galéria megtekintése

A Brexit folytatása

1 komment

Balázs Péter

A küszöbönálló brit népszavazás csupán az egyik esély, a kilépés felől kapta a nevét, holott a szigetlakóktól azt kérdezik: bent maradnának-e az Európai Unióban? Az optimista verzióra nem született szellemes rövidítés. A brit választók döntését utólag sokan és sokféleképpen fogják magyarázni. A várható eredmény előjele hol erre, hol arra billen, közel az ötven százalékhoz. A folytatást illetően hemzsegnek a spekulációk: összedől az unió, vagy az angolok nélkül végre felépül az egyesült Európa. A valóság forgatókönyvei azonban sokkal összetettebbek. A kiút járatlan csapások felé vihet.

Ha a rosszabbnak tűnő kilépés kap több szavazatot, akkor a piac gyorsan reagál, megmozdulhat az angol font és számos részvény árfolyama, de intézményi vagy jogi változás egyelőre nem történik. Fölösleges azon töprengeni, hogy vajon David Cameron miniszterelnök részt vehet-e még a június végi EU-csúcson. Egy ideig ő is ott lesz az Európai Tanácsban, és az EU-tagállamokat kormányzó többi politikussal együtt megvitatja a kialakult helyzetet, ismerteti az elképzeléseit, ha lesznek ilyenek. Egy negatív népszavazási eredmény nyomán a brit kormány dönthet úgy, hogy az Európai Unióról szóló alapszerződés 50. cikke szerint írásban kéri a kilépését. Ez a lehetőség közel hét éve került be az uniós szerződésbe, de a vészkijáratot még senki sem próbálta kinyitni. A belépés eljárását alapul véve valószínű, hogy a válás feltételeiről is az összes tagállammal kell lefolytatni az alkut és szerződésbe foglalni a végeredményét. Ez hosszadalmas és – főleg a briteknek – fájdalmas folyamat lesz. Ám a nagy szigetország elszakadását a többiek sem ússzák meg sérülés nélkül.

Ha az angol gazdaság kívül rekedne az EU összes alrendszerén, fontos folyamatok szakadnának meg vagy csonkulnának. Áruk és szolgáltatások piacai szűkülhetnek, módosul a tőke hozadéka, újabb befektetések más csatornákat keresnének, munkavállalók – köztük sok magyar – egyéb lehetőségek után nézhetnének. És még nem beszéltünk az uniós pénzekből az Egyesült Királyságban épülő beruházásokról, például az Északi- és a Földközi-tengert összekötő multimodális európai közlekedési folyosó új szakaszairól, amelyek Skóciát, Észak-Írországot és a délangol kikötőket kapcsolnák a kontinens szállítási rendszereihez. Ezek a projektek megszakíthatók vagy berekeszthetők, habár az átmenet nem lesz könnyű. Az uniós intézményekben és a többi EU-országban dolgozó brit állampolgárok is elküldhetők. Visszabonthatatlan köteléket képez azonban a brit jogrendbe beépült sok ezer uniós jogszabály és az Európa-szerte kifejlődött piaci kapcsolatok hálózata.

 

Számos szempont szól amellett, hogy ha nincs más politikai megoldás, mint a Brexit, akkor se következzék be teljes szakadás az Egyesült Királyság és az ­EU-ban maradó államok között. Könnyen lehet, hogy a kölcsönös érdekekből a „közeli kívülállás” sajátos státusza formálódik ki az angolok számára, olyasmi, amit például Németország ajánlgatott korábban Törökországnak az EU-tagság helyett. A vámunió és az egységes belső piac szabályrendszere bizonyos kivételek (például a külföldi munkavállalók kedvezményeinek kurtítása) árán lényegében megmaradna, sőt folytatódhatnának egyes együttműködési programok (energia, környezetvédelem, közlekedés stb.) is. Az Egyesült Királyság értelemszerűen kizáródna a teljes EU-költségvetésből mind a be-, mind a kifizetői oldalon csakúgy, mint az uniót irányító intézményekből. Korábbi kívánságainak megfelelően a magasabb szintű integrációs szegmensekben (euró, Schengen, jog- és intézményfejlesztés) sem venne részt.

