Szekszárdi bormustra

A hét végén tartott szekszárdi Szent László Napok egyik kiemelkedő eseménye volt a Pannon Bormustra díjkiosztó ünnepsége.

Borra, gasztronómiára épülő stratégia

A borászokat, a kulturális élet, a turizmus szereplőit, a városvezetőket és a vendéglátókat kívánja egy asztalhoz ültetni néhány civil szakember annak érdekében, hogy megtervezzék Szekszárd és térsége egységes arculatát és elkészítsék a jövőjére vonatkozó stratégiát.

Vörösbor és szarvasgomba

Nem kell attól félni, hogy unalmasan telnének el a hétvégéink, változatos programokon élvezhetjük ki az utolsó melegebb napokat.

A Szépasszony-völgyben nincs holtszezon

Eger nem csak épített történelmi emlékhelyeivel és gyógyvizével, hanem borkultúrájával is vonzza a turistákat.

Stifolderre és sonkára csúszik a tolnai bor

A Szekszárdon vendégeskedők a lankás dombok közti csavargásukkor mindig elámulnak a kitárt ajtajú présházakon és a gazdákon, akik teleszívott hébérrel kezükben várják a látogatókat. A zsalugáteres ablak párkányán csillogva sorakoznak a poharak.

 

Szekszárd: Új borokból csúcsborok

Mészáros Pál, a sokak által tisztelt szekszárdi borosgazda mondta a címben használt borrímet, hozzátéve, hogy már a Márton-napi első kóstoláskor, majd az első fejtéskor határozottan megmutatták a tavaly ősszel szüretelt kékszőlők nedűi, hogy Szekszárdon ismét csúcsborok születtek.

A 2500 hektáros szekszárdi borvidéken különösen szépek, izgalmasak és harmonikusak a kékfrankosok, beleértve a jó színanyagot, a remek zamatot, a magas - 13 maligánfok fölötti - alkoholtartalmat. A sok éven át hegyközségi elnök, Mészáros Pál borosgazda társai szakmai felkészültsége, körültekintése mellett megemeli kalapját a természet adományai előtt is. A nagyon meleg nyárból adódó napos órák magas száma biztosította a szőlőtermés ütemes előrehaladását. Ezen még a hideg, esős szeptember sem tudott rontani, hiszen ebben az időben szépen teltek a szemek, majd a langyos ősz tovább finomította az ízeket.

A gazdák pedig - ahogyan eddig is - megadták az "alaphangot", már a terméskorlátozás jegyében metszettek, majd a zsendülésnél elvégezték a fürtválogatást. Tehát a természet és a szőlészek kéz a kézben hozták létre a vastag, telt - díjakra váró - kékfrankost, előző esztendőben pedig e "kezeknek" volt köszönhető a kiváló Cabernet és a Merlot.

Miközben a gazda szeretettel invitálja borkóstolással egybekötött szekszárdi kirándulásra a borimádókat, elmondom, hogy tavaly, a nagyhírű bordeaux-i versenyen Mészáros Pál Merops cuvée-je - Cabernet savignon, Merlot és Cabernet Franc - a magyarországi három közül elnyerte az egyik aranyérmet. Merops? Ja, a különös névre kérdez rá az olvasó? A gyurgyalag - latin neve a Merops - tiszteletére keresztelték így. Hiszen a Szekszárd környékén is nagyszámban élő, löszfalakban fészkelő madárka bekapdossa a rovarokat, még az apró molylepkéket is. Ezért rovar ellen nem kellett permetezni, magyarázta a természet előtt fejet hajtó Mészáros Pál, akit magamban előrelátó "mázlistának" mondok.

Info

A Mészáros borházban 3-10 fajtát kóstolhatnak, egy-egy bor kóstolási ára 300 és 500 forint között mozog. Borkóstolásra, illetve konferencia tartására a 06 (30) 530-3737 számon lehet bejelentkezni.

Top cikkek