Akkor mi van, ha Európa érdeklődés hiányában elmúlik?
A nemzetállam idealizálása a motor, mert nem sikerült európai föderalizmussal meghaladni a nacionalizmust és az olcsó populizmust. (Ahogy a New Yorkban élő brit-holland esszéista, Ian Buruma írja a Frankfurter Allgemeinében: miért nem álmodják az európai álmot, úgy, ahogy az American Dream nyomokban még mindig létezik? Hogy az euró pai egység, az „örök béke” túl katolikus gondolat, nem is véletlen vele kapcsolatban a furtonfurt brit kekeckedés.) A feminizmus rossz a nácizmusnak – mondja a svéd igazságügy-miniszter asszony, jónak mondja, nálunk viszont már egy nőminiszter sincs, képviselő is alig.
A svéd White Power (Fehér Hatalom) Kristallnacht (Kristályéjszaka) felvonulást tartott, és a legzavaróbb az a mondata, hogy egyre több ember van Skandináviában, aki „megértené Breiviket” – a norvég Utoya-szigeti 77-szeres gyilkost. Rachide Dati volt francia igazságügy-miniszter, jelenlegi EP-képviselő előadása alatt jut eszembe – mindamellett, mennyivel jobban hangzik franciául, hogy Jobbique, zsével – Matthieu Kassowitz régi, de felbecsülhetetlen Gyűlölet (L’Heine) c. filmje, a Banlieu-ben (párizsi előváros) megbúvó Gonoszról. Növekvő populizmus, a Front Nationale növekvő szavazótáborán felhorgadó emberek, és már nemcsak Dél-Franciaországban szavaznak rájuk, hanem Ile-de-France-ban, Párizs környékén is.
Akkor meg az jut eszembe, hogy akkor mi van, ha Európa érdeklődés hiányában elmúlik? Igazam lett volna, amikor bő tizenöt éve azt írtam, hogy Európa lúzerklub, belvárosi butiksor luxustermékekkel, és ez most visszaüt? Rachide Dati kicsit örvendezik, hogy Marine le Pen nem tudott frakciót alapítani az Európai Parlamentben, ami jó, de aztán radikális (észak-afrikai származású) francia fiatalokról beszél, akik Szíriában, Aleppóban vagy Homszban önkénteskednek, esetleg a neobrutál ISIS-nek harcoskodnak, akik egyébként fél Európát, köztük hazánkat is kalifátusuk részéve tennék. Hogy ezeket a fiatalokat hogyan lehet majd visszailleszteni a francia társadalomba?
A normalizáció utáni visszailleszkedés amúgy is komoly kérdés. Mert feltéve, de meg nem engedve, hogy sikerül a szélsőjobbot visszaszorítani, az egyszer-kétszer odaszavazó szimpatizánsokkal kell tudni valamit kezdeni. Egy finn antifasiszta Nicholas Sarkozy hírhedt mondását idézi („a multikulturalizmus halott”), belmagyar vita is kialakul, Dénes Balázs az Open Society Intitute-tól kemény az ordas eszmékkel, Krekó Péter a Political Capitaltól viszont azt mondja, hogy legalábbis a választókat nem volna szabad démonizálni, nem szabad kirekeszteni a szélsőjobb megtévedt szavazóit.
A démonizáció visszaüthet, Vona egyszer elmondta, hogy a Magyar Gárdát is médiahacknek találták ki, és milyen szépen bejött. Dénes Balázs megkritizálja a volt francia igazságügy-minisztert, démonok igenis vannak, de a szavazókat tényleg nem szabad démonizálni. Helyes nem nácikként kezelni a Jobbik szavazóit, és elfogadni, hogy a mainstream pártok rosszul kezelték a válságot. A magyar baloldal és a liberálisok például szinte egyáltalán nem foglalkoztak a vidéki romakérdéssel, ami egyébként a rendszerváltott huszonöt év legnagyobb mulasztása.
