A fogvatartottakon kívül kinek fáj ez? Úgy tűnik, keveseknek. A társadalom tájékozatlanságában fontos szerepe van politikai vezetőinknek, akik nagy garral bizonygatják, „nem akarjuk, hogy a börtönök luxusszanatóriumok legyenek”. Mintha bizony eddig azok lettek volna. Tavaly egyenesen törvénybe foglalták azt az abszurd, előbb a Jobbik, majd a Fidesz által megcélzott „eszményt”,miszerint „az elítéltek teljes körű foglalkoztatása által az önfenntartó büntetés-végrehajtás megvalósíthatóvá” válik. Hol látunk ilyet a civilizált világban? Ráadásul a Gulag vagy Recsk is pénzbe került.
A „börtöntöltelékek” megítélését jellemzi, hogy a kórházi étkeztetés gondjait szemléltetve még a mindig visszafogott, egykori szocialista egészségügyi miniszter, veszprémi kórházigazgató Rácz Jenő is arról értekezett 2010 márciusában: a rabok élelmezési normája kétszer nagyobb, mint a betegeké. Ez akkor sem volt így, az állam 550 forintot adott egy „alapbeteg” étkeztetésére. Nyilván az is megérne egy misét, miért nem nőtt azóta sem az élelmezési norma a kórházakban vagy a gyermekélelmezésben, mert hát az infláció ezeket a területeket is sújtotta. De míg a gyerekek és a betegek ügyének elvileg van társadalmi támogatottsága, addig a rabokénak nincs.
Elég csak megpendíteni, hogy a foglyok sem veszítik el minden jogukat a fogvatartásuk során, a közvélemény, legalábbis annak hangosabbik része, mintha bögöly csípné, bőszülten reagál: „Rohadjanak meg bent örökre. Száradjanak ki. Hitvány alakok, kenyeret, vizet sem érdemelnek.” Pedig attól, hogy nekik rossz ott bent, nekünk még nem lesz jobb itt kint. Sőt az embertelen börtönviszonyok leginkább csak „arra jók”, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek haramiaakadémiákká váljanak, és nagyobb legyen a visszaesés: többen és gyorsabban visszakerüljenek a sittre, mint ha emberségesen tartanák őket fogva. A komisz börtönkörülményeknek nincsen visszatartó erejük, viszont módszeresen rombolják a fogva tartott elítélt későbbi életesélyeit, végeredményben a képességét a társadalmi megkapaszkodáshoz.
Szakemberek már a XIX. század végén tudták, Atzél Béla nagyenyedi fegyházigazgató és Gruber Lajos budapesti királyi alügyész munkáiban mi is olvashatjuk, hogy a rabok életviszonyaiban az elhelyezés és az élelmezés meghatározó. Megkérdezhetjük a büntetés-végrehajtás mai dolgozóit is, hogy milyen is az a fogvatartott, akit elképesztően zsúfolt zárkákba szorítva és éhesen kell őrizni, sőt „nevelni, társadalmi reintegrációját elősegíteni”. Március 10. óta strasbourgi ítélet mondja ki: az a több évtizedes gyakorlat, hogy a honi intézetekben sokkalta több (mostanában másfélszer több) foglyot tartanak fogva, mint azt jogszabályi előírások lehetővé teszik, embertelen bánásmódnak, egyenesen kínzásnak minősül. Ez nem túlzás. Gondoljunk bele, mit jelent az, ha a zárkában, ahol sokan a nap 23 óráját töltik, még az előírt 3-3,5 négyzetméteres szabad mozgásteret sem biztosítják, hanem csak kettőt vagy annál is kevesebbet.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) felszólította Magyarországot, haladéktalanul lásson hozzá a zsúfoltság csökkentéséhez. Az ítéletből az is kiderül, hogy a strukturális problémát nem új börtönök építése fogja megoldani, ami egyébként hosszadalmas és drága mulatság. Ehhez képest az eddigi kormányzati megnyilvánulások másról sem szólnak, mint új börtönhelyszínekről. Arról, hogyan kívánja csökkenteni a börtönnépességet, vagy mit kíván tenni a tarthatatlan állapotokat mostanában is elszenvedők kompenzációja érdekében, a magyar állam mélyen hallgat. Egy hónapja még 450 hazai „túlzsúfoltságos panasz” várt döntésre Strasbourgban, azok akár milliárdos nagyságrendű kártérítéssel fenyegetnek, és azóta is folyamatoson érkeznek ilyen beadványok. Hatékony fegyver van tehát az EJEB kezében, és úgy tűnik, ha kell, nem fél majd használni.
