A hatos pakk árcivilizációja

1. több üveg ásványvízre van szükségünk;

2. a hatos csomagra szerelt fülnél fogva könnyebben elvihetjük a vizeinket.

A második lehetőségből adódik a gond.

A kiskereskedelem, a Bűvös Kocka Népének kiskereskedelme ­máig képtelen volt megoldani ugyanis az úgynevezett Hatos Egységbe Csomagolt Ásványvizek vonalkód-leolvasási problémát. Ha tudniillik az ásványvizes palackokat hatos csomagokba rakják össze, és e csomagokat összefóliázzák, a palackok oldalára ragasztott vonalkódok jó eséllyel láthatatlanná válnak. Sőt lehet valami ravasz csomagolórobot, amelyik direkt úgy forgatja a palackokat, hogy a vonalkód mindenképp láthatatlanná váljék. Mi történik tehát, amikor az ásványvizek könnyű szállíthatóságában reménykedő vásárló a pénztárhoz lép? A pénztárosnő megforgatja a csomagot (persze csak a tisztesség kedvéért, nem mintha bízna benne, hogy bármelyik oldalán megtalálja a vonalkódot, tudja jól, hogy ez kizárt), aztán kelletlen arcot vágva frissen manikűröztetett körmeit belevájja a hatos pakkot összetartó fóliába, feltépi, kihúz egy palackot, megkeresi rajta a vonalkódot, lepittyegi, aztán a palackot visszanyomkodja szépen a fólia alá.

A konstrukció nagyon ravasz, még pont élteti a reményt a vá­sárlóban, hogy mégis el tudja cipelni a kábé tízkilós vízcsomagot a rászerelt fülénél fogva, és csak néhány tíz méterrel odébb, a parkolóban fog szétesni az egész.

Az ember persze azt gondolná, hogy a robotizáció, a számítástechnika és a térgeometria mai fejlettsége lehetővé tenne ennél szofisztikáltabb megoldásokat, például a hatos pakk külön vonalkódozását vagy a palackok megfelelő beforgatását vagy mittudomén, de úgy tűnik, hogy mégsem vagyunk kész a feladatra. Talán mire a Voyager 1 az Oort-felhő közelébe ér. (Már csak háromszáz év.)