A perbe időközben behívtuk a Kliket is, hiszen a 2013. január 1-je óta érvényes jogszabályok alapján a kétharmados hatalommal felruházott kormánynak és háttérintézményeinek mindene (pénze, mozgástere, ereje, kapcsolata stb.) meglenne ahhoz, hogy a szegregációt egyszer s mindenkorra kisöpörje. Különösen igaz ez a központosított állami oktatásigazgatás csúcsszervére, a Klikre. De mára a helyzet alaposan megváltozott: minden antiszegregációs állami szándék eltűnt, illetve néhány frappánsan megfogalmazott dokumentumba sűrűsödik, és csak papíron létezik. Azt, hogy az állami szinten kinyilatkoztatott magasztos integrációs gondolatok és a hétköznapok történései külön utakon járnak – ha máshonnan nem –, akkor Balog miniszter úr harci buzdításából tudhatjuk, aki a független bíróság döntését így kommentálta: „Az ítélet fokozta a harci kedvemet, tovább harcolunk egy jó, tisztességes döntésért, ami jó a gyermekeknek.” Az pedig külön megérne egy misét, hogy regnáló csúcsminiszterként mennyire etikus kéretlenül tanúnak jelentkezni egy folyamatban lévő perben, ahogy ő tette.
Ezekben a perekben rendre ugyanazokkal az érvekkel találkozunk: „nem lehet iskolák között különbség: hiszen minden intézmény ugyanazon törvények szerintműködik, ugyanolyan diplomával rendelkező tanárok ugyanazt tanítják”. Ez azonban még papíron is csak úgy igaz, ha csukott szemmel olvassuk: 2004 óta több kutatás is bizonyította, hogy a szegregált iskolákban rosszabb technikai körülmények között, több nem szaktanár által tanított óra van, ráadásul amodern pedagó giai elemeket nem tartalmazó leginkább frontális órákkal.Még fontosabb, hogy tudomásul kellene már venni: a gyerekek nemcsak a tanártól tanulnak, hanem egymástól is.Másik toposz a szegregációt védők oldalán, hogy ezekbe az iskolákba a szülők egyéni, a szabad iskolaválasztási jogát alapul vevő döntése alapján mennek a gyerekek.
Ez technikailag akár igaz is lehet, de tartalmilag semmiképp. Hiszen milyen szabadságról beszélünk akkor, ha egyes családok valójában egy alternatívából választhatnak csupán. A helyi döntéshozók felelőssége akkor is óriási, ha „csak” annyit tesznek, hogy nem a legjobb (értsd: integrált, befogadó, megfelelő módszereket alkal mazó) iskolát garantálják épp a leghátrányosabb helyzetű gyerekek számára, hanem bármi mást. Ahogy ez például a nyíregyházi konkrét esetben is történt, amikor a Roma Oktatási Alap ajánlatát elutasították, ami biztosította volna a meglévő iskolabusz-szolgáltatás fenntartását, és ezáltal továbbra is jó minőségű, integrált oktatásban vehettek volna részt a huszár-telepi gyerekek szegregált oktatás helyett.
De nem kellene meglepődnünk. A kormány az elmúlt három évben tudatosan épített várat a cinizmusból. Miközben minden dokumentumában az integrációról beszél, összes tettével a szegregációt erősíti: integrációra alkalmas településeken iskolákat ad át az OrszágosRomaÖnkormányzat vagy az egyház fenntartásába, amely szervezetekre nem vonatkoznak az iskolai körzethatárok, így „válogathatnak” a gyerekek között, akár lefölözni, akár „felzárkóztatni” kívánnak. Épp a nyíregyházi döntéssel egy időben a kormány fontos nemzetközi romaügyi konferenciát szervezett Budapesten, ahol bemutatta az integráció területén elért sikereit. Valahogy elfelejtették meghívni (illetve ha mégis odamentek, biztonsági őrrel tartották távol) azonban azokat a civileket, akik érvekkel és kutatások anyagával tudják bizonyítani, hogy valójában a kormány által elmondottaknak épp az ellenkezője történt.
Az i-re a pontot az a hivatalos bejelentés tette fel, hogy Magyarország nem kíván a Roma Integráció Évtizede Programban maradni annak jövő évi folytatása esetén. Mert „a magyar uniós elnökség idején kidolgozott romastratégia európai szintre emelte a felzárkóztatáspolitikát”. Ezzel az állítással és lépéssel önmagában több probléma is van. 1.: A Roma Integráció Évtizede Program (RIÉP) nem jöhetett volna létre az akkori (2005-ös) teljes magyar politikai elit közös akarata nélkül (beleértve a Fideszt is), minden párt maximálisan támogatta az abban való magyar részvételt. 2.: A RIÉP egyik legfontosabb eleme éppen az, hogy az európai romastratégia nemzeti megvalósításáról szóló tagországi kormánybeszámolók mellé civil árnyékjelentések formájában kontrollt rendel. 3.: Tehát a RIÉP-ből való kilépés azt jelenti, hogy a magyar kormány nem teszi ki magát a civil kontrollnak, vitának és párbeszédnek, ehelyett egyoldalú és kevés valóságalappal bíró győzelmi jelentésekben kíván kommunikálni. 4.: Arról nem is szólunk, hogy a valaha volt közös és határozott politikai szándékot (a romaintegrációt) megtestesítő programból elsőként kilépni – finoman fogalmazva – érdekes diplomáciai lépés.
Arra, hogy lehet sikeres és értelmes oktatási integrációt csinálni, bizony van magyarországi példa: többek között Hódmezővásárhely. Miniszter úrnak talán érdemes lenne egyszer erről hosszabban elbeszélgetnie Lázár János ottani volt polgármesterrel. Úgy tudjuk, szoktak találkozni…
A szerző a CFCF Alapítvány kurátora
