Magyarország hadikórházként üzemel. Gyalázat, hogy a fizikailag és a lelkekben is aládúcolt intézményekben kizárólag a megalázó bérekért dolgozók áldozatvállalásán és valóban emberfeletti túlmunkáján múlik, hogy életben tartják ezt a rohamosan romló állapotú rendszert. A magyar egészségügy nem egyszerűen beteg, hanem kómában van. Élet és halál között. Drámai következményeként annak, hogy egy ostoba, bizánci értékrendű kormányzat próbál vezetni egy depressziós és fizikailag is rossz állapotban lévő országot.
Már nem tudunk nevetni a „Hajrá, Kovács néni!” típusú vicceken, mert belefáradtunk és beleszürkültünk a naponta ismételgetett sztereotípiákba: hogy a remélt gyógyulása érdekében mindent a betegnek és a hozzátartozóknak kell a kórházba vinni: gyógyszert, kötszert, mosó- és mosdószert, WC-papírt és persze ehető élelmet. És hát tessék otthon hagyni az emberi méltóságot is, arra semmi szükség nem lesz! Hát nem egy Schwarzwaldklinik egyetlen intézményünk se, bár a politikai elit – naná, hogy közpénzből – egészen más ellátásban részesül. (A volt „Kútvölgyi” most a Honvédkórház VIP-részlege.)
Nővérek. Többségük havi jövedelme nem éri el a százezer forintot. Könyékig vérben és fekáliában dolgoznak napi nyolc-tíz órát. Ugyanennyi időben hallgatnak jajveszékelést, ágyat húznak, katétereznek, vért vesznek, és injekciót adnak, biztos személyes támaszai és együtt érző társai a betegeknek. Állandó készenlétben és állandó idegfeszültségben élnek, fél szemük a műszereken, a beteg arcán, a kórlapon, a gyógyszerlistán. Miközben szerelmesek, családanyák két-három gyerekkel, nagymamák szerteágazó teendőkkel. Sokszor többet tudnak a gyógyításról, mint az orvosok, fejükben a diagnózis, a terápia, a gyógyszerkönyv, a teljes egészségügyi protokoll.
Egymást érik az egészségügyi szakközgazdászok a médiumokban, s mondandójuk nagyjából azonos konklúzióval zárul: ez tűrhetetlen állapot, az egészségügy bántóan alulfinanszírozott. De egyikük se mondja ki, hogy bizonyíthatóan kormányzati felelőtlenségből hány ember hal meg a drámaian rossz ellátás, a dilettánsan szervezett logisztika és Európai Unió egyik legszánalmasabban teljesítő mentőszolgálata miatt. Demagógia? Tessék visszanézni az ATV archívumában az Egyenes beszéd című műsor vendégét, aki egy nyolc országban működő magánklinika egyik vezetője. Amíg náluk öt nap telik el egy daganatos beteg diagnosztizálásától a kezelése megkezdéséig, addig az állami egészségügyben ez jó esetben négy-öt hónap!
Ez pontosan elég ahhoz, hogy már késő legyen a segítséghez. Természetesen ez pénz, logisztika, etika kérdése. A kormányzati gondolkodásban mindegyik hiányzik. Nem szeretnék stadionozni, de ugye mindenki tudná folytatni… Hány szánalmas presztízsberuházás és hány, a klientúrának juttatott milliárd találhatott volna emberségesebb helyet magának! Demagógia? Ezt tessék majd a sírok mellett vagy a szóróparcellában vádként megfogalmazni!
Közben a kormányfő szavazatszedő körútjának miskolci állomásán hazudozik, és megtagadja az őt a sz…utyokból kommunikációs trükkökkel kimentő vazallusát, Habony Árpádot. Nem válaszol érdemben az újságíró kérdésére, mint ahogy a parlamentben is jópofáskodik, hallva az ellenzéki képviselők kérdéseit. Pedig ez kötelessége lenne. Uralkodni megtanult, szolgálni még nem. Szánalmas pszichodrámája ez egy másokat lenéző autokratának. Majd a másik állomáson halálbüntetéssel fenyegetőzik, felhasználva a gyász keserűségét és az indulatok fékezhetetlenségét, miközben ő hagyta jóvá azt a törvényt, amely elsötétíti a nemzeti (sic!) dohányboltokat.
A szavazatok baksisáért sokadszor tagadja meg az uniót, amelynek amúgy a tenyeréből eszik. Jóízűen és nem keveset a brancsával együtt. „Mondd, mennyit ér az ember, ha bűntelen, de gyenge” – kérdezhetnénk. Látjuk. Tudjuk, pontosan tudjuk, hogy ennek a hatalomnak mennyit ér. Demagógia? Lehetne mindezt elegánsabban, finom iróniával megírni? Hát nem! A Nemzeti Ellehetetlenülés Rendszere már bizonyított. Hogy van-e lejjebb? Mindig van lejjebb. Tudjuk. Mégis: május 12-én feketébe öltöznek az egészségügyiek, és nagy tüntetést terveznek. Mindannyiunknak, egy országnak kellene feketébe öltöznie, és nem a köztársasági elnök házához kellene vonulni…
Vagy vegyünk egy nagy csomag WC-papírt, szerezzük be gyógy- és kötszereinket, és várjunk birkaként a sorunkra, míg az elfekvőbe kerülhetünk. Ja, és ne felejtsük el még befekvésünk előtt visszaküldeni a nemzeti konzultáció kérdőívét!
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
