Egy nappal később Z. ismét megnyitotta a magyar hírportálokat a napernyő alatt üldögélve. Számíthatott volna rá, mégis meglepte, hogy hétvége lévén, a kormányfő ismét programot hirdetett. A mámoros reformokat a bársonyos reformokkal felváltó Visszatáncolás című iratának lényege a nyugalom helyreállítása volt. Elsősorban a magára maradt kormánypárt nyugalmáé. Krédója szerint „ami nem romlott el, azon ne változtass, és ami elromlott, azon is csak akkor, ha meg tudod javítani”. Karesz ekkor már tudta, hogy ez a nap odavan. Pár óra múlva azért mégiscsak megkérdezte Z.-t, hogy milyen a legújabb kormányprogram.
– Emlékszel arra a cikkre, amelyik az orosz álhercegről szólt? – nézett rá Z., és csak akkor folytatta, amikor Karesz bólintott. – Kapitális adósságokat csinált a századelőn az olasz szállodákban. Amikor a kifizetetlen számlákról kérdezték, a diplomáciai státusára hivatkozott, és meglobogtatott egy borítékot. Azt állította, ebben foglaltatik a cári üzenet, amit el kell juttatnia az olasz kormányhoz. A sokadik hotel igazgatója végül kihívta a rendőröket, akik felbontván a borítékot, nem találtak benne mást, csak egy üres papírlapot. Na, kérlek, a Visszatáncolás szövege pontosan megegyezik annak a borítéknak a tartalmával.
A következő nap megint a strandon találta őket, amikor is Z. kapott egy mailt, amelyben a volt koalíciós partner arra kéri, hogy – nyilván másokkal együtt – írjon szakvéleményt a Visszatáncolásról meg arról, hogy most akkor mi legyen. Karesz legyintett, a hotel felé indult szendvicsekért és kávéért, de Z. megnyugtatta, hogy ez most igazán nem fog sokáig tartani. – Három dolog jöhet szóba. Az első, hogy mondjon le a kormányfő, ha már maga is elismeri, hogy semmi sem lesz abból, amire megválasztották. Aztán a korábbi koalíciós partner döntse el, hogy most akkor ellenzékben van, vagy vissza akar kúszni a kormányoldalra. A harmadik, hogy esetleg mindenki más is megpróbálhatná leírni, mit szeretne tenni, amellett, hogy mi szeretne lenni.
Ezek után Z. már csak a nyaralás utolsó napján, a hazatérésre hangolódva fogott neki ismét a tájékozódásnak.Megakadt a szeme egy mondaton, Karesz ezt látva felsóhajtott, és egy intéssel jelezte: hallgatja.
– Látom az ívet – idézte Z. a kormány és ellenzék közé szorult párt vezetőjét –, amely a programhirdetéstől a szakértői kormányon keresztül az új, sikeres választás felé vezető utat jelöli.
Karesz elnézett a messzeségbe.
–Ha arra nézek, én is látom az ívet –mutatott a part egy távoli pontja felé. – Fura, hogy eddig nem tűnt fel.
– Tudod, hogy nem látok messzire szemüveg nélkül. Miféle ívet? – türelmetlenkedett Z.
– Hát azt ott – mondta Karesz kajánul. – Az az ív egy csúszda.
