Persze néha a legmérsékeltebb, legtürelmesebb politikus is kénytelen ugrani. A politikai bölcsesség olykor éppen az ugrás elkerülhetetlenségének felismerésében és megvalósításában áll. A politikus, aki nem ismeri föl, hogy ugrania kell − hic Rhodus, hic salta! −, az épp az ugrás halogatásában vagy a nem ugrásban törheti ki a nyakát. Ezzel szemben a Nagy Ugrás politikusai, a futurisztikus vagy retrospektív utópiák fantasztái, a hatalom megszállottjai egyfolytában ugrani akarnak, akár kell, akár nem. Egyáltalán nem hajlandók elismerni semmiféle utat, mert minden utat túl hosszadalmasnak találnak a pokolból a mennyországba.
|
A Civil Összefogás Fórum arcai
Reviczky Zsolt / Népszabadság |
Ugrani kell, mert ez a legrövidebb út két pont között. A radikális politika mindig ugrást jelent, és a radikális politikus félelmetes ugró hírében áll. Így aztán gyakran egész társadalmakat képes magával rántani a mennyországnak hirdetett és hitt szakadékba. Kant nevezte a hitet az ész salto mortaléjának. Valóban, a hit nem alapozható az észre, és ennyiben az ész halálugrásának is tekinthető, de ha az egyes ember belső életének határai között marad, a misztikusok hitének eksztatikus ugrását is beleértve, nem jelent kockázatot egy egész közösség számára. Ha viszont az Istenbe vetett vallási hit helyére a politikavallások isteneibe vetett hit lép, és a politikai ész salto mortaléjára kerül sor, akkor ennek az ugrásnak − a Nagy Ugrásnak − a vége elkerülhetetlenül a Nagy Nyekkenés: a nemzeti vagy világkatasztrófa.
Nem újdonság, hogy a modern politika szinte minden kategóriája teológiai eredetű. A „politikai teológia” megalapozója, a kiemelkedő jogfilozófus, Carl Schmitt, aki sokáig a legpusztítóbb politikavallás − a nácizmus – híve volt, így fogalmazta meg ezt a felismerést: „A modern államelmélet összes jellemző fogalma szekularizált teoló giai fogalom. Ennek oka nemcsak történeti fejlődésükben van, melynek során teológiából államelméletté alakultak, mint például a mindenható isten és a politikában megtalálható teljhatalmú törvényhozó esetében, hanem szerkezetükben is...
A kivételes állapot a jogtudományban hasonló jelentéssel bír, mint a csoda a teológiában.” Mármost, ha a korlátlan hatalmú Isten analógiájára fölfogott államfő, kormányfő, politikai vezér szuverenitása − mint Carl Schmitt gondolta − éppen a kivételes állapot (rendkívüli állapot) bevezetésére való feljogosítottságában és képességében van, akkor valóságos csodatevőként kell tekinteni rá. Innen nézve a szuverenitásból sportot csináló vezérdemokrácia (Max Weber szép szavával: führerdemokratie) permanens csoda, hiszen a kivételes állapotot (rendkívüli állapotot) emeli normális állapottá, és a normális vagy rendes állapotot nyilvánítja kivételnek. Az ugrás lesz az út leküzdésének bevett vagy normális módja, az út bejárása pedig tűrhetetlen és esztelen időhúzás.
Innen nézve pontosan fogalmaz a vezéri állam lelkéből lelkedzett civil szervezet (a CÖF) képviselője, amikor tervezett vonulásukat csodának nevezi, egyszersmind pedig „zarándokútnak Magyarországért”. A kivételes állapot ugrás a politika világában, azaz: csoda. Az ugrás mint legrövidebb út − villanásnyi út − hatalom és társadalom, parancsadó hely és végrehajtó hely között, vagyis mint a demokrácia útvesztőjének átugrása ilyenformán a demokrácia kiegyenesítésének felel meg. A keszekusza magyar civil társadalom békemenettel történő állami kiegyenesítése csodatétel. A Civil Összefogás Fóruma csoda. Magyar csoda. Az állam csodája, amelynek csodájára járnak szerte a világon.
Nemcsak a pénzt, az árujavakat lehet fetisizálni, azaz isteníteni, bálványozni, hanem a politikai javakat, az ideológiai képződményeket is: a Pártot, az Államot, a Nemzetet, a Népet, a Tömeget (vagyis a számosságot) és a politikai Vezért vagy annak akaratát.
Ha a vallási korszakban a zarándokmenetek célja valamilyen szent csodatévő sírhelye vagy ereklyéje volt, akkor most a politikavallások korszakában maga a politikai zarándokmenet válik csodatévő hellyé, amelyhez országnak és világnak el kell zarándokolnia, hogy részesülhessen a politikai hit csodájában, a politikai ész mámorító salto mortaléjában. (Szerveződnek is a zarándokmenetek Lengyelország-szerte, hogy ehhez az élő csodához, a Nemzet békésen menetelő új Egyházához, új templomához elzarándokoljanak: jelen legyenek a csodatételnél, vagy legalább tekintetükkel érinthessék meg a hatalom talpig civilben menetelő szerzeteseinek százezreit, sőt millióit.)
