galéria megtekintése

A kalap és a körmenet

Az írás a Népszabadság
2015. 02. 06. számában
jelent meg.

Dr. Vankó Zsuzsa

A tizenkilenc éves La Barre lovagot kivégezték a franciaországi Abbeville-ben, 1766-ban. Azzal vádolták, hogy kalapemelés nélkül haladt el barátjával egy körmenet mellett. Ezt vallásgyalázásnak értelmezték, és megtoldották további, koholt vádakkal. Ezt az esetet juttatta eszembe az a diskurzus, amely „a vallási érzelmek sérelme, vallásgyalázás” témakörben folyik a párizsi terrorcselekmény kapcsán.

– Indoklás: a nyelvöltögetés demokratikus társadalmi keretek közt még elfogadható ironikus kifejezési eszköz, a pucsítás viszont súlyos visszaélés a szólásszabadság jogával, amelyben a pöttyös alsónadrágot külön súlyosbító körülménynek tekintem
Marabu rajza

Számos nyilatkozat jelent meg a sajtóban, miszerint a francia lap bizonyos értelemben okot adott a terrortámadásra azáltal, hogy jó ízlést sértő karikatúrákat közölt nemcsak az iszlám, hanem a keresztény vallást illetően is. „Ezek a rajzok nem csupán a kereszténység és az iszlám számára megalázóak, de kultúránk alapértékeit is sértik” – nyilatkozott Thomas Halik prágai katolikus szociológiaprofesszor és pap, ennélfogva egyet nem értését fejezte ki Francois Hollande francia köztársasági elnökkel, aki „hősöknek” nevezte a meggyilkolt újságírókat. Dr. Beer Miklós, a váci megyés püspök éppen a Népszabadságban jelentette ki: egyetért a Fidesz–KDNP ötletével, hogy legyen külön törvényi tétel a „vallásgyalázás” büntetése – annak érdekében, hogy „megőrizzük értékeinket”.

 

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa is kiadott egy nyilatkozatot a párizsi terrorakció kapcsán: „A leghatározottabban elítéljük a Charlie Hebdo hetilap szerkesztősége elleni véres önbíráskodást. Ugyanakkor mások vallási, nemzeti vagy kulturális érzékenységének szándékos provokálását és a közösségek elleni gyűlöletkeltést éppúgy elfogadhatatlannak tartjuk, mint a párizsi események kapcsán az ellentétek szítását a különböző közösségek között.” Példa ez arra, hogy milyen könnyen összemoshatók az ilyen nehezen definiálható kategóriák: „vallási érzékenység provokálása”, „közösségek elleni gyűlöletkeltés”. Leginkább az „éppúgy” szó üti meg az ember fülét a fenti nyilatkozatban, amely csaknem egy szintre helyezi a vallási érzékenység megsértésének „bűnét” annak gyilkosságokkal való megtorlásával.

Ha az állam ideológiailag összekapcsolja magát valamely vallással vagy egyházakkal, akkor ez óhatatlanul meghatározza, hogy mely vallás, illetve mely egyházak érzelmeinek megsértése minősül büntetendőnek az adott társadalomban. Hargitai Miklós rámutatott arra A terror pártján című Népszabadság-beli írásában, hogy akár a valláskritika is vallásgyalázásnak minősülhet a vallásos ideológiai alapon álló államban. Summa summarum, a vallási érzelmek megsértésének törvényi szankcionálása inkább a lelkiismereti szabadság sérelmét idézné elő, mintsem a vallás védelmét.

Kérdés az is, hogy ki tekinthető egy vallás tulajdonosának. Vallási sérelem esetén végül is az adott vallás által tisztelt istenség az elsődleges sértett. Tanulságos felidézni ezzel kapcsolatban egy bibliai részletet. Így védelmezte Gedeont az apja azokkal szemben, akik meg akarták őt ölni, mivelhogy lerombolta a Baál nevű istenség oltárát: „A Baálért pereltek? – mondta a feldühödött tömegnek. – Avagy ti oltalmazzátok őt?… Ha isten ő, hát pereljen ő maga, hogy oltára lerontatott.” (Bírák 6,31).

Keresztény oldalról vizsgálom most a vallási érzelmek megsértésének témakörét, mivel többek masszív véleménye szerint a keresztény értékrendet követő államban is törvényi szankciókkal kellene elejét venni a vallási sérelmek elkövetésének. Tény, hogy a tradicionálisan keresztény államban sem mindenkinek lelkiismereti meggyőződése a keresztény értékrend, sem a keresztény vallási meggyőződések és szimbólumok tisztelete. Ha minden állampolgárra érvényes törvény követeli meg ezek tiszteletét, az az ő számukra vallási kényszer.

A kereszténység alapítójától mindenesetre távol állt, hogy megtorolja az őt ért sérelmeket. Kategorikusan és megütközve utasította el tanítványai javaslatát, akik tüzet kértek volna arra a szamaritánus falura, amely vallási előítéletei miatt nem volt hajlandó szállást adni neki és tanítványainak (Lukács 9, 51–56).

A vallási érzelmek megsértésének büntethetősége azzal a jézusi tanítással sem egyeztethető össze, amely szerint „szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket!” (Máté 5,44)

A magam részéről azt is bántónak találom, ha keresztények lekezelő, ellenséges hangnemben beszélnek a társadalom vallástalan rétegéről avagy ateista tagjairól. Pál apostol egészen másképp szól róluk. Felteszi a kérdést: „Mi módon hinnének abban, aki felől nem hallottak, és mimódon hallanának prédikáló nélkül?” (Róma 10,14) A „világ” hitetlenségéért tehát a keresztényekre hárítja vissza a felelősséget. Érvényes lehet ugyanis rájuk vonatkozóan is az, amivel a korabeli vallásos zsidóságot szembesítette az apostol: „Istennek neve miattatok káromoltatik a pogányok között” (Róma 2,24).

Természetesen kívánatos érzékelni a határt az ízléses humor és az ízléstelen gúnyolódás, illetve adott esetben a gyűlöletre uszítás között. Csakis abban az esetben helyénvaló a büntetőjog eszközével fellépni, ha az utóbbi egyértelműen megállapítható. Az ízléstelenség szubjektív, önmagát minősítő, nem kriminalizálható cselekmény.

A szerző teológiai főiskolai tanár

*

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

NOL Piactér
Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.