A helyzet foglyai

Amikor a legtöbben voltak a vasi MSZP-tagok, akkor a központi nyilvántartásban 1200-ukat tartották számon.

Új eljárás lignitügyben

Ma újrakezdődik a Vas megyei Torony község térségében található lignit ügyének tárgyalása a Veszprém Megyei Bíróságon, mert júniusban a Legfelsőbb Bíróság (LB) egy felülvizsgálati kérelem alapján új eljárást rendelt el a négy éve folyó perben.

Floridai cég Vasban

A jövő év végéig négyszáz új munkavállalóval bővíti létszámát Szombathelyen az amerikai Jabil Global Services Kft. - tudtuk meg Galler Károly igazgatótól.

Tánczos hozzáférhet az irataihoz

A Vas Megyei Bíróság nem akadályozta jogai gyakorlásában Tánczos Gábort és ügyvédjét, amikor elutasította azon iratok kiadását, amelyek Tánczos perújítási kérelméhez szükségesek - mondta Laky Ferenc, a Vas Megyei Bíróság elnöke.

Iskolaszünetet hozott a havazás

Behavazott Vasban és Zalában. Több kistelepülés áram nélkül maradt, mert elektromos kábelek szakadtak el a hó súlya alatt. A Vas megyei Győrváron az iskolát, az óvodát és az orvosi rendelőt is be kellett zárni.

 

Műhó, valódi öröm

A hideg idő beköszöntével naponta több ezren élvezhetik a műhó örömeit a vasi megyeszékhelyen az emlékműdombon, melynek aljába hóágyút állítottak fel. Az évek óta meglévő hóhiányt egy 2002-ben vásárolt osztrák hóágyúval pótolja a város önkormányzata, hogy a téli szünetben ne csak a közeli műjégpályán, hanem egy valóságos szánkódombon is önfeledten szórakozhassanak a gyerekek.

A gyermekörömhöz ezek szerint nem kell más, mint pár nap hideg - vagyis mínusz négy-öt fok - meg a közeli csónakázótó vize, 300-400 méteres tömlő, és egy nagy nyomású szivattyú, melynek segítségével 30-35 óra alatt 15-20 centis hó készíthető. Aztán jöhetnek a kisgyermekes szülők a nebulókkal, hogy a 18 méteres szintkülönbségű, 120 méter hosszú, hat-hétezer négyzetméternyi, este kivilágított pályát használni lehessen.

Már az óév végén kitehették volna a "Telt ház" táblát, annyian siklottak lefelé, s ki tudja, hányszor húzták zihálva felfelé a ródlikat reggel fél héttől este 11-ig. Fizetni nem kell a Felszabadulási emlékmű alatti domb használatáért. A költségeket ugyanis a város állja, a működtetésért pedig a vagyonhasznosító cég a felelős.

A Nyugat-Dunántúlon azért is jelentős ez a kiépített szánkózóhely, mert információnk szerint, az osztrák síterepeket nem számítva, legközelebb csak a Bakonyban van lehetőség hasonló élvezetekre. Ezért sem véletlen, hogy a szombathelyi sportligetbe - ahol a Kalandváros különleges játékai, a Tó-fürdő, a fedett uszoda, termálfürdő, számtalan labdajátékpálya van - a kis és nagy térségből, sőt a közeli Burgenlandból is érkeznek látogatók.

Info

Tatai Péter, 06 (20) 529-7020
e-mail: tatai.peter@szova.hu

Hóágyú készíti a havat a gyerekek örömére a szánkózáshoz
Hóágyú készíti a havat a gyerekek örömére a szánkózáshoz
Top cikkek