galéria megtekintése

A hűtő és a tévé csatája

1 komment

Sz. Bíró Zoltán

A sors úgy hozta, hogy március elején mindössze néhány napnyi különbséggel két egykori szovjet vezető születésnapjára, illetve halálának évfordulójára emlékeztek Oroszországban. Egyikőjük, ­Mihail Gorbacsov március 2-án töltötte be 85. életévét. Sztálin pedig 1953. március 5-én halt meg.

A Szovjetunió első és egyben utolsó elnökéről kevesen emlékeztek meg, és akik megtették, azok is többnyire nagyon kritikusan ítélték meg a teljesítményét.

Gorbacsov az oroszok körében egyáltalán nem népszerű. Már jó ideje így van ez. Ezzel szemben Sztálin valóságos reneszánszát éli. Halála napján ezrek zarándokoltak el a Kreml falánál lévő sírhelyéhez,


és helyezték el a megemlékezés virágait. Mindezzel párhuzamosan a neves moszkvai közvélemény-kutató intézet, a Levada Központ is közreadta azt a felmérését, amely – II. Miklós cártól Putyinig – az orosz és szovjet ­vezetők társadalmi megítélését gyűjtötte egybe.

 

A központ ilyen jellegű kutatást immár több mint két évtizede végez. Végignézve a rendszeresen ismétlődő felmérések eredményein elgondolkodtató kép rajzolódik ki az orosz társadalomról. Talán a legfeltűnőbb vonásuk e vizsgálatoknak, hogy azok eredményei a közhangulat gyors és jelentős átalakulását mutatják. Egy-egy vezető megítélése néhány év alatt is alapvetően meg tud változni. Ezek a változások azonban határozottan egy irányba tartanak. Egyre inkább azokat becsülik, akiket erőskezű, az állam tekintélyét megterem­teni és fenntartani képes vezetőknek tartanak.

Az utolsó négy évben markánsan nőtt a Sztálin-hívők aránya
Az utolsó négy évben markánsan nőtt a Sztálin-hívők aránya
Maxim Shemetov / Reuters

A 90-es évek derekától nő azok aránya, akik az autoriter – akár a zsarnoki hatalomgyakorlástól sem visszariadó – vezetőket tartják többre, mint azokat, akik a rendszer liberalizálásával próbálkoztak. 1994-ben még csak a megkérdezettek 18 százaléka gondolta úgy, hogy uralma idején Sztálin több jót tett a szovjet társadalommal, mint rosszat. Az idei felmérés viszont már azt mutatta, hogy

a grúz származású diktátorról jó véleménnyel lévők aránya eléri a 40 százalékot.

Figyelmet érdemlő, hogy a Levada Központ utolsó előtti, 2012-es felméréséig nem nőtt meg különösebben a Sztálinért rajongók köre. Ugyan többen lettek, mint voltak a 90-es évek első felében, de arányuk 1999 és 2012 között soha nem volt több 25-29 százaléknál. Az elmúlt négy év azonban fordulatot hozott. Vagyis épp akkor nőtt meg a Sztálin-hívők aránya, amikor Oroszország az ukrajnai válságban játszott szerepe miatt egyre élesebb konfliktusba került a nyugati világgal.

A Nyugattal való szembenállás bajnoka pedig Putyin mellett nem lehet más, mint ­Sztálin. Népszerűségének növekedése azonban nyilván ­azzal is összefügg, hogy az utóbbi években ­Putyin és környezete egyre közvetlenebbül használja fel aktuális politikai célokra a második világháború emlékezetét. A fasizmus leverése kétségtelenül súlyos szovjet áldozatokkal járt, és a győzelem kivívása sokak szemében máig elválaszthatatlan Sztálintól. Nyilván ez a körülmény is közrejátszik abban, hogy nehéz „távolságot tartani” a zsarnoktól. Nem véletlen, hogy a Sztálinnal rokonszenvezők legnagyobb arányban az idősebb korosztály köréből kerülnek ki. Jellemzően alacsonyan képzettek, és a felmérésből az is jól látszik, hogy a falusiak és az alacsony fogyasztói státuszúak azok, akik az átlagnál nagyobb arányban szimpatizálnak a diktátorral.

Ezzel épp ellentétes tendencia figyelhető meg Hruscsovval kapcsolatban.

Őt a 90-es évek derekához képest ma valamelyest kevesebben tartják olyan vezetőnek, aki javított a társadalom helyzetén. Ebben a tekintetben van ugyan némi változás, de az nem több két százaléknál. Ezzel szemben megduplázódott azok aránya, akik úgy tartják, hogy több rosszat tett, mint jót. A 90-es évek derekán még csak a megkérdezettek 14 százaléka gondolta így, ma viszont már 29 százaléka. Minden jel szerint az orosz társadalom közel harmada nem bocsátja meg Hruscsovnak, hogy a diktátor halála után három évvel szembefordult Sztálinnal, és belefogott bűnei leleplezésébe.