Ha már így, hogyan hat a szélsőjobb a mainstream jobboldalra, a UKIP a torykra, Le Pen Sarkozyre, a Jobbik a Fideszre? (Utóbbit tudjuk: a magyar jobboldal fő problémája mindig az, hogy nem tud vonalat húzni a saját és a szélsőség témái között, annyira tetszenek neki a szélsőjobb szavazók kampányidőszakban.) Dénes asztalra teszi a szélsőjobb–Putyin témát is: mennyit köszönhetnek az összeurópai jobbszélsők az expanzionista orosz pénznek? (Én még a teheráni kapcsolatot is mellétenném, a magyar újságírás örök szégyene például, hogy nem ment utána, miért szedték le Vonát és Gyöngyössyt Bécsben egy Iránba induló repülőgépről.)
A gyűlölet-tettet megelőzi a gyűlöletbeszéd
Ez mindenkinek kiveri a kora délutáni álmosságot a szeméből, mert jó az, ha orosz milliárdosok patinás futballklubokba fektetnek be, ha borászatot vesznek Bordeaux-ban, ingatlant a comói tónál, de egy határon túl látni kell, hogy a jelen SS-20-as közép-hatósugarúja az orosz olajpénz. Sokan azt hiszik, mert soha nem voltak hatalmon a háború utáni Európában, marginalizálódtak, hatalmi kívülállók maradtak, amire egyébként pont a magyar kormánypárt a jó ellenpélda.
Ha már: eszembe jut egy interjú, még 2002 előtt adtam a párizsi Liberationnak az akkori-mai magyar miniszterelnökről, médiaérdeklődése és labdarúgás-szeretete miatt Berlusconihoz hasonlítottam, azzal, hogy szexpartijairól nem tudni. Meg azt is mondtam még, hogy félúton van Berlusconi és Putyin között mentalitásban. Mint a geográfiában, nagyjából. És menynyire utálom, ha igazam lett. Egy nemzetközi kerekasztal az nemzetközi kerekasztal, a görög kriminológusnak éppúgy van agendája, mint a svéd lapszerkesztőnek, mindenki arra tör, hogy a saját problémáját fényezze.
Talán ez a európai álom rákfenéje, a töredezett partikularitások, hogy Észak és Dél, Kelet és Nyugat között a kis földrajzi távolság ellenére nagyobb a mentális distancia, mint Texas és Massachusetts vonatkozásában. Az Európa-projektet nem szabad feladni – mondja valaki, helyre kell állítani a bizalmat – mondja valaki más, értékmentés-értékőrzés kell, antipopulizmus. Fejlesztések fontossága, az energiafegyver, nézzék meg Ukrajnát, „nem akarok egy újabb Barrosót”, nem akarok bevándorlásellenességet – mondja egy harmadik.
A népvándorlás óta Európa népeinek jelentős része bevándorló, igaz, annak idején fegyveres bevándorló volt, mint a germán népek vagy a magyarok, nebich, ez már így alakult, különben is, az utolsó 150-200 év a fontos, tartja a szociológia tudománya. Nagyon egyszerű Brüsszelt vádolni, „az élettől elszakadt bürokráciát”, ami ettől persze még az élettől elszakadt bürokrácia. Csak a kontinens jelentős részén amás államok adófizetőinek pénze az egyetlen fejlesztési forrás. Kihívások, megoldások. Sokkal többet kell meghallgatni, sokkal jobb kérdések kellenek, hogy jobb válaszok lehessenek.
A görög kriminalista azt mondja, a görög társadalom nem olyan, mint a svéd vagy az angol, az Arany Hajnalt az elkeseredettség hozta létre, viszont nagyon büszke, hogy a demokrácia szülőhazájából jön. A szünetben egy norvég filmessel beszélgetek, ott volt 2011 júliusában Utoya-szigetén, amikor Anders Behring Breivik több mint hetven szocialista diákot legéppisztolyozott. Fedezéket keresni golyózáporban nem megszokott. Jobb lenne, ha nem is válna azzá. A média felelőssége felvethető: az első órákban a norvég média jelentős része szerint muszlim-iszlamista merénylet történt a szigeten, amire elmondom, hogy a romagyilkosságok elején Magyarországon „uzsora-bűncselekményről” beszélt a jó Drazsé (Draskovits Tibor igazságügy-miniszter).
