Hasonlóan jó időzítéssel rövid időn belül Angliába megy. 1934-ben Ernest Rutherford a Royal Societyben az atomban levő hatalmas energiákról tartott előadást, és kifejtette, hogy ehhez az energiához nem férhetünk hozzá. A rutherfordi kategorikus lehetetlent Szilárd Leó nem tudta elfogadni, és az elbeszélések szerint egy londoni sétája közben rá is jött, hogy olyan atomot kell keresni, amelyik neutron hatására bomlik, de bomlásakor két neutront bocsát ki.
A többi történelem: a láncreakció megvalósíthatóságát és urániummal való kivitelezhetőségét felismerve levelet ír Einsteinnel Roosevelt amerikai elnöknek, és ennek nyomán indult be 1942-ben az atombomba előállításának Manhattan-terve Groves tábornok felügyeletével.
E projekt végső szakaszában Szilárd Leó marginalizálódott, Groves tábornok politikailag megbízhatatlannak tartotta és javasolta az internálását, amit elutasítottak. Groves a CIA-vel figyeltette meg Szilárd Leót és orosz kémtevékenységet próbált rábizonyítani.
Az izgága, kérdezősködő, kutató, de sosem tanító Szilárdban Groves a kém mintapéldányát látta, amit tetézett, hogy német nyelvterületen tanult, az osztrák–magyar hadseregben szolgált az első világháborúban és orosz kapcsolatai voltak.
Szilárd Leó ötletgyáros volt. Manuálisan nem sokat kísérletezett, de sokat kérdezett, mindent részletekbe menően meg akart érteni és mindig egy-két lépéssel tudóskollégái előtt járt.
Nem volt klasszikus tudós. Nem volt katedrája, nem tartott előadásokat, nem járt bizottsági ülésekre. Nem tisztelte a hierarchiát, sem akadémiai, sem katonai, sem politikai adminisztrációs útvonalakat nem vett figyelembe.
A Manhattan-tervet kivéve nem kapott jelentős kutatási támogatást. Cikkek helyett szabadalmakat írt. Szabadalmaztatta a részecskegyorsítót, az elektronmikroszkópot, az atomreaktort, egy új típusú hűtőgépet, melyet Einsteinnel azért találtak ki, mert megdöbbentette őket egy fiatal család halála, amit egy hűtőszekrény meghibásodása okozott.
Mikor az atombomba már készült, Szilárd a betiltásán gondolkodott, hirosimai ledobása ellen pedig petíciót fogalmazott meg. Meggyőződése volt, hogy az atomfenyegetés akkor a leghatékonyabb, ha a fegyvert nem használják, de mindkét fél rendelkezik vele.
1947-ben nyílt levelet ír Sztálinnak a háború után kialakult orosz–amerikai helyzet javítása érdekében. A berlini fal építésekor Hruscsovhoz ment és próbálta hűteni a kedélyeket. A kubai válság kitörésekor, amikor az oroszok rakétákat telepítettek Kubába és Kennedy elnök válaszként blokád alá vonta a szigetországot, bőröndjeivel Genfbe repült, és kijelentette, hogy a háború elkerülhetetlen, ő az első menekült, készülni kell a többire.
A kubai válság megoldódott, de kezelése során ismét kiderült, hogy a kapcsolat a két nagyhatalom között esetleges és lassú. Szilárd Leó már a berlini válság idején javasolta a forródrót megépítését Moszkva és Washington között. Ezt tíz hónappal a kubai válság megoldása után üzembe is helyezték.
Ezek az akciók azonban nem fedhetik el, hogy amikor a szovjetek 1949-ben végrehajtották az első kísérleti atomrobbantást, Szilárd elfordul a politikától és a biológiának szentelte magát, mint ahogy több matematikus, fizikus is abban az időszakban.
A molekuláris biológia indulásának éveiben vagyunk, 1953-ban publikálja Watson és Crick a DNS kettősspirál-szerkezetét. De már a háború alatt a Cold Spring Harbor laboratórium új igazgatója Milislav Demerec a mikroorganizmusok vizsgálata felé irányítja a labor munkáját, gének és enzimek kutatása eredményeként nagy mennyiségben sikerül beindítani a penicillingyártást.
1945-től Demerec nyári egyetemet indít, ahová a kor három legképzettebb biológusát: Salvador Luriát, Max Delbrücköt és Alfred Hershleyt hívja meg, akik létrehozzák a Phage groupot. Az 1945-ös kurzuson maga Watson is részt vesz. Ezekre a kurzusokra járnak el a kor jeles fizikusai, köztük Szilárd Leó.
Itt ismerkedik meg a kólibaktérium biológiájával, majd visszatérve Chicagóba alapvető megfigyeléseket tesznek a kóli evolúciójával kapcsolatban.
1955-ben meglátogatja volt hallgatóját, Philip Marcust, Theodore Puck laboratóriumában. Nem akármilyen hely volt ez. A HeLa sejteket 1951-ben izolálták Henrietta Lacks méhnyakrákjából. Kiderült, hogy ezek poliovírussal megfertőzhetőek. Már csak egy lépés hiányzott.
