Budapesti a világ leghangulatosabb hostele

A Hostelworld.com látogatónak szavazata alapján a budapesti Carpe Noctem hostel az ötödik lett a HOScar-rangsorban, valamint leghangulatosabb hostel címét is elnyerte.

Szállás és reggeli várja a turistákat a Cambridge-i Egyetemen

A patinás egyetem megnyitja kapuit az utazók előtt: mostantól akár már meg is szállhatnak a történelmi épületegyüttesben.

Abádszalók nem csak nyáron jó

Noha a Tisza-tó egyik központi településének számító Abádszalók kétségtelenül nyáron mutatja legvonzóbb arcát –ilyenkor teli a strand, vitorlások szelik a vizet, pecások támasztják a botokat, biciklisek, lovasok róják a parti utakat és romantikus csónakázók bújnak el a csalitosban – azért tavasszal is találni itt bőven látnivalót és elfoglaltságot.

Pajtaszínház, forrásvíz, aromaterápia

Csend, varázslatos túrautak, kileshető természet, ősi mesterségek, kényelmes szállások, házias ételek, tisztességes borok, móka, mulatás, tánc – e szavakkal összegezhető a falusi vendéglátóhelyek mecseki kínálata.

Szarvasfarm Bőszénfán

Pötyike, a szarvaslány nem kerülhet a fazékba, pedig nem fél a puskától, az embertől, a kutyától, sőt bárkinek rögtön barátkozó puszit nyal az arcára.

 

Unatkozni nem fogunk

Mintha indigóval írták volna a szállodák a szilveszteri programjaikat, kevés kivételtől eltekintve lényegében ugyanazzal toborozzák a vendégeket: pezsgős gálavacsorával, zenés műsorral, hajnalig tartó tánccal, és az egy-két-három éjszakás csomagokba belepakolják a ház minden állandó szolgáltatását a fitnesztől a wellnessig.

Mi most a kivételeket kerestük: azokat a házakat, amelyek a szabványon felül többet, valami ötleteset is nyújtanak az óévbúcsúztató vendégeknek.

Ráckevén két ilyen helyet is találtunk. A Kék Duna Wellness Hotel recepciósa, Szirb Sándor elmondta, hogy budapesti és Pest környéki vendégeiket – érkezzenek bár csak a szilveszteri mulatságra vagy többnapos tartózkodásra – háztól házig, odavissza a hotel kisbuszával fuvarozzák. Ennek árát belekalkulálták a teljes panzió árába, más vendégeik ötezer forint ellenében tehetik meg kétszer a 47 kilométeres utat. A sült gesztenye illata fogadja majd a szomszédos Savoyai Kastélyszálló kertjébe érkezőket, akiket más téli csemegékkel, sült tökkel, teával, forralt borral is nyomban megkínálnak, hogy a hangulatos kezdet után jó hangulatban élvezzék a következő napok programjait, a disznóvágást, a pincelátogatást, hintós városnézést.

A kicsiknek arcfestést és lufibohócot, a nagyoknak gulyáspartit, jósdát, sportprogramot, táncbemutatót szervez a pihenőnapokra a bükki Hotel Répce, míg Herceghalom ötcsillagos hoteljében, az Abacusban december 30-án francia nap keretében sanzonest ígér ellazulást, Segal Viktor pedig gasztronómiai csúcsélményt a francia konyhaművészet különlegességeinek bemutatásával. A következő napokban stand up comedyvel, rulettel és black jackkel szórakoztatják a luxusszálló lakóit.

Az 1920-as és 1930-as évek Amerikáját – egyebek között a maffia megalakulását, a szesztilalmat, Al Capone legendás személyét – idézik fel a Ramada Hotelben az akkoriban játszódó musicalek, a Chicago és a Kabaré részleteivel, a swing és a blues hangjaival a Balatonalmádiban szilveszterezőknek. A soproni Sziesztában a gyerekek mulattatásáról játékmester gondoskodik, aki pedig Móron, az Öregprésházhoz címzett fogadóban búcsúztatja az óévet, csapatjátékokban, teadélutánokon és pincelátogatáson vehet részt, lovas kocsiról nézelődhet a városban, és egy kis szerencsével zsákbamacskát nyerhet a tombolán.

Top cikkek