Le a kalappal
A plébános 1995-ben bekövetkezett haláláig a gyűjteményt csak Artúr atya látogatói ismerhették, de a különleges kalapok nem voltak ismeretlenek a falu lakói előtt sem. A plébános ugyanis, ha kedve tartotta, hol egy mongol kucsmában, lapp sapkában, hol meg albán fezben vagy skót fejfedőben pompázott. Noha megjelenésében volt valami extravagancia – hosszú haját lófarokba fonva hordta, s meleg nyári napokon gyakorta húzott rövid farmernadrágot, s mezítlábas szandált –, a kalapokat mégsem különcködésből viselte, hanem az ismeretterjesztés szándékával, hogy szűkebb pátriájával is megismertesse a távoli népek öltözködési szokásait. A mintegy másfél száz sipkát és kalapot számláló Stockingerhagyatékból az örökös Riedel család és Nagydorog önkormányzata nemrégiben alapított sapkamúzeumot.
Európából Anglia, Skócia, Olaszország, a Balkán országai, Skandinávia, Spanyolország és Lappföld képviselteti magát egy-egy fejfedővel, Af rikát Tunézia, Mali, Ázsiát Törökország, Japán, Kína, Mongólia, Közép-Ázsia fejfedői jelenítik meg, de Észak- és Dél-Amerika, sőt Ausztrália jellemző fejviseletei is megtalálhatók a múzeumban. Különösek a közép-afrikai és az ausztrál bőrkalapok, a kolumbiai guambiano indiánok londoni mintájú keménykalapjáról pedig talán viselőik sem tudják, hogy azok valójában selejtes termékek.
A Spanyolországban állítólag elszabott kalapokat hajószámra szállították az Újvilágba, s a guambianók csináltak belőlük divatot. Egzotikus számunkra a tübitejkagyűjtemény, a fezek színes kollekciója pedig a Közel-Keletet, illetve a Balkánt jeleníti meg. A fez leggyakrabban vörösre színezett gyapjúból filctechnikával készült. Formája csonka kúp, s minden esetben karimátlan. Tetejéről fekete vagy kék bojt lóg le. Nevét a marokkói Fez városáról kapta, bár ma inkább Tunéziában használatos.
A fejvédő egyébként minden kultúrában megtalálható. Kettős funkciója van: védi a fejet, és díszít. Véd a naptól és a széltől, s rendeltetésére sokszor már a neve is utal. Példa erre a sombrero, ami nyilván a sombra, azaz árnyék kifejezéssel függ össze. Gyakran azonban nem anynyira klimatikai funkciójuk miatt használták a kalapokat és a sipkákat, hanem fejdíszként, olykor színes szalagokkal, tollakkal ékesítve őket.
Számos vallás előírja a nők és a férfiak kötelező fejviseletét. A kalap nagysága, anyaga, színe nemritkán viselője társadalmi helyzetéről, foglalkozásáról vagy vallásáról árulkodott. Mint például a barett, amely készülhetett bársonyból vagy szövetből, változatos formát öltött, s noha a fejnél szélesebb sapkát már az ókori görögök és a rómaiak is ismerték, divattá a XV. században vált előkelő férfiak és nők számára.
A honi fejviseletet a múzeum magyar szobája jeleníti meg, ahol többségében kalapokat látunk. De hányfélét! Hortobágyi csikóskalap, pörgekalap, somogyi ünnepi juhászkalap, Kossuth-kalap, székely szalmakalap, s még sokféle, nevenincs süveg. A kalap egyébként szinte kizárólag nemezből készült, és mifelénk kifejezetten férfifejvédő volt. Különböző formákra készítették. Már a XVIII. században megjelent a mezővárosok lakosságának öltözetében, a parasztság körében viszont csak a XIX. században terjedt el. Ismert kalapféleség volt hazánkban az alacsony tetejű, széles karimájú kalap, amely általában 6–10 ujjnyival is túlnyúlt a vállon.
Info
Nyitva tartás: hétköznap 10–18 óráig, kedden 13–18 óráig
Belépés: ingyenes Megközelíthető: a Székesfehérvár–Sárbogárd–Cece útvonalon, a 63-as úton, vagy Paks felől Földespuszta és Pusztahecse érintésével
Szálláslehetőség: a közeli Bikácson a 4 csillagos Zichy Park Hotelban, vagy a simontornyai Fried Kastély Szállóban