Jonas Salk, a polio-oltóanyag majdani kifejlesztője nagy mennyiségben igényelte a homogén, azonos minőségű sejtet, amely azonban poliklonális volt. A probléma abban állt, hogy a sejtek jól nőttek tömegben, de ha egyedi sejteket kapillárisokban izoláltak, ezek már nem voltak képesek osztódni.
Szilárd Leó a kondicionált médium használatában látta a megoldást. Philip Marcus még aznap, pénteken elindította a módosított sejttenyésztést, és a sejtek a hét végén már osztódni kezdtek. A megfigyelésen elindulva a Puck-laborban gammasugár-kezelt „feedert”, azaz dajkasejteket is létrehoztak, amelyek nem osztódtak, de a megfelelő környezetet biztosították az osztódó sejteknek.
Nem alapított iskolát, nem dolgozott ki új elméleteket, de éleslátásával, ötleteivel, kérdéseivel az egész tudóstársadalomra megtermékenyítően hatott. Élete utolsó évtizedeiben a biológiának élt, meglátásai a mai kutatásokat is meghatározzák.
Ezt a technikát használjuk még ma is a kevert populációjú sejtek monoklonálissá való klónozásában, és ami még ennél is elterjedtebb, az őssejtek tenyésztésénél.
1960-ban az antitestek kialakulásáról közölt tanulmányában a megfigyelésekből Szilárd levezeti, hogy egy idegen anyaggal a második találkozás során kimutatható jelentős immunválasz magyarázata az immunsejtek osztódása kell, hogy legyen.
A sors kegyetlen próbatételeként 1959-ben Szilárd Leónál hólyagrákot diagnosztizálnak. Gerthrud Weiss-szel tervezik meg saját sugárkezelésének protokollját, amely megtette a hatását, a rákból teljesen felgyógyult. A hosszú kórházi kezelés során interjúkat ad és emlékiratokat ír. 1961-ben jelenteti meg rövid írásait A delfinek hangja címmel (magyarul megjelent: Kairosz Kiadó, 2005).
A könyv egy olyan bécsi kutatóintézetről szól (a hidegháború alatt Ausztria semleges országnak számított a két katonai tömb közé ékelve), ahol együttműködő tudósok a világ égető problémáira a delfinek segítségével találnak megoldást. Később egy ilyen szellemiségű intézet működését Szilárd Leó, John Kendrew és James Watson együtt dolgozták ki.
A CERN-ben megvalósult nemzetköziséget alapul véve, egy olyan európai molekuláris biológiai központot terveztek, amely ellensúlyozhatja e területen az USA akkori hatalmas fölényét. Az Európai Molekuláris Biológiai Laboratóriumot (EMBL), igaz, jóval később 1974-ben meg is alapítják.
Kendrew lett az első igazgatója, és az EMBL könyvtárát ma is Szilárd Librarynek nevezik, logójában pedig egy a novellára utaló delfin van.
Az EMBL azóta is modellként szolgál a molekuláris biológiai intézetek számára. Az eredeti elképzelés egy olyan intézet lett volna, ahol a legfontosabb kérdéseknek tudják szentelni magukat a kutatók. Jonas Salk lehetőséget kapott egy intézet alapítására, amit 1960-ban létre is hoz.
Olyan intézetet képzelt el, ami építészetileg is annyira erős, hogy akár Picasso is meglátogassa. Így esett a választás a kaliforniai San Diego közelében levő La Jollára, ahol a polgármester is poliotúlélő lévén egy városi referendum megszervezése után ingyen adományozott a tengerparton egy jelentős méretű telket az intézet számára.
Az építkezés 1960-ban kezdődött, Szilárd Leó 1963-ban az intézet külső tagja lett, majd 1964 februárjában be is költözött. Szilárd az 1933-as németországi menekülése óta bőröndben élt, szállodákban lakott, lakcíme is szállodai lakcím volt. Bár nős volt, feleségével nem éltek egy lakásban. A Salk Intézet volt az első hely, ahol Gertrud Weiss-szel együtt úgy érezte, otthon lehet.
Nem alapított iskolát, nem dolgozott ki új elméleteket, de éleslátásával, ötleteivel, kérdéseivel az egész tudóstársadalomra megtermékenyítően hatott. Élete utolsó évtizedeiben a biológiának élt, meglátásai a mai kutatásokat is meghatározzák, a monoklonális HeLa sejt, a sejtklónozás és a dajkasejtek használata ma általános gyakorlat.
Az általa kidolgozott chemosztát az alapja a ma használt bioreaktoroknak, az elektronmikroszkóp, a ciklotron széles körben elterjedt, az atomenergia és az atomreaktor pedig mindennapi életünket könnyíti meg.
Szilárd Leó a Salk Intézetben egy memóriáról szóló tanulmány befejezése után,május 30-án álmában, szívrohamban hunyt el. Hamvainak harmadát szétszórták, harmada a Fiumei úti temetőben levő MTA parcellába került, harmada az USA-ban van.
