Teljesen más
A találós kérdés úgy folytatódik, hogy ugró macskák, bételdió, 4000 sztúpa, mély vallásosság és végtelenül kedves emberek. A megfejtés pedig Mianmar, vagy ahogyan régen hívták: Burma.
Ha egyszer valaki lát egy képet a Bagan környéki pagodákról és sztúpákról, biztos, hogy addig nem nyugszik, míg élőben is nem láthatja. És amit kap egy ilyen úttól, az sokkal több, mint a fenti megfigyelések sora. Rudyard Kipling szerint Burma minden olyan helytől különbözik, amit valaha ismertünk.
Az országba csak repülővel juthat be turista, és csak Yangonba, a fővárosba (régen Rangoon) érkezhet. Állítólag évente csupán 30-40 ezer látogatója van a kelet-ázsiai államnak. Thaiföldet sokan egzotikusnak, mégis nyaralás szempontjából civilizáltnak és kényelmesnek tartják. Észre sem veszik a tőle kőhajításnyira lévő, még szinte "érintetlen" környezetet. Pedig igen magával ragadó az a természetközeli lét, amivel Mianmarban találkozhatunk. A katonai juntára utaló jelek pedig egy turistának alig észrevehetők.
Az Inle-lake Burma kedvelt belföldi turisztikai desztinációja. A tó fölötti hegyekben és a tavon az emberek a fogyasztási cikkeket megtermelik (óriási paradicsomültetvények úsznak a víz felszínén, a gazdák pedig csónakból szüretelik a kiadós termést). A föld minden gyümölcsét felhasználják: van szappanfájuk, az egyik cserje kérgét samponként használják, van biodízelük, a lótusz szárából pedig kenderszerű madzagot sodornak, amiből sálat, blúzt szőnek. Kiváló ételeket készítenek akár csak rizsből és tökből, felhasználva a tök levelét, szárát és gyümölcsét is, és különleges fűszerekkel bolondítva meg a levest vagy a második fogást. Semmi hókuszpókusz: a ház körüli konyhakertben terem a tök, víz van a patakban, és a fűszernövényeket is maguk termesztik és szárítják. Mindemellett nem isznak dobozos üdítőt, nem csomagolnak műanyag zacskóba semmit, azaz szemetet nem gyártanak. A külvilágtól elzárt hegyi településeken élő törzsek hetente egyszer járnak le a tóra a piacra, amúgy a nagyvilágtól elszigetelve élik földi létüket a dzsungel mélyén.
A burmaiak naivitásának van egy kedves bája: pl. tanakával kenik az arcukat a nők és gyerekek, mert azt remélik, hogy ettől szép világos lesz a bőrük (persze a tanaka kiváló védelem a nap ellen, és jó hidratáló is). Télen, mikor csak 25-30 °C a hőmérséklet, reggelente később kelnek, mint nyáron, és a hegyen lakók sapkában és pulóverben kiülnek a bambuszházaik elé melegedni a felkelő nap első sugarainál. Azon is nagyon meglepődnek, hogy egy túlsúlyos ember hogyan tud gyalog felmenni a hegyekbe. Szerintük ez lehetetlen küldetés, és jobb, ha neki sem vág a hosszú meredeknek, aki némi súlyfelesleggel rendelkezik.
Nem tudni, hogy a naivitás vagy a mély vallásosság miatt végtelenül nyugodtak-e a burmaiak, de az biztos, hogy nehéz őket kihozni a sodrukból. Mikor egy átlagos európai turista pár perc után felháborodik azon, hogy nem a kiírt időpontban indul a busz vagy teherautó, amire jegyet vett, egy helyi pontosan tudja, hogy ha két-három órával csúszik is az indulás, úgyis célba ér előbb-utóbb, fölösleges minden boszszankodás. S még ki tudja, hogy a pontos indulás esetén is mit hoz a viszontagságos út: a rengeteg kátyú, a még az angolok által épített úthálózat sok bizonytalanságot rejt, a 30-40 éves szállítóeszközök szinte minden utazás alatt legalább egyszer lerobbannak - akkor meg hova az a nagy sietség?
Hiába a sok csillogás, a díszes pagodák, az aranylemezkékkel sűrűn borított hatalmas szobrok, Burmát mégis a világ legszegényebb államai közé sorolják. A drogüzletből származó hatalmas bevételből az egyszerű emberek nem részesednek. A turizmus jelenti a burmaiak számára a felemelkedési lehetőséget. Talán idővel gyönyörű fafaragásaik, csontberakásos dísztárgyaik, lakkozott bambuszból készült díszedényeik, szőtteseik, és ezáltal a burmaiak tehetsége, szépérzéke - ha világszerte nem is, de - a mainál némileg nagyobb ismertségre tehetnek szert. Addig pedig, amíg a turizmus a mainál kissé nagyobb méreteket ölt, a bagani templomok naplementében maradnak a turistacsalogatók. Aki látta, tudja, hogy nem véletlenül.
Info
Utazás csak repülővel lehetséges Bangkokból Yangonba, és a visszaút Thaiföldre is csak ezen az útvonalon engedélyezett (AirAsiával 20-30 ezer Ft egy oda-vissza út).
A főszezon novembertől februárig tart, aztán áprilisra szinte elviselhetetlenül felmelegszik a levegő. Májustól októberig az esős évszak hoz enyhülést, viszont ilyenkor az utazást az állandóan csapadékos időjárás nagyon megnehezíti.
