1930-ban, az első, uruguayi világbajnokság is simán a miénk lett volna, ha kiutazunk. Egy-két évvel korábban 13-1-re vertük azt a Franciaországot, amelyet csak bírói segédlettel, 1-0-ra tudott legyőzni a végül döntőbe jutott Argentína.
1934-ben, a fasiszta Olaszországban a legjobb nyolc között az Anschluss előtt álló Ausztriát kaptuk, és úgy kaptunk ki 2-1-re, hogy az osztrákok gyakorlatilag hazai pályán játszhattak Bolognában, továbbá mind a játékvezetésre mind a játékosokra hatalmas politikai nyomást helyezett az egyre szorosabbá váló német–osztrák–olasz náci-fasiszta szövetség. Az osztrákok aztán persze lefeküdtek a házigazdáknak, akik megnyerték a hazai vébét, ami teljesen nyilvánvalóan, logikai és szakmai alapon bennünket illetett volna.
1938-at talán említenem sem kell, amikor a Franciaországban rendezett vébé messze legjobb, leglátványosabban játszó, legtöbb gólt szerző csapata a magyar válogatott volt. Zsengellér, Sárosi, Toldi... Az olaszok elleni döntő csak formaságnak tűnt, amikor a fasiszta diktátor, Benito Mussolini megüzente az olasz játékosoknak: Győzelem vagy halál! A sportszerű és emberbarát magyarok megkímélték olasz kollégáik életét. Mindenki tudja, hogy erkölcsileg, szakmailag és logikailag kié az 1938-as világbajnoki cím.
Az 1942-es és '46-os világbajnokság világháborúk miatt elmaradt, de vita nem lehet arról, ki lett volna a győztes. A magyar válogatott negyedik és ötödik logikai világbajnoki címét nyerte.
Hogy 1954-ben Bernben mi történt, azt nem kell magyarázni. Bírói csalás (nem volt les, viszont tizenegyes volt), és a németek nyilvánvalóan doppingoltak. Négy-öt góllal voltunk jobbak a „világbajnoknál". Plusz az öt-hat meg nem adott tizenegyes.
Az Aranycsapat 1950 és '56 között csak ezen az egy meccsen „kapott ki". Akkoriban még nem rendeztek Európa-bajnokságot, de ha rendeztek volna, akkor 1952 és 1956 is simán a miénk.
1958-ban Svédországban tovább kellett volna jutnunk a csoportunkból Wales ellen, gólkülönbséggel. Nekünk 6-3 volt a gólarányunk, a walesieknek 2-2. Ehelyett pótmeccset játszattak, amin – nyilvánvaló bírói csalással – kikaptunk. Különben visszük a kupát.
1962-ben Chilében a negyeddöntőben szólt közbe a politika. A rettegett csehszlovák titkosszolgálat máig felderítetlen akciójának eredményeként a magyar válogatott 1-0-ra kikapott az esélytelen, inkompetens, érdemtelen Csehszlovákiától. Így esett ki.
A legjobb négy között nem lett volna ellenfele.
1964-ben, a futballtörténelem második Európa-bajnokságán csak harmadikok lettünk, mert a későbbi győztes, házigazda spanyolok elleni meccsünket elcsalták. A pályán nem volt ellenfelünk.
1966-ban Angliában Mészölyék elgázolták 3-1-re a brazilokat, de '56 tizedik évfordulóján a negyeddöntőben le kellett feküdni a szovjeteknek... Ahogy az 1972-es Európa-bajnokság elődöntőjében is.
1978-ban Nyilasi és Törőcsik világverő csapatát a futballtörténet egyik legpofátlanabb bírói csalásával tudták csak megállítani a későbbi világbajnok házigazdák.
Azt nem állítom, hogy 1982-ben, Spanyolországban mi lettünk volna az esélyesek, de azt igen, hogy mi rúgtuk a legtöbb gólt a csoportmeccseken, és a későbbi csoportelső belgák csak az obligát csalássorozat és nemzetközi összeesküvések segítségével tudtak kiharcolni ellenünk egy döntetlent. És ha Kiss Laci az ötösről nem fejel ajtó-ablak mellé..., aztán Nyilasi a második félidőben ugyanúgy..., a belga kapust meg ki kellett volna állítani, amikor letarolta Fazekast..., és akkor Pölöskei simán rúgott volna még egyet..., Czernyatyski nevetséges potyáját meg vagy elnézte vagy direkt beengedte Mészáros Bubu. Az egyenes kieséses szakaszban meg már akármi is történhetett volna.
1986-ról nem is lehet már újat mesélni. Egyértelmű, melyik volt a legjobb csapat, de a Csernobilból érkező ukrán-szovjeteket nem lehetett, nem volt szabad legyőzni.
Ez összesen 17 világ-, illetve Európa-bajnoki cím. Gondoljuk végig.
Logikusan, hideg fejjel.
