Földrengés volt Tápiószele közelében

A Richter-skála szerinti 3,1-es erősségű földrengést az emberek is érzékelték, károkról eddig nem érkezett bejelentés.

Mezítláb a parkban

Az ötlet Németországból indult hódító útjára, és ma már idehaza is akad hely, ahol speciális, mezítlábaskodásra kiépített ösvény várja a vállalkozó kedvűeket.

Tekerd körbe!

Bár a balatoni kerékpárút minősége még nem mindenhol tökéletes, a szolgáltatások terén jelentős fejlődés történt, egyre több bringabarát szálláshely várja a túrázókat.

Még két egyetemi alkalmazott rács mögött Pécsen

Immár tíz személyt gyanúsít a Nemzeti Nyomozó Iroda azzal, hogy a Pécsi Tudományegyetem 2009-es számítógép beszerzései során vesztegetést követtek el.

Budapest is felkerült a Lonely Planet tízes toplistájára

Az útikönyvkiadó szerint a legjobb nyári úti célok 2010-ben: London, Párizs, Barcelona, Róma, Bécs, Berlin, Dubrovnik, Athén, Isztambul és Budapest.

 

Veszélyes a Pilisben kirándulni

Az elmúlt hetek esői miatt nem használhatók a Pilis völgyeiben futó turistautak, nem látogatható a Rám-szakadék, a Holdvilág-árok és a pilisszentkereszti Szurdok sem. A felázott talaj miatt továbbra is fák dőlhetnek ki.

A még mindig felázott talaj miatt a fakidőlések a következő hetekben is folytatódhatnak, ezért a turistáktól fokozott figyelmet kérnek. Bár egy hete nem esett újabb eső, még mindig zárva vannak a megrongálódott pilisi útszakaszok.

Nem használhatók a Pilis völgyeiben futó turistautak sem, illetve nem látogatható a Rám-szakadék, a Holdvilág-árok és a pilisszentkereszti Szurdok. Szintén tilos kerékpározni több aszfaltúton. Lomniczi Gergely, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője felhívta a figyelmet arra, hogy a lezárt útszakaszokra tilos belépni. Azokon a területeken, amelyek nincsenek lezárva, a fakidőlések miatt fokozott óvatosságot kérnek a kirándulóktól.

A korlátozásokat csak a balesetveszély megszűnése után oldják fel, egyes útszakaszokon leghamarabb egy hét múlva. Mint arról a szóvivő beszámolt, a parkerdő területén keletkezett viharkárok összege meghaladja a félmilliárd forintot: sérült a faállomány, jelentős anyagi kár keletkezett az infrastruktúrában. Az áradások utakat, hidakat, gátakat mostak el, erdészeti épületeket rongáltak meg.

A veszélyhelyzetek felszámolása folyamatos, de az újabb fakidőlések és földcsuszamlások lassítják a munkát. A károk teljes helyreállítása akár egy évet is igénybe vehet - mondta a szóvivő. Az érdeklődők a Pilisi Parkerdő Zrt. honlapján tájékozódhatnak az aktuális információkról.

Top cikkek