Megint csak más a helyzet Brezsnyev esetében. Az 1964 és 1982 közti korszak afféle szovjet aranykorrá kezd nemesedni. Ma már a ­megkérdezettek több mint fele gondolja úgy, hogy a Gorbacsov idején csak a pangás koraként emlegetett brezs­nyevi évek a biztonság, a kiszámíthatóság és a szovjet nagyhatalmiság kiteljesedésének időszaka volt. ­Ezzel szemben Gorbacsov, aki megpróbálta hu­manizálni a szovjet rendszert, ma – Jelcin mellett – a leginkább elutasított vezető. A megkérdezettek kétharmada gondolja úgy, hogy több rosszat tett, mint jót.

Őt hibáztatják mind a szovjet típusú társadalmi rendszer összeomlásáért, mind a Szovjet­unió széteséséért. És persze azért is, mert reformjai nyomán főtitkárságának utolsó két évében szinte teljessé vált az áruhiány. Sokan emlékeznek még arra, hogy regnálásának utolsó éveiben nemcsak vidéken, de a nagyvárosokban is teljesen kiürültek a boltok. Ha valaki 1991 nyarán bement egy moszkvai vagy leningrádi élelmiszerüzletbe, többnyire semmi mást nem talált ott, mint néhány taposóakna méretű halkonzervet. Ma – leszámítva az orosz társadalom viszonylag szűk körét – Gorbacsovot egyértelmű ellenszenv övezi. A megkérdezettek mindössze 12 százaléka gondolja úgy, hogy több jót tett a társadalommal, mint rosszat.

Gorbacsovnál csak Jelcin megítélése lesújtóbb.

Őt a megkérdezettek 68 százaléka tartja kártékony vezetőnek. Feltűnő, hogy mindkettejük megítélése épp az utolsó négy évben zuhant nagyot. Gorbacsov esetében 50-ről 67 százalékra, míg ­Jelcin esetében 55-ről 68 százalékra nőtt azok ­aránya, akik szerint több kárt okoztak, mint amennyi haszonnal járt tevékenységük. Gorbacsovval az átlagot meghaladó arányban a főváro­siak és a felsőfokú végzettséggel rendelkezők szimpatizálnak. Jelcin teljesítményével pedig a közepes méretű városokban élők és a felsőfokú végzettséggel rendelkezők a leginkább elégedettek.

Ám az átlagtól való eltérés egyikőjük esetében sem jelentős, legfeljebb csak néhány százaléknyi. Ez alól egyetlen kivétel akad. A moszkvaiak minden más csoportnál lényegesen nagyobb arányban szimpatizálnak Gorbacsovval.

Putyin háborús időkben a legnépszerűbb
Putyin háborús időkben a legnépszerűbb
Stefan Wermuth / Reuters

Putyin viszont mindent visz. Ma a megkérdezettek 70 százaléka tartja úgy, hogy ő olyan vezető, aki az orosz társadalommal sokkal több jót tett, mint rosszat. Érdekes, hogy ez távolról sem volt mindig így. 2003 nyarán ez az arány még csak 51 százalékos volt, majd öt évvel később, a grúz–orosz háború idején már 76 százalékra emelkedett. 2012 októberében viszont ez a mutató ismét 51 százalékra szállt le.

Vagyis mintha ahhoz, hogy az orosz elnök támogatottsági szintje jelentősen megemelkedjék, szükség lenne valamilyen komoly külső konfliktusra.

Putyin kétségtelenül széles körben népszerű e nélkül is, de messze nem annyira, mint háborús időkben. Minden jel szerint ilyen konfliktushelyzetben az orosz társadalom nagy többsége azt tartja helyesnek, ha felso­rakozik elnöke mögött.

Hogy mennyire így van ez, mi sem bizonyítja jobban, mint a Levada Központ egy másik, ugyancsak a napokban közreadott felmérése. Ez a rendszeresen ismétlődő kutatás arra keresi a választ, hogy a megkérdezettek mire emlékeznek leginkább az elmúlt négy hét eseményei közül. A felmérés kizárólag a válaszadókra bízza a legemlékezetesebb fejlemények megnevezését, vagyis nem kínál fel semmiféle előzetesen összeállított listát. A legutolsó, február végén felvett minta azt mutatja, hogy a megkérdezettek legnagyobb arányban (39 százalék) a Szíriában folyó katonai műveleteket tartják említésre méltónak. A következő leginkább fontosnak tartott fejlemény a válaszadók 27 százaléka szerint a rubel elértéktelenedése és az árak elszabadulása volt.

Mindebben az a megdöbbentő, hogy ezek a válaszok egy olyan év után születtek, amikor a bérek reálértéke másfél évtized után először visszaesett, ráadásul nem is kicsit, hanem rögtön tíz százalékkal, és január közepén ismét beszakadt a rubel árfolyama.

Ennek ellenére az orosz társadalom többségének mégsem a szociális problémák jelentik a legemlékezetesebb fejleményeket, hanem a szíriai háború. Vagyis már ez a két adat is jelzi, hogy egyelőre a „hűtőszekrény és a tévé csatájában” az utóbbi áll nyerésre.

Ha ehhez még hozzátesszük azt is, hogy csak a megkérdezettek két százalékának jutott eszébe a Putyin korrupciógyanús ügyeit tárgyaló, februárban bemutatott BBC-film, akkor még inkább világossá válik annak a propagandagépezetnek a varázsereje, amivel a hatalom képes kábulatban tartani az orosz társadalom nagy részét.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető