galéria megtekintése

A Hiller-kerítés

14 komment


Tamás Ervin

Ellenfeleit ritkán illeti dicsérő szóval Orbán Viktor, ha előfordul, abból menthetetlenül címlap lesz, ami elsősorban a miniszterelnök tekintélyét növeli, de nem jár rosszul a címzett sem, bár erről megoszlanak a vélemények. Hiller Istvánról zárt (?) körben nemrégiben azt találta mondani, hogy „érdekes módon van valaki, aki intellektuálisan ezt (a nemzetpolitikát) meg szokta oldani, de hogy az egyéb vezetői ügyekkel hogy áll, azt nem tudom, mert nem látok bele, az a korábbi pártelnök, a professzor úr, a Hiller. Ő ezt tudja, egy nemzeti érzelmű ember. Baloldalról ez nehéz dolog, de benne mocorog valami. (...) Nem minősítem a jövő emberének, szellemi értelemben mégis látok ott valamit”.

Ez a jellemzés elég volt ahhoz, hogy meginduljon a hírcunami, a jobb- és baloldal orgánumai egymással vetélkedve siettek asztalukhoz invitálni Hillert, aki először illő visszafogottsággal reagált, hogy azután „robbantsa” a bombát. Az InfoRádió Aréna című műsorában kijelentette, nem szereti, hogy az országhatáron kerítés van, de egyelőre nincs jobb megoldás. Szerinte nem lehet ideológiai alapon közelíteni a bevándorlás kérdéséhez, a kvótákat is ellenzi, s koordinációt sejt a népvándorlás mögött.

Nincs baj, tegye. Lám, az elnökhelyettes otthagyva csapot-papot, a párt korábbi álláspontját, máris egyetértéséről biztosította Hillert, aki koreográfiájának újabb állomásaként a Heti Válaszban tudatta, hogy a baloldal intellektuális megújításán dolgozik. Ha valaki nem értené, „ez nem délelőtt összeülünk, délután fürdünk program”. Akárcsak Szanyi Tibor, ő is közli: nem ugrik el semmilyen feladat elől a következő tisztújításon. Ez pláne nem baj.

 

Csakhogy Hiller azon kevesek egyike, aki képes intellektuálisan közelíteni politikai témákhoz, a legkevésbé sem durr bele típus, nagyon is végiggondolja lépéseit, belehelyezve azokat egy tágabb viszonyrendszerbe. Márpedig ha ezt teszi, számításba kell vennie a kombinációkat, amelyek az Orbán-dicséret után személyével kapcsolatosak, s amelyekre azóta minden szava ráerősít. Tudatában van annak, hogy nem szuverén véleményével okoz zavart pártja soraiban, hanem azzal, ahol, ahogyan az az események kínálta összeilleszthetőséggel elhangzik.

Hiller szavajárása volt, hogy „támogass vagy hallgass”. Ezt mára mintha elfelejtette volna. Miközben a regnáló szocialista elnök újra és újra a semmitmondásba menekül, legutóbbi interjújában például az alulról építkezés sziszifuszi szervezőmunkájába avatta be olvasóit, megnyugtatván őket, hogy a tagságot, a rokonszenvezőket hidegen hagyja a belvárosi hablatyolás, kötekedés.

Tavaszi tisztújításra készül mindenki. Ahhoz azonban az kéne, hogy egy lépéssel hátrébb lépjen mindenki. Vezetők és vezetettek, jelölők és aspiránsok, mindenki. Mert ezt így, a szorgos szervezőmunka ellenére is nehéz lesz tavaszig kibírni. Nem Orbán Viktor fogja ujja köré csavarni a szocialistákat, s nem is a kerítése keríti be a szocialistákat – ők ott belül dolgoznak rajta.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.