Az SZDSZ és a Fidesz kezdeményezésére létrejött az ellenzéki akcióegység. Ehhez egyetlen kivétellel mindenki csatlakozott. A pártállami ünnepségre csak egy szociáldemokrata ifjúsági szervezetet és a szokás szerint megosztott kisgazdák egyik szárnyát sikerült becsalni.
|
Huszonöt éve – Cserhalmi György és a tüntetők akkor szimbolikusan foglalták el a tévét
Boros Jenő |
Harmincegy szervezet hirdette meg 12 pontban, hogy „Mit kíván a magyar nemzet?”. Többek között szabad és tiszta választásokat, bírói függetlenséget, rendőrállam helyébe jogállamot, sajtószabadságot, az állami hírközlés monopóliumának megszüntetését, lelkiismereti és oktatási szabadságot, a közkiadások társadalmi ellenőrzését, működő piacot, a pénzemésztő és környezetpusztító nagyberuházások leállítását, a bürokrácia és az erőszak-apparátus leépítését, a történelemhamisítás beszüntetését kívánta.
„Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc a magyar nemzet számára felállította a nemzeti függetlenség és politikai demokrácia európai mércéjét. Ettől a pillanattól kezdve egyetlen kormány sem kerülhette el, hogy ezzel a mércével megméressék.” Így kezdte beszédét Orbán Viktor a Kossuth téren. És leszögezte, meg kell fosztani az uralkodó pártot minden eszköztől, amellyel „visszahúzhatna bennünket a diktatúra sarába”.
Nyolcvan-százezer ember járta végig a független ünneplők hagyományos útvonalát. Négyszer-ötször annyi, mint amennyit a pártállami ünnepségre összekapartak. Oda, ahova 22 évvel később Orbán Viktor köré szerveztek közpénzből fizetett tapsoncokat.
Soha nem ünnepelték ennyien önként és lelkesen március 15-ét. Az ország túlnyomó része azonban nem tudhatta, nem láthatta, ami ezen a napon történt. Nem értesült róla, hányan és kik és mit követeltek. A televíziója a hivatalos ünnepségekkel és szónoklatokkal etette a nézőket, néhány perces, semmitmondó, jellegtelen összefoglalót sugárzott csupán az ország legszebb március 15-i ünnepéről.
A közvéleményt ekkor még a több évtizedes médiamonopólium határozta meg. Még a májusi adatok szerint is úgy nyilatkozott a többség, hogy szeretné, ha az állampárt megőrizné vezető szerepét, s a közvélemény-kutatások mindaddig biztos és fölényes győzelmet ígértek a kormányzó pártnak a szabad választásokon, ameddig a médiamonopólium ténylegesen fennállt. Amíg meg nem rendítette a felismerés, hogy a gazda már nem gazda. Szabad a gazda.
