FHB és Vidéke Takarékszövetkezet

A hivatkozott kormányrendelet viszont „rövidre” zárta az ügyet, és – nemzetstratégiai jelentőségre hivatkozva – kizárta a GVH fellépését és egy vizsgálat lefolytatását. A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény erre lehetőséget ad, de azt gondolom, hogy az idevonatkozó jogszabályhelyet (a GVH megkerülésének lehetőségét) nem a szövetkezeti bank magánosítására találták ki. A mi esetünkben az a kérdés, hogy milyen megfontolásból és milyen ismérvek alapján minősítette a kormány ezt a homályos privatizációt nemzetstratégiai jelentőségűnek?

Közérdeket említ a jogszabály, de eddig még nem sikerült megfejtenem, hogy miféle közérdek merül fel akkor, amikor jól körülhatárolható magánbefektetői kört jutalmaznak banki tulajdonnal? Úgy érzem, hogy a GVH mellőzését nem nemzetstratégiai érdek indokolja, hanem a gyanús magánosítási folyamat titokban tartása. A hivatkozott kormányrendeletből megtudhatjuk, hogy a Takarékbank privatizálására kiírt tender győztese – egyetlen érvényes pályázóként – a Magyar Takarék Zrt. lett. A nyertes pályázó tulajdonosai: az FHB-csoport két tagja (25,1 százalék), 13 szövetkezeti hitelintézet, 1 szövetkezeti alapú bank, 17 természetes személy (valamennyien aktív szövetkezeti hitelintézeti vezetők).

A gazdasági társaságban tulajdonos az állami kézben lévő Első Hazai Pénzügyi Szolgáltatásfejlesztési Kft. (0,1 százalék) is, amelynek ügyvezetője a Takarékbank elnöke. Elgondolkodtató a természetes személy tulajdonosok felbukkanása a Magyar Takarékban, és kérdés, vajon milyen megfontolás vezette őket a tulajdonrész vásárlásakor? Eddig azt hittem, hogy a százezernyi magántulajdonon nyugvó takarékszövetkezeti vagyon működtetése és megvédése a „szent cél”, most már látom, hogy néhány szövetkezeti vezető „bevásárlóként” vesz részt a banki privatizációban. Csak nem közérdekből?

Sajnálatos, hogy a szektor bankja egy szűk kör fennhatósága alá került, és az sem szívderítő, hogy valószínűleg most már csak hosszú jogi procedúra után derülhet ki, hogy milyen körülmények között történt meg a szövetkezeti vagyon pályázati magánosítása. Kérdezem: ha a 17 „banktulajdonos” szövetkezeti vezető ismerte a sikerhez vezető egyetlen utat, akkor miért nem vették rá a teljes szövetkezeti közösséget, hogy az eséllyel kecsegtető – most már tudjuk: győztes – pályázati formát válasszák?!

Miért nem kínálták meg a teljes szövetkezeti közösséget egy tuti nyerő tenderajánlattal? Miért hagyták fél évig, hogy az OTSZ (és a VOSZ) „megtévedt” harcosként küzdjön az összszövetkezeti érdekekért? Több, a napokban lemondott és banki tulajdont szerzett OTSZ-tisztségviselő miért nem érezte úgy, hogy nem 13 szövetkezet és néhány természetes személy ügyében kell eljárnia, hanem száznál több szövetkezeti hitelintézet érdekében?

Az elmúlt évtizedekben a szövetkezeti hitelintézetek egyik jelképe a szorgos, mosolygós méhecske volt. Változnak az idők. Lehet, hogy a bájos kis zümmögőt le kell cserélni a tojásából kibújó kakukkfiókára?

A szerző a Vállalkozók és Munkáltató Országos Szövetség főtitkára

*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.