Mindennek hátterében ott vannak a nyugati fizetésekkel összevetve alacsony bérek, amelyek nyilván magyarázhatók a magyar gazdaság periferikus helyzetével is. A kormány politikai tűzoltásként áll elő szakmai csoportokra irányuló béremelésekkel. Emeli a minimálbért is, de annak öt évvel ezelőtti közteher-növekedését az érintettek máig sem tudták kiheverni. A miniszterelnök az alacsony bérekben látja a versenyképesség biztosítékát, ezzel reklámozza az országot a befektetőknek.
A bérprobléma mögött ott találjuk a hazai társadalmi egyenlőtlenségek nyomasztó tömegét, amelyeknek fő forrása az oktatás és a végzettség. Mint a legutóbbi OECD-adatok megerősítik, nálunk extrém különbség van az alacsony és a magasabb iskolai végzettségűek kereseti kilátásai között. Idetartozik a magasabb végzettségűek kiszorító hatása, akik ugyanis az elmúlt másfél évtizedben sokkal többen lettek. A középfokú végzettséggel nem rendelkezők kiszorulnak a munkapiacról vagy akár a társadalomból is.
A helyzetet a kormány – szokása szerint a lovon fordítva ülve – úgy próbálja orvosolni, hogy lezárja az egyetemre vezető utakat és a szakképzésre koncentrál. Mégpedig úgy, hogy az alapkészségeket, vagyis éppen a munkapiaci alkalmazkodóképességet szolgáló tudást vonja ki a szakképzési rendszerből. Ettől biztosan nem javul majd a foglalkoztathatóság, nem enyhül a munkaerőhiány, valamint a termelékenység és a hozzáadott érték sem lesz magasabb.
A kormányban újabban felmerült, hogy a közmunkát esetleg mégis össze kellene kötni az elsődleges munkaerőpiaccal – miután fél évtizeden át minden erre vonatkozó kritikát visszautasítottak. A változtatás azonban akkor sem könnyű, ha komolyan gondolják. A közfoglalkoztatás a helyi hatalmi viszonyok egyik működtető mechanizmusává vált. Rajta keresztül valósul meg a szegények feletti állami-társadalmi kontroll.
Az emberek nagy része retteg a biztonság elvesztésétől, de gyűlöli azokat, akik már elvesztették a biztonságukat. Az indulatkeltés ma az egyes számú kormánypolitikai irány, jelenleg elképzelhetetlen, hogy háttérbe szoruljon. Varga felvetése a munkaerőhiány pótlásának szükségességéről annak elismerése, hogy nemcsak az ellenzék van csapdában a kvótahisztéria miatt, hanem a kormány is. Saját befogadás-ellenes politikájába ütközik, amikor kudarcainak kijavításáról egyáltalán gondolkodni próbálna.