A londoni intézet kutatója, Vidhya Ramalingam a FREE (Far Right Extremism Europe) projektet mutatja be, amely Frontvonalban címen még kis kézikönyvet is publikált az extrém szélsőjobboldalisággal való konfrontáció kezelésére szerte Európában. Az utcán, rendőrségen, iskolában, stadionban, templomban. A szintén brit Fiyaz Mughal meg azt mondja, hogy a szélsőjobb olyan, mint a pornóipar, erős online, blogokban, a közösségi média hatékony használatában, grafikusan, gifekben (internetes animációkban) és coubokban (ismétlődő rövid videókban). Szóhasználatuk agresszív, ugyanakkor olykor – ha tetszik – humoros is.
Sorolja az eseteket, Lee Rigby ifjú brit katona megölésének radikális visszhangja (az elkövetők iszlamista szélsőségesek voltak), Pavlo Lapshyn ukrán bevándorló antimuszlim bűncselekmény-kísérletei Angliában, hogy az újabb Britain First csoportosulás sokkal vadabb, mint elődei, hogy filmeznek és erőszakoskodnak mecsetekben, hogy 500 ember az online szférában masszív hatást érhet el. Hogy szexualizált támadásokat követnek el muszlim, tehát láthatóan kisebbségi nőkkel szemben, hogy beszivárognak az iskolákba, bár a fő célcsoportjuk a 21–40 év közötti férfiak volnának.
Aztán Michal Pawlega, a lengyel meleg aktivista mond meglepő dolgokat: a lengyel melegek csecsen bevándorlókkal próbálnak együttműködni Varsóban, akik sokszor áldozatai rasszista gyűlöletcselekményeknek. Hogy a varsói szejmben van már LGBT parlamenti képviselő, sőt transznemű is, ám sokat vegzálják őket. Swansea kisváros Walesben, onnan jött Nicky Nijjer és Chris Mort, a The Think Project nevű vállalkozás két ötletgazdája. Chris Mort hatvan körüli, derűs kis ember, zsaru volt, leszerelt vagy nyugdíjba ment, de az utcai munkát jól ismerheti, ismeri is.
Nicky magas, talán pakisztáni származású, melegítőben van, épp csak fukszok nincsenek rajta, mint egy gangsta rapperen, amúgy kiköpött Ali G. Viccelnek, mókáznak, szó nincs a kilencvenes évek píszíbeszéd-abszolutizálásáról, olyanok, mintha a korai Tarantino-filmek szellemében menne a talajszintű szociális munka. Mondjunk szitokszavakat, lekicsinylő, megbélyegző kifejezéseket etnikai csoportokra. Fehérekre és kínaiakra, muszlimokra és hindikre. Cigányokra, zsidókra. Nicky Nijjernek be nem áll a szája, cockney-t beszél, fülelni kell.
Pacsizik, ökölösszeütés, „high five” minden megszólalónak, tetszik neki a megidézett és angolra fordított verbálrasszizmus. Tizenöt-tizenhat évesekkel dolgoznak rossz hírű iskolákban. Lemennek a helyekre, ahová a fiatalok járnak. Fehér gyerekeknek elmagyarázzák, nevetségessé teszik az etnikai sztereotípiákat. Színes bőrű gyerekeknek elmagyarázzák, nevetségessé teszik az etnikai sztereotípiákat.
Gondolkodjanak, mielőtt beszélni kezdenek! Mert a gyűlölet-tettet megelőzi a gyűlöletbeszéd. Soha nem szervezne magyar minisztérium, igazságügyi vagy bármilyen, olyan konferenciát, ahová Nicky Nijjer-szerű figurákat hívnának előadni. Pedig ő tűnik hatékonynak! Régi útmutató: gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan! Nicky és Chris erre példa.
