galéria megtekintése

A kerítés körítése

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 17. számában
jelent meg.


Szőcs Levente
Népszabadság

Ismét üzengetnek egymásnak a román és a magyar politikusok, s bár a perpatvaruk gyerekesnek tűnhet, egy pillanatra sem feledhetjük el, hogy mégiscsak két ország vezetői politikusainak vitáját látjuk.

Fölösleges is sorra venni az egymás fejéhez vágott kijelentéseket, elég azt rögzíteni, hogy honnan hova jutottak el. Kezdődött román részről a magyar–szerb határon épült kerítés „európaiatlannak” minősítésével. Innen fejlődött a nyilatkozatháború két nap alatt Szijjártó Péter megállapításáig, miszerint „hazugságspirálba keverték magukat a román politikusok”.

A felek nem szorítkoztak az egyébként válogatott sértésekre, hanem a másik motivációját is kipellengérezték. Bukarest szerint Magyarország az egyre nyilvánvalóbb elszigeteltségéről próbálja elterelni a figyelmet, Budapest szerint a román kormányfő azért sértegeti Magyarországot, mert rosszul áll a szénája otthon.

 

A probléma magyar szempontból az, hogy míg a budapesti álláspontot Európában nem sokan osztják –vagy ha mégis, jól titkolják –, addig a románok csupán visszhangozzák, amit Bécsből, Párizsból vagy Brüsszelből is hallunk. Legutóbb tegnap szögezte le Cecilia Malmström uniós biztos, hogy bármilyen kísérlet, amely falak és kerítések építésére irányul, „nem az az Európa, melyet mi akarunk”. A román kormányfő pedig váltig hangoztatja, hogy Románia a menekültkérdésben egyeztetett álláspontot képvisel. Bukarest nem akar önfejűsködni, a sarkára állni. Persze a román választók között is akadnak, akik a határozottabb, ha úgy tetszik: szuverénebb vezetési stílust kedvelik. Nekik ott van Gabriel Oprea tábornok, miniszterelnök-helyettes, aki időnként – enyhén komikus ünnepélyességgel – elmondja, hogy Románia „szerényen, de öntudatosan” elutasítja a kötelező kvótákat.

A román álláspont mögött az a megfontolás áll, hogy lasszóval kell majd fogni azt a közel 1800 menekültet is, akiknek az elszállásolását Románia az önkéntes kvótarendszerben vállalta, a kedvezményezettek ugyanis nem akarnak Romániában maradni. Ennek fényében nem tűnik a valóságtól elrugaszkodottnak azt feltételezni, hogy Románia nem fogja megakadályozni a Szerbia felől érkező menekültek továbbutazását Magyarországra. Szijjártó szerint ezért „ésszerű távolságon” folytatják a határkerítés építését a román–magyar határon. Csakhogy könnyen kiderülhet, az „ésszerű távolság” 448 km, vagyis egészen fel, az ukrán határig terjed.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a román határra tervezett kerítés nem a románokat és a magyarokat választja el, hiszen „eddig sem a zöldhatáron keresztül járkáltunk egymáshoz”. Csakhogy Kübekháza polgármestere máris jelezte, hogy a magyarokat viszont elválasztja romániai és szerbiai testvértelepüléseitől.

Ebben a kontextusban érdemes felidézni továbbá, hogy pár hete a bukaresti magyar nagykövet egy olyan lapinterjúval váltott ki diplomáciai botrányt, amelyben többek között a két ország közötti határátkelési pontok gyarapítását követelte.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.