A hazai börtönügy rendszerváltás utáni történetében számos pozitív strukturális változást „európai nyomás” kényszerített ki. Az Európa Tanács kínzás elleni bizottságának (CPT) rendszeres vizsgálatai vagy az uniós csatlakozást megelőzően a jogállami normák és emberi jogi garanciák egyre szélesebb körű alkalmazása mind emberségesebbé tették a börtönviszonyokat. A kormány tán azt hitte, Európa érdemben már nem tud beleszólni, mi történik ezen szegletének börtöneiben. Most csattanós válasz érkezett.
A strasbourgi bíróság kevés szer foglalkozott a börtönélelmezés egészével. Pár ügy alapján is világos azonban, és az Európa Tanács miniszteri bizottságának ajánlása is leszögezi, hogy az ellátásnál az elítéltek személyi körülményeit is figyelembe kell venni, és tápláló kosztot kell adni. Mármost kérdés: lehetségesek-e csodák, azaz hosszú távon biztosítható-e 400 vagy most már 420 forintból a kiadós és egészséges napi háromszori étkezés? Szerintem, amennyiben ennyire hitvány marad a norma, legjobb lesz, ha az EJEB dönt a kérdésben.
A büntetés-végrehajtásban ma is számos jól felkészült és humánus szakember dolgozik, aligha van még olyan egyenruhás testülete az országnak, amelyik például olyannyira konstruktívan működne együtt a sokszor kritikus civilekkel, mint a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP). De mint elnevezése is mutatja, szerepe inkább csak a végrehajtásra korlátozódik. Hiába észleli, mondjuk, hogy sovány, nem elég a kosztpénz, szó szerint abból kell főznie, ami van, amit a költségvetéstől kap.
Sőt valamivel kevesebből: a Budapest Intézetnek a Magyar Helsinki Bizottság felkérésére írt tanulmánya ugyanis kimutatta, hogy 2013-ban az egy főre jutó tényleges napi alapanyagköltés 394 forint volt. Ez csak egyre hitványabb kosztra elegendő. Ami nem azt jelenti, hogy energiaszegény adagok lennének, sokszor éppen az ellenkezője az igaz. Egy négy intézetre kiterjedő dietetikai vizsgálat már 2011-ben megállapította, „nem dolgozó fogva tartottak esetén 2250–2440 kcal, könnyű és nehéz fizikai munkát végzők esetén 3270–3650 kcal, amit biztosítani kellett. Ezen értékekhez viszonyítva is magasabb volt az energiabevitel, valamint a fehérje- és a szénhidrátbevitel magasan túllépte az egészséges táplálkozás szerinti határértékeket. Az alacsony normaértékből nehéz biztosítani […] a megfelelő zöldség- és gyümölcsmennyiséget”.
Ami már csak azért is feltűnő, mert egyes fogvatartotti kategóriák (pl. fiatalkorúak, dolgozók, gyógykezeltek, terhes anyák) kiegészítő normára jogosultak. Nem világos, az elszabaduló élelmiszerárak ellenére miért kellett ezek egy részét nominálisan is megkurtítani. A korábbihoz képest 2012-ben 75 forinttal csökkentették például a tébécésekét, 103 forinttal a kórházi diétás ápoltakét és 144 forinttal a cukorbetegekét, a normájuk így egységesen 461 forint volt ez év április 30-ig.
A normarendezéssel jól jártak viszont a speciális tejdiétára szorulók, rájuk 2007-hez képest többet költött az állam: kerek 1 forinttal. Nekik mint minden rabnak, ezt most egy húszassal toldották meg. Hitvány összeg ez is, annyi szent.
A szerző a magyar Helsinki Bizottság munkatársa
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
