Pedig ez a divatos – többnyire a „jaj, de független vagyok” álarcot maga elé tartó – cinikus szöveg az, ami egyre jobban erősíti a tömegekben, hogy nincs közük semmihez, az „előadás” nem értük szól, úgysem tudnak bekiabálni a színházigazgatónak, hogy más szcénát szeretnének, legfeljebb a főszereplőt fütyülhetik le a színpadról. Vagyis folyamatosan ápolgatja azt a mentalitást, ami ellen más szövegeiben viszont mérhetetlenül felháborodik, hogy tudniillik a „nép” nem védte meg a demokráciát.
Van egy rossz hírem: a demokráciát politizálás nélkül nem lehet megvédeni. Sőt pártok nélkül sem. Amelyek egyébként szintén kedvenc céltáblái a megmondóembereknek, mint az ördögi praktikák terepei.
Úgy tűnik, a nyilvánosságban megszólalók többségében sem tudatosodott, hogy a politika – eredeti jelentésében – az állam irányításának módja, a pártok pedig a különböző ajánlatokhoz megszerzendő támogatás eszközei.
Ahogyan Mesterházy Attilának nem volt alkalma kifejteni, hogy miképpen lehet elérni az „európai béreket”, ugyanúgy Gyurcsány Ferenc sem mondhatta el, hogy miért tartja a föderális Európát egyedüli megoldásnak.
Lehet mondani, hogy ebben a politikusok és a pártok a hibásak, de én most nem erről beszélek, az egy másik disputa tárgya lehetne, amelynek kiindulópontjául egy más megközelítést ajánlanék: hogy tudniillik a pártok és a politikusok IS hibásak.
Mégis furcsa, hogy a közbeszédet az egész előző négy év alatt – és a kampány során fokozottan – szinte kizárólag a személyi kérdések uralták. Persze csak a baloldalon – érdekes módon a jelenlegi kormánypárttal kapcsolatban senki nem kérdezi (nem meri megkérdezni?), hogy vajon hogyan működik az a konglomerátum, amely szemmel láthatólag egyetlen ember akaratára van felfűzve?
Az úgynevezett baloldali sajtóban nem leltem – ha mégis volt ilyen, elnézést a kivételtől – épeszű, a közbeszédben is érthetően megfogalmazott kritikát, bírálatot, sőt még ismertetést sem nagyon az MSZP 38 oldalas választási programjáról. Pedig lehetett volna bírálni az apparátusi zsargonban fogalmazott nyakatekert mondatokat, amelyek magukon viselték azoknak az „anyagoknak” a jellemzőit, amelyek megszületésénél sokan bábáskodnak.
Meg lehetett volna kérdezni például, hogy hogyan képzelik a munkahelyek szaporítását a már képzett munkaerővel sem rendelkező térségekben? De a kamera, mikrofon elé citált politikusoktól jobbára csak arra voltak kíváncsiak, hogy ki kivel,mikor, mit… (Ki is akadt Szanyi Tibor a legutóbb az Egyenes beszédben.)
Ahogyan Mesterházy Attilának nem volt alkalma kifejteni, hogy miképpen lehet elérni az „európai béreket”, ugyanúgy Gyurcsány Ferenc sem mondhatta el, hogy miért tartja a föderális Európát egyedüli megoldásnak.
Sokan és sokszor elmondják, leírják: a demokrácia demokraták nélkül nem működik. Igaz. De ha éppen a magukat demokratáknak tartók is azt sulykolják előszeretettel, hogy az egész csak „színielőadás” a combosabb koncok megszerzéséért, akkor ne várják, hogy a „nép”majd lelkesen tülekedik a jegyekért.
