Kismarton nevezetességei egy hétvégén bejárhatók

A Bécsben, Kismartonban, Bécsújhelyen, s a többi, a magyar határhoz közel fekvő ausztriai településeken tett rövid kirándulásokat azért szeretem, mert maradéktalanul tartalmassá tesznek egy-egy hétvégét, de az ember mégsem érzi úgy, hogy véglegesen lemaradt valamiről, amit meg kellett volna néznie.

Ami szem-szájnak ingere

„Az ember az, amit megeszik” – mondta Ludwig Feuerbach. A Kunstforum kiállításán néha elmegy az étvágyunk.

A Varázshegy tavasszal is vár

Van egy szabad hétvégéje? Netán jó hegyi levegőre vágyik, és még egyszer utoljára felcsatolná idén a síléceket is? Akkor irány Semmering. Alig háromórányi autóútra Budapesttől kifejezett alpesi táj fogadja az utazót.

Bécsben a legjobb élni egy kutatás szerint

A legélhetőbb városok ötvenes listáját idén is Bécs vezeti. A Mercer cég kutatása szerint az osztrák fővárost a svájci Zürich és Genf követi.

Metrózzon Bécsben!

Bécs a magyar turisták számára örök sláger.

 

Kínai sziklával magasdítják a Dachsteint

Ai Vejvej képzőművész installációjához Kínából érkezik a négytonnás sziklatömb.

Egy négytonnás sziklatömböt szállítanak Kínából az ausztriai Dachstein hegy tetejére. A szokatlan vállalkozás célja nem más, mint a kő elhelyezésével egy művészeti installációt létrehozni a közel háromezer méteres hegy tetején.

Az ötlet gazdája Ai Vejvej (Ai Weiwei), a kortárs kínai művészet elismert - egyúttal közismerten rendszerbíráló - képviselője. Az alkotás a "regionale" nevű stájerországi fesztivál felkérésére készül. Ai Vejvej az ember képességei és a természet nagysága közötti feszültséget akarja érzékeltetni vele - számolt be róla az APA osztrák hírügynökség.

A sziklát még április végén tették hajóra a kínai Szecsuán (Sichuan) tartományban, hogy előbb Pekingbe, majd onnan Rotterdamba szállítsák. Hollandiából tehergépkocsival vitték a Dachstein lábához, s június 23-án emeli fel a hegycsúcsra egy helikopter. A légi járművet Svájcból kölcsönzik majd, Ausztriában ugyanis nincs a feladatra alkalmas helikopter.

 

Top cikkek