Bonyolultabb a helyzet, ha a britek a maradás mellett döntenek. Ekkor ugyanis a problémás, különutas társ nem lép ki a közösségből – lehetővé téve a töb­biek számára a harmonikusabb és gyorsabb haladást –, hanem bent marad extra kívánságaival és a többsé­gétől eltérő integrációs filozófiájával együtt. Kezdettől fogva mindenki tudta, hogy az angolok nem a latin dél által vizionált és a szétszakított németek részéről buzgón támogatott „egyesült Európa” ­ködös távlatai felé indultak el, hanem eleve egy lazább és gyakorlatia­sabb szabad kereskedelmi modellben gondolkodtak. Ezt a hitüket akkor sem adták fel, amikor az általuk alapított Európai Szabadkereskedelmi Társulást (EFTA) odahagyva átléptek a szorosabban szervezett Európai Unióba. A két koncepció egy ideig­ békésen megfért egy fedél alatt: eleinte úgy, hogy a különbségekről udvariasan hallgattak, az integráció eszközeit pedig kiegyensúlyozták a kétfajta felfogás között; azután úgy, hogy az eltérő célokat feloldották, és legitimálták a „többsebességes” Európa képle­tében. A több hullámban megvalósuló integráció létező valóság az euróövezet vagy a schengeni rendszer esetében és lehetőség a lisszaboni szerződésben kodifikált „megerősített” vagy „strukturált” együttműködés feltételei között, elvben az integráció bármely területén. E felfogás szerint a különböző időpontokban történő felzárkózás egyetlen rendszer felé tart: a modell közös és egységes, csupán a beérkezés sebessége és dátuma eltérő. Ez a „több sebesség” lé­nyege.

A brit különállás azonban egy másfajta modellt hozott a felszínre, amely a célok tekintetében osztja két – vagy esetleg több – szintre az integrációt. Ha az angolok bent maradnak az EU-ban, akkor minta képződik arra, hogy a céljaink nem mind közösek. Tehát nem arról van szó, hogy a különféle sebességű vonatok utasai előbb-utóbb ugyanarra a célállomásra fognak befutni, hanem egyesek korábban kiszállnak és ott is maradnak a továbbutazás szándéka nélkül. Ezt a nyílt különbözőséget már nem lehet a „több sebesség” leplével eltakarni, hanem felmerül a két (vagy több) integrációs szint közötti belső viszony kérdése is. Szembe kell nézni a tagállami jogok és kötelezettségek újrafogalmazásával és általános – jóllehet inkább elvi-formális – egyensúlyának a megbomlásával. Az Egyesült Királyság új belső státuszának kialakítása nem lenne olyan sürgető feladat, mint az ország esetleges kiválásának lebonyolítása, de jóval keményebb diónak ígérkezik.

Kérdés, kik és miképpen próbálják majd felhasználni a brit példát a maguk céljaira, bármely úton indul is el a londoni kormányzat és parlamenti többség a népszavazás nyomán. A kilépésnek valószínűleg kevesebb követője akadna. Csak Nagy-Britannia és az ír sziget van abban a különleges helyzetben, hogy Európa északnyugati szélén, a tengerben úszva elkülönül a szárazföldtől, és beszéli Észak-Amerika uralkodó nyelvét, pontosabban az az övét. Európában a nagy többség a kontinens foglya, a boldogabbak a vízpartokon, a kevésbé szerencsések a szárazföld belsejébe zárva, tengeri kikötők nélkül, sokféle szomszéd közé berekesztve. Számukra a szövetségből való kiválás geopolitikai nonszensz, annál inkább az, minél több EU-tag veszi őket körül. Az viszont megeshet, hogy egyes kívülről közeledő országok ezután nem a sokféle kötelezettséggel járó, teljes jogú EU-tagságot veszik célba, hanem a „közeli kívülállás”, azaz egyfajta szuper társulás új brit modelljét.

Egy különleges belső brit státusz ezzel ­szemben csábító csalétek lehet más tagállamok, illetve az ­euroszkeptikus retorikával próbálkozó jobb- és baloldali szélsőségek számára. Hamar politikai jelszóvá serkenhet a legyengített uniós tagság követelése a kötelezettségek feletti alkudozás útján, lehetőleg a jogok korlátozása nélkül. Ez nem áll távol az orbáni pávatánc csámpás koreográfiájától. Cameron ­sikere vagy kudarca egyaránt megrendítheti Európát. Az egységes integrációs modell és célrendszer szétzilálása nyomán elindulhat egy önmagát erősítő negatív folyamat, az elmélet szerint egy visszafelé forgó „spill-back” hatás.

A brit népszavazás drámai események nyitánya ­lehet Európában. A feszült hangulatú kampánynak szomorú egyéni áldozata egy angol képviselőnő.

A nagypolitikai színjáték műfaja mégsem tragédia. A tétek súlyosak, és nagy változások jöhetnek, de talán nem nagyobbak, mint amilyenek az elmúlt években megrázták az európai rendszereket az euróválságtól a menekültkrízisig. A Brexit bármely folytatása kezelhető az EU alkufolyamataiban, jogi és intézményi eszközeivel. Kiszámítható belső ügy fekszik az asztalon, egymás között fogjuk megoldani. Viszont a brit fordulat nemzetközi politikai jelentősége folytán hangos ébresztőt fúj a lankadó seregeknek: kelj fel, Európa, és cselekedj, a világ szeme rajtad!

A szerző volt külügyminiszter és EU-biztos

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.