galéria megtekintése

A föld alá tolt forradalom

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 20. számában
jelent meg.

Gábor György
Népszabadság

Orbán Viktor a Nemzeti Múzeum lépcsőjén állva feltételes módban fogalmazott: „Ha van szakrális lépcső a magyar történelemben, ez minden bizonnyal az.”

Marabu

De nincs szakrális lépcső a magyar történelemben, tehát a Nemzeti Múzeum lépcsője sem az. Bár Petőfi Sándor egykori (vélt) jelenléte és szavalata sem tette volna szakrális lépcsőzetté a Nemzeti Múzeumba felvezető grádicsot, ám ma már, részben Petőfi naplójából, részben Kerényi Ferenc irodalomtörténész munkájából (Petőfi Sándor élete és költészete, 2008) tudjuk, hogy Petőfi semmit sem szavalt el sem a lépcsőkön, sem a kiugró párkányzaton, mert március 15-én ott sem járt. Több helyen szavalta el a két nappal korábban keletkezett versét, így például a Pilvax kávéházban, de az csupán mítosz, hogy a múzeumi lépcsőkön is elmondta volna a költeményt. Ezzel együtt megvolt a szerepe ennek a legendának. A múltbeli események helyeinek utólagosan konstruált és beazonosított lokalizálása, így például Jézus betlehemi születésének, Péter római keresztre feszítésének, a forradalom nyitányának tekintett s a Téli Palota főlépcsőjére fantáziált ostromnak, vagy, a legújabbak közül, melynek keletkezése szintén Orbán Viktorhoz fűződik, Szent István Szűz Mária részére történő koronafelajánlása Alcsútdoboz mellett – ezek mind a nemzeti mítoszképzést, a vallási hagyományt vagy a hatalom legitimálását szolgáló eszközök.

 

De van-e egyáltalán bárhol szakrális lépcső? A Bibliában többször is olvasható a máálá (lépcső, feljáró) szó. Lépcső vezet a királyi trónhoz (1Kir 10,19-20), a főhadiszálláshoz (2Kir 9,13), Dávid városába (Ez 40,6) vagy az égő áldozati oltárhoz (Ez 43,17), sőt Ezékiel látomásában az új templom kapuihoz (Ez 40,22.26.31.34.37) és az előcsarnokhoz (Ez 40,49), mi több még az oltárhoz is (Ez 43,17), de ez utóbbi sem rendelkezett semmilyen szakralitással. Nem csupán azért, mert látomás volt, hanem főként azért, mert mózesi törvény tiltotta a lépcső meglétét az oltár előtt (2Móz 20,26). Az Újszövetség szintén említ egy lépcsőt (ApCsel 21,35.40), azt, amelyen a katonaság felvezette Pált az Antónia-várba a dühöngő és lincselésre kész tömeg elől, de szakrális jelentése ennek a lépcsőzetnek sincs.

És persze olvasni létráról (szulám) is a Bibliában. Jákob álmában jelent meg az az égig érő lajtorja, amelyen Isten angyalai jártak fel és le (1Móz 28,12), ám álombeli létráról lévén szó, jelképes-szimbolikus jelentéséről nagyon is, de szakrális vonatkozásáról nem tud a hagyomány.

Akad persze a keresztény tradícióban egy valódi szakrális tulajdonságokkal rendelkező lépcső, a Scala Sancta, amely Rómában található, s amely a Jézus-ereklyéket őrző Sancta Sanctorumhoz vezet fel. A lépcsőt még Szent Helena hozatta Rómába, abban a hiszemben, hogy ez megegyezik azzal, amely Poncius Pilátus palotájához vezetett, s ahol Krisztust a római helytartó elé hurcolták a katonák.

Nos, ennek a lépcsőnek oly mélyen kijár a vallási tisztelet és a szent áhítat, hogy ezen még maga Orbán Viktor is, miként minden látogató, csak térdepelve és imádkozva haladhatna fölfelé.

Orbán Viktornak március 15-én nem kellett térdepelnie, mert hiszen nem is állt szakrális lépcsőn, hanem csak a ’48-as forradalom „epicentrumában”, amint azt maga állította, és nyilván azért állította, mert sem ő, sem a szövegírói nem ismerik a szó jelentését. Az epicentrum az a pont a föld felszínén, ami alatt, a mélyben a rengés, a robbanás megtörtént. Egy forradalomnak tehát csak akkor lehet epicentruma, ha nem a föld színén zajlik le, hanem a föld alatt, valahol a mélyben, a hipocentrumban.

De a szent helyek sorában, ha nem is a zsidó-keresztény hagyomány szerint, hanem a keleti (babiloni) kultúrában, mégiscsak akad egy jellegzetes szakrális lépcsőzet, amelyre Orbán teljes joggal utalhatott ünnepi beszéde elején. Minden bizonnyal a zikkurat „kozmikus hegyére” gondolhatott, a kozmikus utalásokkal teli templomépítményre, amelynek hét emelete a hét bolygóeget képviselte. A zikkurat a világ középpontja, a föld köldöke (omphalosz), s afféle világtengelyként vagy világoszlopként (axis mundi vagy universalis columna) összeköti az eget és a földet. Ezen a helyen legitimálják az égi hatalmak a földi, e világi uralmat, s a főpap a szent idő pillanataiban, vagyis ünnepekkor a zikkurat lépcsőfokait mássza meg, mintegy fölülemelkedve a profán világon, s eksztatikus utazást téve az egekig, hogy a világegyetem csúcsára érkezvén maga legyen közvetítő ég és föld között.

Idézzük hát fel azt, amit afféle politikai credóként Orbán Viktor mondott még 2006-ban önmaga szerepéről, ambíciójáról és küldetéséről: „nekem az országot kell építenem, kis o-val, az országot –ami a magyar nemzet e világi országa –, és nagy O-val is, az Országot, Isten Országát, és ez a magasabb rendű célja és értelme annak, amit teszek”. Nos, ennek tudatában – és bizonyára a keleti nyitás jegyében – Orbán, egy személyben földi teljhatalmat bíró nemzeti vezetőként s az Isten Országán munkálkodó főpapként, a zikkurat lépcsőfokaira vizionálta magát, hogy elindulhasson kozmikus-mennyei utazására, s közvetítői tevékenységének köszönhetően nyerjen szép hazát a szónok által is emlegetett „magyar élet”. Innen érthető, miért is nevezte Orbán a lépcsőt, amelyen állt, szakrálisnak, hiszen – mint mondta – ez az a hely, „ahonnan szétsugárzott, szétáradt a mágikus energia.”

Eksztatikus szárnyalása közben Orbán persze nem hallhatta meg a mennyei küldetésében már kevésbé bízók füttyögését, s nem láthatta, amint az epicentrumtól, vagyis szónoki pulpitusától néhány méterre még javában e világi küzdelmek folytak Orbán sírig hű hívei és a nyájtól elkalandozott, igaztalan eretnek között.

*A szerző filozófus, vallástörténész

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.