Bambisüveg a tápiószelei kúriamúzeumban
A tápiószeleiek a 60-as években éppen úgy éltek, mint bárhol másutt az agglomerációban. Hogy a kiállítás látogatottsága mégis igen nagy, az valószínűleg annak az ellentmondásnak is köszönhető, hogy a most időszakos kiállításon bemutatott enteriőrök az ország tárgyakban leggazdagabb középnemesi kúriamúzeumában kaptak helyet.
Roppant különös érzés az ősfás parkból – ahol tavaly botanikai tanösvényt is kialakított a múzeum, amellyel múzeumpedagógiai nívódíjat nyert el – belépni a kúria oldalszárnyába, és ott szembetalálkozni egy fali fogassal, amelyen ott függ a pesti gyárba ingázó családfő elmaradhatatlan aktatáskája, lapos zseblámpája – könnyebb volt annak világánál késő este a vasútállomásról hazabotorkálni. Hogy a közönség ekkora érdeklődéssel kíséri a kiállítást, annak másik oka az lehet, hogy sokaknak még „személyes ismerőse” itt szinte minden tárgy.
„Az én apámnak hajszálra ilyen aktatáskája volt, műszakból hazatérve is mindig akadt benne egy kis szalonna meg kenyérmaradék. Azt másnap vitte magával megint.” „Az én nagymamám még mindig épp ilyen sparhelten főz a nyári konyhában!” „Anyám szobájában ugyanilyen a szekrény, de hogy a toalett-tükör hova lett, fogalmam sincsen…” Ilyesféle megjegyzésekkel követik végig a látogatók a bemutatót, ki elérzékenyülve, ki jókat derülve közben.
A gyerekek és az ifjabb korosztály azonban idegenként szemlélődik, nekik meg kell magyarázni, milyen is volt a valóságban az a kinagyított fotón látható korabeli vasbolt, ahol mosógépet is lehetett kapni meg kerámiavázát, lámpabelet és petróleumot is. Vagy hogy miért áll az a horganyzott vödör a Fekete család ide alkalmilag áttelepített fodrászüzletének hajmosó tálja alatt. Ja, hogy nem volt vízvezeték, kancsóból öntögették a vendég fejére a vizet, a samponos lé pedig egy csövön át csordogált a vödörbe? Nahát.
A múzeum baráti köre, tudva, hogy az a korosztály – a nyolcvanéveseké, akik mindennek kellős közepében éltek – épp mostanság megy el végleg, úgy gondolta, megmutatja az ehhez a kis világhoz tartozó tárgyakat, egyúttal felkeltve a figyelmet az iránt is, hogy nem kéne mindent kidobni a nagyszülők eltávoztával.
Noha az ember nehezen fogja fel, hogy egy rózsás konyhai sparhelt ugyanolyan érzelmi értékkel bírhat egyszer, mint a Blaskovichok két helyiséggel odébb látható pipatóriuma, és hogy a nagyszoba ágya mögötti falra szögelt szarvasos faliszőnyeg ugyanúgy a múlt része lesz, mint az egri érsektől a középnemesi családi gyűjteménybe került festmények – azért azt a rózsás sparheltet például tényleg nem kéne kidobni…
Igazolhatja ezt a már nem a legifjabb korosztályhoz tartozó tárlatvezető is, aki szerint semmilyen eszközzel nem lehet olyan jó pirítós kenyeret sütni, mint épp az ilyen sperheltek platniján. A Bambi pedig, a már most is legendás Bambi – amelynek néhány üres palackja ott áll egy konyhakredenc tetején – olyannyira utolérhetetlen, hogy a tárlatvezető azt állítja: amióta nincsen, azóta ő semmilyen üdítőitalt nem iszik. Csakis ásványvizet.
Hogy a kúria gazdag gyűjteményét egy életen át gyarapító Blaskovich fivérek mit szólnának mindehhez, kis fantáziával könnyen elképzelhető. Mindenesetre az ő hét szobájukat is érdemes megtekinteni – akár sokadszorra is –, ha már a „retrobemutató” után vagyunk. S ha már úgyis Tápiószelén járunk, a Viczián-kúriát és a néprajzi házat ugyancsak érdemes útba ejteni.
A kúriamúzeum november 16. és február 1-je között szombat, vasárnap és hétfő kivételével naponta 10–16 óráig látogatható. Előre bejelentkezett csoportokat ettől eltérő időpontban is fogadnak. A retrokiállítás január végéig tart nyitva. Érdeklődni az 53-380-061 telefonszámon lehet.