Szombat van, dél körül, meghitt, családi körben múlatom az időt: ülök a dugóban a Bocskai út és a Bartók Béla kereszteződésében. Amióta a Nemzetek Európája projekt egyik kulcsintézménye (és a KDNP politikai életműve), a vasárnapi zárva tartás létrejött és csúcsra jár, pontosan háromszor annyi időt vagyok kénytelen vásárlással tölteni, mint előtte: tömegnyomor mindenütt, az úton dugó.
Fél óra alatt araszolok száz métert, lámpaváltásonként két autó jut át, a keresztforgalom elállja az utat. A magyarság genetikusan képtelen arra, hogy logikusan viselkedjen hasonló helyzetekben, és ne akadályozza legalább a keresztirányba közlekedőket. Valamiért az az össznemzeti hiedelem alakult ki, hogy ilyenkor dudálással lehet leghatékonyabban segíteni a haladást, és ettől a hiedelemtől a mindennapi szomorú tapasztalatok sem tántorítják el honfitársainkat. Dudálnak, mint a hülyék, amitől a környékbeli lakók idegei is rongyolódnak.
A napokban épp föllángolt a dugódíjvita. Hogy mennyi legyen és hol. Nagy és fontos vita ez egy olyan városban, ahol egyébként nem lenne dugó, úgy kell direkt csinálni. Hát csinálnak, mindenütt. Az én rutinútvonalamon mindenhol mindent felbontottak, ennyi útfelújítást egy időben képtelenség elvégezni, ide a régió hat fővárosának összes szakembere, munkása sem lenne elég.
