Lejátszanám a 35 román szociáldemokrata szenátornak azt a képzeletbeli felvételt, ahogy a nyolcvanas években az osztállyal elénekeljük a Ceausescu-kor himnuszát, a trejkulort. Azt is mindennap a legelső óra elején kellett eldanolni, s annak a kevés tanárnak, aki ragaszkodott az előírt szabályhoz, bizony igencsak sérthette a fülét a kelletlen nyikorgás. Mert az első sorokon túl vagy tátogtunk, vagy falsul bizonygattuk nem létező hazaszeretetünket.
Ez azért jut eszembe, mert a szenátorok friss törvénytervezete az elemiben épp ezt a gyakorlatot állítaná vissza, a román himnusz rövidített (de gáláns!) verziójával. Illetve büntetnék, ha valaki, akár magánszemély is, nem csak a román nemzeti jelképeket használná virágos jókedvében. Valószínűleg ezzel zárnák végképp rövidre a székely zászlóval kapcsolatos indulatokat, mivel annak használatát korábban törvénysértőnek bélyegezték a középületeken.
Nincsen makacsabb ostobaság a nacionalista hülyeségnél, írjuk fel magunknak a tétel újabb bizonyítékát. Hiszen ugyanaz az ostobaság vezérelte a törvényalkotói hevületet, amely sehogy sem akarja megérteni, hogy a főként székelyekből álló román nemzeti válogatott a magyar himnuszt énekelte el a román–magyar derbi előtt. A román lapok akkor is egymást hergelték, és országszakadást, világvégét vizionáltak.