Persze a vezeklésre felszólított Nemzetet helyettesítő, nyilvános és ünnepélyes zarándoklat (a helyettesítő zarándoklat a középkorban sem ment ritkaságszámba), a könyörgőzarándoklat a hatalomért és egy párt hatalmon maradásáért még akkor sem több tömegkulturális látványosságnál, az új politikavallás giccsénél, ha a zarándoktömeg a hatalomban és az azt megszemélyesítő vezérben úgy hisz, mint a Nemzet megváltó istenében vagy legalábbis a nemzetet az uniós szolgaság földjéről kivezető „új Mózesben”. Vallási szempontból minden politikai istencsinálás bálványimádás. Nemcsak a pénzt, az árujavakat lehet fetisizálni, azaz isteníteni, bálványozni, hanem a politikai javakat, az ideológiai képződményeket is: a Pártot, az Államot, a Nemzetet, a Népet, a Tömeget (vagyis a számosságot) és a politikai Vezért vagy annak akaratát.
A politikavallás kultuszának megvannak a maga papjai és hittudósai, megvan a maga liturgiája, megvannak szent helyei és buzgó középosztályi zarándoktömegei, élükön a rajongó legbuzgóbbakkal, akik addig menetelnek, míg ki nem menetelik maguknak a győzelem pálmáját − a zsíros állami javadalmazást, a közbeszerzési megrendeléseket, a földeket és a trafikokat, a támogatásokat és a kedvezményeket −, egyszóval a politikai üdvözülést, amely nélkül gazdasági üdvözülés nem létezik a kiegyenesített demokráciában, más néven: a neokorporatista vezérállamban, a választásos autokrácián alapuló nemzeti kaszárnyakapitalizmusban.
A választókerületek határait már kiegyenesítették, a bankok kiegyenesítése javában tart, a rezsiharc viszont már kiegyenesítette a nagy szolgáltatókat.
A teljesen kiegyenesített demokráciában minden szálegyenes: egyenesen járnak az emberek, egyenesek a gondolatok, egyenesek a politikai viszonyok (mindig az győz, akinek győznie kell, mert kezében a választási rendszert kiegyenesítő hatalom), kiegyenesedik a gazdaság, kiegyenesedik a média, az oktatás.Még a művészek is kiegyenesíthetik végre a rablótőke igájában meggörbedt gerincüket, hogy mostantól szabad ésszel, önként vegyék nyakukba az állam igáját, amely már nem lehúzó teher, hanem inkább szárnyakat adó feladat, fölemelő küldetés, és még fölemelőbb javadalmazás a bátraknak, akik mernek „szakítani − a CÖF egyik prominensét idézve − az örök szolgalelkűséggel, a seggnyalás művészetével”.
A nemzeti együttműködés szép új magyar rendszerében még sok minden nem tökéletes, még sok mindent ki kell benne egyenesíteni. Hallatszik is mindenfelől a hatalom dolgos PR-osainak, kommunikációfelelőseinek, sajtó- és médiamunkásainak, a törvényhozás parlamenti robotosainak szorgos krampácsolása: ők szedik fel a zűrzavar demokráciájában meggörbült, sehová sem vezető vagy feleslegessé váló síneket, ők egyenesítik ki a végrehajtó hatalom döntéshozói sínpályáit.
A választókerületek határait már kiegyenesítették, a bankok kiegyenesítése javában tart, a rezsiharc viszont már kiegyenesítette a nagy szolgáltatókat. Sok minden történt a Magyarországra hol ferdén, hol görbén tekintő Európai Unió tekintetének kiegyenesítéséért. Sikerrel befejeződött a történelem kiegyenesítése is: 1944. március 18-át mostantól egyenesen 1989. augusztus 20. (esetleg 2010 fülkeforradalmi áprilisa) követi, mindenféle saját szuverén történelmünkhöz nem tartozó kitérő nélkül.
A külső és belső nemzetrontók által elgörbített, gazdasági válságokban megvetemedett demokrácia kiegyenesítése a jogállami göcsörtök lefaragása, a hatalmi ágak és bogak lenyesegetése, a demokráciagörbítők jogainak a megengedhető mértékre szorítása, a girbegurba médiaszabadság és alkotmány egyenesbe tétele immáron kész tény, ami persze nem azt jelenti, hogy megállhatunk, mert „itten van a Kánaán”. Nem, még nincs itten. A Kánaánig még legalább negyven évig tart a legrövidebb út: az egyenes.
