Még javában zajlottak Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin tárgyalásai a Parlamentben, amikor sajtókörökben már híre ment: fajsúlyos bejelentés is elhangozhat, mégpedig Ukrajna ügyében. El is hangzott. Putyin kertelés nélkül megadásra szólította fel a válsággóc legforróbb pontján, Debalcevénél körülzárt ukrán kormányerőket. Néhány óra elteltével Kijevben el is rendelték a csapatkivonást, ami rövid távon akár a tűzszünet érvényesüléséhez is vezethet. Hosszú távon azonban újabb bizonytalansági tényezőt jelent az orosz elnök kijelentése. Azt sugallja ugyanis, hogy a fegyvernyugvást szelektíven is lehet értelmezni. És ha Debalcevénél lehet, miért ne lehetne másutt is...
Pedig a kínkeservvel kiizzadott minszki alku nem említ kivételeket, a szemben állók közötti választóvonalról szól. Függetlenül attól, hogy az viszonylag egyenesen húzódik-e, vagy éppen a lázadóknak kényelmetlenül benyúlik az általuk ellenőrzött területbe. Persze Putyin már tudhatta, hogy a debalcevei kivonulás végül megkezdődik. Ám ettől nem lett kevésbé cinikus a megjegyzése, amely szerint túl kell lépni a vereségen, még ha azt „volt bányászoktól és traktorosoktól” is szenvedik el. Merthogy a munkások között bőven vannak harcedzett hadfiak (vagy talán fordítva, a hadfiak között akadnak munkásemberek is), és nem kevesen éppen Oroszországból.
Mindezt ráadásul annak az Oroszországnak az első embere mondta, amely – persze csak ha a Kreml logikáját követjük –a Nyugat által támogatott kormányellenes lázadókkal szemben alulmaradt az Ukrajna befolyásolásáért vívott harcban, és ebbe máig nem nyugodott bele. A válságban játszott szerepét pedig azzal próbálja relativizálni, hogy – mint Putyin most fejtegette – a konfliktusok mindig vonzzák a fegyvereket, és különben is, Kijev segítséget kap a Nyugattól, amit egyébként – legalábbis az élet kioltására nem alkalmas felszereléseket illetően – soha senki nem is tagadott.
