Ifj. Szebenics már húsz éve magánnyomozó, van hát némi rutinja a féltékeny férjek kezelésében, jól ismeri fojtott hangjukat, s már akkor kiszúrja, hogy mit akarnak tőle, amikor fölhívják, „halló, halló, ikszipszilonzé vagyok, sürgős magánjellegű megbízásról lenne szó”, általában ezt hadarják a féltékeny férjek, s igyekeznek nyugalmat erőltetni magukra, de erre képtelenek, mert mardossa őket a bűntudat és a szégyen, s hajtja őket a harci tűz.
A magánnyomozó szerint a féltékeny férjek elsősorban nem is a hűtlenségre akarnak bizonyítékot szerezni, inkább a férfiak ősi vadászösztöne támad föl bennük, amely azt súgja nekik: sem közelharcba, sem háborúba nem megyünk egyedül. A féltékeny férjek igazából tehát harcostársat toboroznak a reájuk váró küzdelemhez, a túlélés érdekében akarnak bajtársi szövetséget kötni, így hát a magánnyomozó először is megnyugtatja őket, igyekszik mély bizalmat ébreszteni saját maga iránt, s csak ezután közli a tarifát.
A férfiak ekkor meg szoktak lepődni. De ifj. Szebenicsnek a szeme sem rebben. Vele még nem fordult elő, hogy engedjen az árból. Ötből hárman hümmögnek, azt mondják, még gondolkodnak, az ilyenekre ifj. Szebenics legyint. A negyedik dörzsölt rókának hiszi magát, alkudni próbál, de ifj. Szebenics leteszi a telefont. Az ötödik azonban személyes találkozót kér, s ez be szokott jönni, ami nem rossz arány, ráadásul a férjeken kívül is akad munka bőven. Legtöbbször biztosítótársaságok hívják egy-egy furcsa baleset kivizsgálására, mert inkább neki fizetnek százezreket, semmint egy csalónak milliókat, s persze a bankok is meg szokták keresni, ha egy-egy gyanúsan gyorsan legatyásodott ügyfél valós anyagi helyzetéről szeretnének információt szerezni.
