galéria megtekintése

A henger hullámai

0 komment


Csordás Lajos

Hencze Tamásnak sokáig volt műterme a Lendvay utcában, közel a mai Fidesz-székházhoz. Egy afféle padlásműterem, nyáron meleg, télen hideg. Ezt adta fel, amikor húsz éve a budai Káplár utcába költözött, egy nagy és kényelmes polgári lakásba, ahol bőven van hely az alkotásnak és annak is, ami a művészeten kívül van, bár ez a kettő nem válik el élesen. Mert, mondjuk, az előszobában és a nappaliban is ott sorakoznak a barátok, pályatársak alkotásai a sajátjaival együtt. ­Például egy klasszikus avantgárd Rietveld-székmásolat egy néhai jó barátjától. Beljebb kisplasztikák, szoborfejek: Vilt Tibor, Gulyás Gyula, Csíky Tibor művei.

És látunk egy montázst Korniss ­Dezsőtől, akit Hencze az egyik legfontosabb mesterének tart.

No meg van egy nyomdászhenger is, egy igazi Haraszty István-alkotás. Ez azonban nem műtárgy, hanem munkaeszköz. A henger ugyanis Hencze művészetének alapvető eszköze. Kisebb-nagyobb nyeles hengerekkel tele van a nagy asztal fiókja a műhelyében. Ezekkel készülnek a művein oly neonosan fénylő vonalak, sávok.

 

Sokan gondolják, hogy szórópisztollyal viszi fel ezeket a feloldódó körvonalú, aurával rendelkező pászmákat, de nem. A henger keni szét ilyenre, és a hengernek köszönhető az is, hogy a forma egyenletesen ismétlődik. Hisz az minden hengerfordulattal reprodukálódik.

Hencze Tamás műhelye
Hencze Tamás műhelye
Szabó Miklós / Népszabadság

Hencze Tamás a hatvanas években talált rá erre az eszközre, és azóta sem tette le. Akkoriban kirakatrendezőként kereste a kenyerét, miközben nyugati új irányzatokról példát véve próbálgatta az itthon még igencsak háttérbe szorított absztrakt festészet lehetőségeit. Mint foci­drukker jutott ki Párizsba valamelyik magyar ­csapat nemzetközi kupameccsére, ahol a rendelkezésre ­álló néhány napban ő a stadion helyett inkább a kiállításokat bújta kíváncsian, hogy fest a világ. Édesapja franciatanár volt, közel állt hozzá a ­francia kultúra, s különösen hatott rá a ­gesztusfestészet francia irányzata, a tasizmus. Nemsokára ő is gesztusművekkel jelentkezett itthon, majd egy filmgyári díszletfestéskor ráérzett a henger le­hetőségeire.

A híres '68-as Iparterv kiállításon már ezzel készült op-artos munkáit mutatta be. Később pedig több mint egy évtizeden át párhuzamos „fénysávok" változatos harmóniái jellemezték. Nagyon fegyelmezett, szinte ipari grafikának tűnő és színeiben hűvös munkák voltak ezek. Megkérdezem, netán a politikai rendszer ridegségéből is szándékozott-e ezzel valamit kifejezni. Ám, mint mondja, nem, egyáltalán nem akart ­politizálni.

Mindenesetre érdekes, és hajlamosak vagyunk ezt egy szabadabb társadalmi hangulat kihatásá­nak tekinteni, hogy a rendszer olvadásával egy időben, a nyolcvanas évek közepétől tűntek fel ebben a hideg rendszerben újra szabad gesztusok, kalligrafikus, firkálásszerű vonalak. Szerinte persze csak arról van szó, hogy egyszerűen kiürült a forma, és valami újat kellett belevinni. Ez esetben például megújítva visszaidézni egy régebbi pályakorszakot.

De azért a sávos, szigorú rend akkor sem tűnt el egészen. Ha máshol nem, hát ott tükröződött és tükröződik ma is a vonalak, a szertelen festékfröcskölések felszínén. Sőt ma megint nagyobb felületeket kap. De ne akarjunk mindenáron jelentést keresni ebben. Mert Hencze Tamásnál a jel az elsődleges.

Most egy ideje nem dolgozik, átesett egy súlyos betegségen, kicsit össze kell szednie magát. Nyárra lemegy a Balaton-felvidéki tanyájára, ott majd újra nekilát, mondja képei előtt, a kedvünkért helyet foglalva a híres avantgárd karosszékmásolatban.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.