Teátrumtörténet - ekhós szekéren
A belváros kellős közepén, a Miskolci Nemzeti Színház impozáns épülettömbje mellett húzódik egy hangulatos sétálóutca, amely a nevét stílusosan Dérynéről kapta. Itt áll a ma Színészmúzeumként működő emeletes klasszicista ház, amelynek helyén 1823-tól leégéséig magyar nyelvű kőszínház várta a nagyérdeműt (az 1821-es alapítású kolozsvári után ez volt a második az országban). A módosabb házra hajazó épületről ezt jegyezte fel egy kortárs: "fedele fenyőzsindely, felső padlazatja gyalult deszka, elején mindjárt a bemenetelnél két kis kamra, egyik a pénztárnak, a másik a cukrász számára". De jelentőségét nem a szegényes külcsín, s nem is a játszott darabok adták igazán, hanem a léte. Nem véletlen, hogy pár évvel később olyan támogatója akadt, mint Széchenyi István, aki páholyt is bérelt a teátrumban.
A Hódolván Tháliának című állandó kiállítás végigvezeti az érdeklődőt az intézmény építészeti történetén, és megtudható például, hogy a miskolci "színházi comité eljárása nem találkozik mindenben a közönség tetszésével. Jobb volna ugyan, ha találkoznék, kivált a jobbakéval és műveltekével; hanem az is igaz, hogy nem létezett még színházi comité, mellyel a közönség minden osztálya mindenben egyetértett és sáfárkodásával teljesen megelégedett volna." A pesti Nemzeti művelt és világlátott színésze, Egressy Gábor jegyezte fel naplójába a máig érvényes gondolatot a második, ma is álló miskolci színház 1857-es megnyitása kapcsán. Egressy a jeles alkalommal fel is lépett Vörösmarty Marót Bán című szomorújátékában, partnere pedig a miskolci színész, Benke atyus leánya volt, akit akkor már Jókainé Laborfalvi Róza néven ünnepelt az ország. A több mint 150 éve megszakítás nélkül színházként funkcionáló épület első direktora a színészdinasztia alapítója, Latabár Endre volt.
Az egyetlen vidéki színházi múzeum legátfogóbb része az államosított teátrum fél évszázadát mutatja be. Önálló egység villantja fel a 20. század zenés színházi törekvéseit: az operettvilág csillogását az egykori primadonnák, Márffy Vera, Komlóssy Teri, Nádassy Anna fotói, színlapjai, legyezői idézik fel. A tablókat böngészve olyan színháztörténeti kuriózumokra bukkanhatunk, mint az 1953-as miskolci Csárdáskirálynő, amely a Honthy Hanna számára átdolgozott fővárosi verzió "próbája" volt. Láthatjuk, hány nagy és jelentős pálya állomása volt Miskolc: Bilicsi Tivadartól Mezey Márián át Szirtes Ádámig, Bessenyei Ferenctől Őze Lajoson át Komlós Juciig, vagy az élet egyik utolsó nagy szerepét, a Lear királyt itt alakító Major Tamásig. Innen került börtönbe '56-os szerepvállalása miatt Nagy Attila, és Miskolcon léphetett újra színpadra a börtönből szabadult Darvas Iván. Színlapok, plakátok, jelmez- és díszlettervek idéznek korokat és szerepeket.
A gazdag képanyag között sokak számára kedves pillanatot rögzített az örökkévalóságnak a színház egykori fotósa. Két sugárzóan fiatal arc simul egymáshoz: Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán Miskolcon ismerkedtek meg, és szerettek egymásba.
Info
Információk az állandó és az időszaki kiállításokról: www.miskolcigaleria.hu, www.mnsz.eu
Cím: Déryné utca 3.
Tárlatvezetés, iskolai csoportok fogadása előzetes bejelentkezéssel: 06 (30) 660-9299, szineszmuzeum@freemail.hu
Nyitva: vasárnap és hétfő kivételével 9-17 óra között
