Ami a felsőoktatásban most történik, elsősorban ijesztő. Úgy tűnik, túl vagyunk azokon az időkön, amikor a kormány felháborító és vérlázító húzásokat engedett meg magának, amelyekből viszont legalább fölsejlett valamiféle rendszer, lehetett az embernek valami tippje, hogy mi a céljuk. A mostani történések viszont éppen azért rémisztőek, mert bármerről nézzük is őket, csak a kapkodás látszik.
A kétharmad első ciklusában, emlékszünk, kezdetben az volt a koncepció, hogy az tanuljon, akinek a kormány megengedi, illetve akinek van erre pénze. A derült égből csapott le a minimálisra szorított állami finanszírozású helyek és a röghöz kötés ötlete, karöltve az állami janicsársereget képző, természetesen ingyenes és luxuskörülmények közé plántált közszolgálati egyetem felállításával. Ez társadalomképnek brutális ugyan, ám világos beszéd. Így épül fel a „dolgozó kisemberek” országa – üzente –, ahol mindenkinek jó, kétkezi szakmája van, aztán vagy tudja használni valamire, vagy nem. És ha nem, még mindig ott van az orbáni hauptref, a közmunka.
Ami ezután következett, az már történelem. Tiltakozás, ész nélküli visszavonulás, azóta pedig a totális káosz. Egy közértben még csak-csak érthető, hogy ahányszor új boltvezető érkezik, átrendezik a pultokat, hol a zöldségfront kerül előtérbe, hol a húsos részleg, de az állami nagy rendszerekkel mégsem lehetne ezt csinálni. Egyrészt, mert az adófizetők nem ezt várják el a befizetett pénzükért, másrészt, mert akinek olyan pechje van, hogy pont a Fidesz országlása alatt végezne egyetemet, annak konkrétan az életével, a jövőjével szórakoznak.
