Nehezen áraznak az utaztatók

Erősen gyengülő forint, két százalékpontos áfaemelés, és égbe szökő üzemanyagárak közepette kell nyárra utazási katalógust készíteniük az irodáknak.

A dohánykereskedelem korlátozása árt az egészségnek

Barátaim és pályatársaim tanúsíthatják, hogy magánemberként, pénzügyminisztériumi tisztviselőként és egészségpolitikusként is mindig elleneztem a dohányzást, és azzal is egyetértettem, hogy a cigaretta árának emelése az egyetlen igazán hatásos eszköz a dohányzás – különösen pedig a fiatalkorúak rászokásának – megfékezésére.

Novemberben örülhettek a szállásadók

Novemberben folytatódott a vendégforgalom kedvező alakulása a kereskedelmi szálláshelyeken az előző év azonos időszakához képest – tette közzé jelentését a KSH.

Havas örömök a Tátrában

Az Alacsony- és a Magas-Tátra az utóbbi évek fejlesztései nyomán a téli sportok valóságos paradicsomává vált.

Turistarekord New Yorkban

Az utazási iparág globális gondjaira fittyet hányva özönlenek a turisták New Yorkba.

 

A vasúton is tilos rágyújtani

Pótdíjat kell fizetnie, vagy leszállítják a vonatról azt, aki a tilalom ellenére dohányzik.

A nem dohányzók védelméről szóló törvény értelmében január elsejétől tilos rágyújtani a vasútállomásokon, a megállóhelyeken és azok peronjain, valamint az összes személyszállító vonaton. A kocsikon erre matrica hívja fel a figyelmet. A vasút dolgozói a tilalmat megszegőket felszólíthatják a szabálysértés azonnali abbahagyására. Amennyiben ez nem történik meg, 8000 forintos pótdíj kiszabását kezdeményezhetik, és a dohányzókat leszállíthatják a vonatról. Az utas köteles személyazonosságát igazolni. A változásokra az érintetteknek, így a MÁV-csoportnak is 2012. március 31-ig kell felkészülniük, ez az intézkedések életbe léptetésének végső határideje.

Top cikkek