galéria megtekintése

A haza bölcse

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 01. számában
jelent meg.


Horváth Gábor
Népszabadság

Még 57 éves sincs Tölgyessy Péter, bizonyos értelemben mégis mintha száz lenne. Hasonlíthatnánk Deák Ferenchez, ám inkább ne tegyük. A HVG-ben közzétett tanulmánya lehet a magyarországi helyzet precíz leírása, de hiányzik mögüle az erkölcsi tekintély és a párt, amelynek élére állva a majd másfél évszázaddal ezelőtti kiegyezéshez hasonló eredményt tudna elérni. (Bár ne siessünk a következtetésekkel, Deák 63 éves volt, amikor 1867-ben sikerült megállapodni Ferenc Józseffel a Monarchia új berendezkedéséről.)

Tölgyessy Péter
Tölgyessy Péter
Teknős Miklós / Népszabadság

Az SZDSZ egykori elnöke egyrészt kulcsszerepet játszott a rendszerváltásban, tehát amikor most élesen bírálja az akkor kialakult politikai váltógazdaságot, alighanem az a legnagyobb baja, hogy az nem saját pártja és az MDF között alakult ki. Másrészt 1998 és 2006 között elfogadta Orbán Viktortól a listás parlamenti helyet, így hozzájárult a Fidesz hazai és nemzetközi legitimitásának erősítéséhez. (1998-ban ennek, ha nem is döntő, de komoly jelentősége volt.) Alighanem ezzel került ki végleg a deáki szerepből: beállt az egyik táborba, nem nagyon ítélkezhet másokon ugyanezért.

 

A nevéhez fűződő gondolatkísérlet önmagában persze nem kárhoztatható. Valóban jó lenne hinni egy jobb, nem ennyire megosztott Magyarországban. Ehhez azonban az első lépést a hatalomban lévőknek kell megtenniük. (Ha Bécs nem kerül pácba az 1860-as évekre, aligha változtatja meg a rebellis magyarokhoz való viszonyát.)

Tölgyessy maga mondja, hogy Orbántól nem lehet konszolidációt várni, mégis érezhető ellenszenvvel ír arról, hogy a baloldali ellenzéket leginkább az ő leváltása egyesíti. Itt önellentmondásba bonyolódik: ha a jelenlegi miniszterelnöktől nem számíthatunk semmi jóra, ha – mint az ATV-ben vasárnap este Tölgyessy is megerősítette – katasztrófa felé vezeti az országot, akkor mégis mi a kénköves istennyilának kellene egyesítenie az ellenzéket, ha nem az ő eltávolításának?

A konzervatív liberális ízlésnek egyetlen mai párt felel meg, az LMP, bár a néha valóban klinikai precizitással dolgozó szerző arról is megállapítja, hogy felkészültebb emberei elhagyták, legjobb esetben is csak öt-nyolc fős képviselete lehet a következő országgyűlésben, „nyomokban sem látszik, miképpen lehetne az egész ország felelős kormányzására alkalmas erő”. Vagyis a helyzet reménytelen, az ország még akkor jár a legjobban, ha felvágja az ereit, és csöndben nézi, ahogyan az éltető vér – a fiatal nemzedék – elfolyik Nyugatra.

Tölgyessy nem tud túllépni saját ellenszenvein, és visszaretten az egyetlen logikus következtetéstől: Magyarországnak legelőször is meg kell szabadulnia Orbán Viktortól. Utána jöhetnek majd új Göncz Árpádok, Antall Józsefek, Horn Gyulák és Tölgyessy Péterek, hogy kialakítsák az új kereteket, egyben megpróbálják elkerülni a régi hibákat. Ha az LMP-től nem várható a jelenlegi hatalom leváltása vagy legalább korlátozása, akkor az egyetlen lehetőség a kormányváltó koalíció támogatása. Tölgyessy idáig nem megy el. Lelke rajta.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.