Orbánra csak mellékszerepet osztottak, bár ezt teljes átéléssel alakítja.
Junckerrel szemben kezdettől fogva voltak fenntartások.
A brit David Cameron például túl föderalistának tartotta, de a néppárton belül – Orbánhoz hasonlóan – a svédek sem lelkesedtek érte.
Ide-oda sasszézik Angela Merkel is, akit tegnap saját pártja kényszerített arra, hogy kiálljon végre Juncker mellett. Neki személy szerint sokkal jobban megfelelne egy Barroso-féle közepes kaliberű figura, akit aztán lehet ide-oda rángatni, utasítani, használni és eldobni.
Ez a játszma arról szól, hogy a nemzetállami vezetők hogyan tudnak egyszerre adni is meg nem is: a brüsszeli bürokraták túlhatalmára és a demokrácia hiányára panaszkodva többé-kevésbé lelkesen kampányoltak az EP-választás előtt, a történelemben először a pártcsaládok még saját „arcot”, listavezetőt is állítottak azzal, hogy ő lehet az Európai Bizottság leendő elnöke.
Első alkalommal lenne a bizottság nagy hatalmú elnökének demokratikus felhatalmazása, ami azért felér egy kisebb forradalommal.
Kedves választók, szó sincs arról, hogy már megint egy hátsó szobában, egymás között egyezkednénk az elnökről, titokzatoskodva, háttéralkukat kötve, és főleg azt szem előtt tartva, hogy a lehető legkisebb gondot okozza majd nekünk – ígérték az EP-szavazás előtt.
Erre most mit látunk? Ez olyan, mintha néhány év múlva mondjuk Lázár és Botka vezetésével indul két párt a magyar parlamenti választáson, mindegy, melyik nyer, mert Orbán – aki akkor már államfő – azt mondja, hogy legyen inkább Szijjártó Péter vagy horribile dictu Tőkés László, esetleg Ákos a miniszterelnök. Lehet ilyet csinálni, csak akkor mire az egész bohózat?
Merkel és társai most arra hivatkoznak, hogy a lisszaboni szerződés szerint az Európai Tanács tagjai – vagyis az állam- és kormányfők – javasolnak elnököt az Európai Bizottság élére, figyelembe véve a parlamenti erőviszonyokat.
Ám érdekes fordulat áll be azzal, hogy a parlamentben – amelynek ugyan kicsit zavaros az összetétele – még mindig a néppártiak és a szocialisták vannak többségben, akik most lelkesen felsorakoztak Juncker mögé. Szóval lesz itt harc,mert őkmostmár a saját becsületüket is védik majd.
Eközben a nemzeti frontokon azt látjuk, hogy a sok szócséplés ellenére kevesen akarják közelebb hozni az uniós döntéseket az emberekhez vagy demokratikusabbá tenni az uniót.
Isten ments egy demokratikus felhatalmazással bíró bizottsági elnöktől, netán még önállósodik. Ha a játszma és az egymásra mutogatás tovább folyik, lesz egy béna kacsa bizottság, egy hepciáskodó parlament és egy mindenható, de nemzeti érdekeken ritkán felülemelkedő tanács. Orbán azt csinál itthon, amit akar, Merkel pedig ugyanezt teheti Európában.
