Mindez azért jutott az eszembe, mert a legutóbbi tüntetések után újra felszínre tört a vita arról, hogy a sokak által kudarcként megélt jelenlegi helyzetet kik okozták, s hogy a dolgok rendbetételében ki is vehet részt. Az összes ilyen jellegű vita kirekesztéssel, bűnbakkereséssel indít. A legutóbbi demonstráció szónokai, bár nyilván egészen más szándékkal, de ugyanúgy kisajátították a jó képviseletét és a rossz azonosításának jogát, mint néhány éve Orbán, amikor pártját azonosította a nemzettel, és mindenki mást kirekesztett belőle. Le velük, húzzon el mindenki, most mi jövünk. Más kérdés, hogy ezek a mostani szónokok mennyire tükrözték vissza a tömeghangulatot. A táblák felirata szerint nem igazán.
Na jó, a dühös tömeg nem szokott differenciálni, de az elmúlt húsz évben nem azt láttuk, hogy az indulatok csendesedésével a józan párbeszéd nyerne teret. Az állandó elem a felelősség keresése, amelyet természetesen ki-ki a másikban talál meg. A jobboldal a balban, és fordítva, a civilek, a véleményformálók, a média és persze az „utca embere” meg a politikusokban, en bloc. A kollektív felelősség elve szerint. Mi vagyunk a jók, ők a rosszak! Az akolszellem uralkodik. A saját táborhoz tartozóknak a legképtelenebb helyzetekben is lojálisnak kell mutatni magukat kifelé, még akkor is, ha mindenki látja, hogy bohócot csinálnak magukból. Az elmúlt hetek kormányzati kommunikációja ilyen esetek egész tárházát szolgáltatta, elég csak L. Simon levélelvesztős szövegére utalni.
Ami pedig a tüntetők által teljes joggal követelt váltást illeti: az elején mindig hinni akarjuk, hogy az újak mások lesznek, és persze a közelmúlt tapasztalatai alapján ennek esélye ma jobb is, mint korábban, de nem hittük-e ugyanezt 25 évvel ezelőtt is? És aztán még egy párszor.
Ebben az a legrosszabb, hogy semmivel nem kerülünk közelebb a megoldáshoz, viszont végül az elviselhetetlenségig fokozódó feszültség robbanáshoz vezet, vagy a letargiába süllyedt társadalom újabb és újabb csalódásokon bukdácsolva még hosszú ideig tovább vegetál. Mit lehet egy ilyen kilátástalannak látszó helyzetben tenni? Első lépésként érdemes abbahagyni az önsajnálattal vegyes önbecsapást. Meg kell érteni és értetni, hogy demokratikus körülmények között lehetetlen, hogy jó vetőmagból jó talajban hitvány, agresszív dudva fejlődjön. Ha ez történik, akkor a vetéssel és a talajjal van a baj, nem csak a növénnyel.
A legjobb aktuális példa a politikusi korrupció. Ilyesmi mindenütt előfordul. A különbség a mértékben és a kezelésében van. Egészséges demokrácia sem immunis vele szemben, de van rá „gyógyszere”, nevezetesen a társadalom, a közvélemény antikorrupciós értékrendje, kultúrája és igazságszolgáltatása. A politikai korrupció csak ott virágzik, ahol a társadalom maga is fertőzött vagy nem elég érzékeny. Ugyanez a helyzet az adómorállal. Amíg nem nézzük saját magunkat egészséges önkritikával, addig nem várhatjuk, hogy a fölül lévők, a legnagyobb haszonélvezők ezt tegyék.
A leggyakoribb ellenvetés az szokott lenni, hogy én, egyszerű ember ugyan mit tehetnék a hatalmasok ellen? Igaz, nagy a távolság, és nemcsak földrajzi értelemben, hanem az információ, a szaktudás, a befolyás tekintetében is. De mégis érdemes talán alulról, a saját környezettel, a még átlátható, emberléptékű közösséggel kezdeni. Ott azért hamarabb kiderül, kiben mi lakozik, és ott inkább részt lehet venni a dolgok alakításában. Ezen a módon, igaz, nem egy csapásra, kialakulhat egy olyan kultúra és az azt megszemélyesítő kör, akiktől „nyugodtan vennénk használt autót”. Van erre számos jó példa már nálunk is, csak ezek egyelőre megmaradtak szigeteknek. Ugyanakkor lassan kialakul és részben már létezik egy kipróbált (helyi) politikusgarnitúra, akik hozzáértésből és tisztességből már vizsgáztak, csak egyelőre kevesen ismertek széles körben, de nagy előnyük, hogy többnyire mentesek a lövészárok-gondolkodástól.
Persze nem azt akarom mondani, hogy a társadalom más szintjein nem kellene megindulnia a tisztulási folyamatnak, vagy hogy nincs helye a tömegdemonstrációknak, az utcai politizálásnak. Ellenkezőleg. Tartós eredmény azonban, meggyőződésem szerint, csak egészséges (települési és más civil) közösségek hálózatától várható. Nem véletlen, hogy a demokrácia ellenségei éppen az ilyen szerveződést igyekeznek minden eszközzel felszámolni. Ezt szolgálja a minden józan megfontolást nélkülöző centralizáció, az állam terjeszkedése.
A demonstrálóknak pedig még ki kell találniuk, hogyan lesz a jogos felháborodásból alkotó akarat, program, cselekvőképes szervezet.
A szerző jogtudós
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
