centrumaként idézi Donáth: „A legmagasabb cél, amelynek elérésére mindenkinek, aki az együttműködésben résztvesz, törekednie kell: a magyar birodalom helyreállítása. Ennek a nagy magyar birodalmi gondolatnak alapja az osztatlan ország, amelyen a magyarság a történelmi nemzetiségekkel békés együttműködésben akarja élvezni a helyreállított államterület minden gazdasági, kulturális, szociális stb. előnyét, de amelynek megteremtésével a törzsökös magyarság történelmi jogainál, számszerű és kulturális fölényénél fogva magának követeli a vezetés jogát. A magyar élet bárminő irányításából ki akarjuk zárni azokat a fajokat és népelemeket, amelyeket a magyarságra és az itt élő nemzetiségekre egyaránt károsnak ítélünk, elsősorban a zsidóságot."
A szöveg a realitásérzék teljes hiányáról tanúskodik. Antiszemitizmusa kevés újdonságot tartalmaz. A romantikus antikapitalizmussal összefüggő németellenes fajvédelem, a kulturális és politikai rasszizmus bonyolult kultúrtörténete a kortárs társadalomtudomány sok kérdést fölvető tárgya hosszú évtizedek óta, hiszen ez számos nagyszerű magyar író munkásságának is visszatérő mozzanata volt: Zilahy Lajostól Kodolányi Jánoson, Németh Lászlón át Szabó Dezsőig. Ennek a hevült megváltástannak, a korszak elitkultúráját mélyen átható faji szolidaritáshitnek az értelmezése olyan kérdés, amely – mint látjuk – túlmutat a tudományos élet keretein, s jelen van a mai magyar szimbolikus politikában is.
A képviselő Donáth György 1935-ös, a Mi világnézetünk című, a Magyar Írások sorozatban megjelent, jobbára visszhangtalanul maradt füzete a Horthy-rendszer feudális társadalmának meghaladását „a magyar világnézet" megteremtésével vélte elérhetőnek. „Ha tehát a magyar testnek jó orvosai akarunk lenni, akkor azt kell keresnünk, mik okozzák ennek a testnek a betegségét?" S a válasz világos volt: a marxizmus és a liberalizmus, a megoldás pedig a faji értékek védelmében állott. Donáth antiszemita volt, de magabiztos erdélyi fajvédő is: „Köztudomású, hogy a magyar népnek legtipikusabban magyar és fajilag legtisztább elemei, a székelység között a zsidóság igen ritka, elszórt esetekben boldogul." Donáth a „magyar faj ősi elemeit és jellegzetességeit... a jövő fejlődés legbiztosabb alapjának" tekintette, de arról, hogy az miben is állna, érthetően mit sem tudott, s nem is tudhatott.
Ha nézeteinek egy szerény része távolról ismerős lehet Kodolányi, Németh László, Szabó Dezső olvasóinak, tevékenysége s azok munkássága között drámai különbség van. Szabó Dezső, Kodolányi, Németh kivételesen művelt és tehetséges írók voltak, akiknek munkásságában a világirodalom, a kortárs világkultúra magától értetődően volt jelen. Donáth szerény szellemi munícióval rendelkező munkássága alapvetően a fajvédelemnek hitt rasszizmus mozgalmi infrastruktúrájának megteremtésében állt. És ezzel foglalkozott 1945 után is a Magyar Közösség politikai szubkultúrájában. Mindazért, amit tett, természetesen nem érdemelt halálos ítéletet. Életét egy koncepciós per áldozataként fejezte be, méltósággal viselkedett, ám legendás védőbeszéde alapvetően reménytelen kísérlet volt arra, hogy utólag ártatlannak és jóindulatúnak tüntesse fel, ami egyetlen pillanatra sem volt az.
Donáth György rövid életét egy gyilkossá lett téveszme nevében élte le, s a koncepciós per, melyben életét vesztette, tematikailag összefüggött mindazzal, amit odáig tett. S most, amikor – elég nyilvánvaló, hogy miért – hirtelen előkerült a kultúrtörténetből, s a kormánypárt elitjéhez tartozó (minimum) két politikus egyetlen pillanat alatt főszereplővé tette, eszméi is előtérbe kerültek. Donáth igazán egyszerű, közérthető programja a kormány számára igen ismerős retorikát alkalmaz: a magyar fajvédelem nem más, mint a lokalitás dicsőítése, a külvilág visszautasítása, a nagyhatalmak kritikája, a saját utunk kizárólagosságának tana, mert sem idegen eszmékre, sem idegen testekre nincsen szükség.
Mindennek nincs és soha nem is volt semmi köze a magyar nacionalista kultúra nagy szellemeihez, sem Illyéshez, sem Németh Lászlóhoz, sem Szabó Lőrinchez, sem Kós Károlyhoz. S épp ezért olyan fenyegető, hogy hirtelen előkerült. Donáth szűkös programját nem hatotta át a szellem napvilága. Azt hitte, hogy magyar világnézetünk a magyar földből fejleszthető ki. Homályos körülmények között szobrot állítani neki nem más, mint őszinte vallomás Gulyás Gergelytől és Boross Pétertől – ettől a meglepő párostól –: ez a Fidesz mondanivalója a magyar társadalom jövőjéről. Donáthnál a szellemi honvédelemből a magyar fajiság kultusza lett, s ez akkortájt sem volt felemelő. Ma viszont éppoly életveszélyes, mint amilyen nevetséges. Aki a XXI. században a magyar faji kiválóságot tekinti a jövő zálogának, aki zárt világnak képzeli hazánkat, mert megrémült a globalizáció bonyolult világától, s ezért Donáth Györgynek fontos elődként szobrot állít, sokkal nagyobb tévedésekre is képes lesz még.
Donáth György rite érdemjegyet kapott doktori értekezésére. A jegyzőkönyvet Szekfű Gyula írta alá 1942. december 19-én, s nincs tudomásom arról, hogy az újpesti rabbi doktori értekezésén kívül még mást is írt volna. Szabó Dezső 1945 januárjában halt éhen, Donáth György 1945-ben pusztult el a lágerben, a másik Donáthot 1947-ben végezték ki, Szekfű 1955-ben, Kodolányi 1969-ben, Németh László 1975-ben halt meg. Így együtt a magyar történelem szereplői ők. Az 1947-ben kivégzett Donáth nyilván soha nem tudott arról, hogy ha kiismerhetetlenül is, de mégis volt valami köze annak az embernek a halálához, akit ugyanúgy hívtak, mint őt, s aki vele szemben nem a magyar fajban, hanem az Istenben hitt.
(P. S. Megemlítendő itt az újságíró, pszichológus Donáth György is. Ő 1912-ben született, s 1943-ban pusztult el munkaszolgálatosként Goncsarovkában. 1940-ben megjelent műve, A mágikus és logikus világkép társadalmi alapjai a magyar szociálpszichológiai hagyomány becses darabja.)
Ugyancsak az olvasóra tartozik, hogy fenti szöveg február 26-án elhangzott a Mazsihisz rendezvényén a Páva utcai zsinagógában.
