Rák roston, art deco módra
Vízumot néhány dollárért a reptéren vehetünk, ahol - ha van merszünk a baloldali közlekedéshez - több autókölcsönző cég kínálatából is választhatunk.
A központba vezető sugárút mellett sorakozó villák, a gyarmati időket idéző Polana szálló impozáns tömbje, az Avenida Julius Nyerere környékének jól felszerelt üzletei nyilvánvalóvá teszik: Afrika egyik legigényesebb nagyvárosába érkeztünk.
Miután felfrissültünk a színvonalas középkategóriájú hotelek egyikében (a kifogástalan tisztaságú, központi elhelyezkedésű, hangulatos Hotel Terminus száz euró alatti szobaárai az ingyenes internet-hozzáférést és a bőséges reggelit is tartalmazzák), kezdődhet a város felfedezése.
Az afrikai utak szokásos kellemetlenségeit itt elfelejthetjük: Maputo klímája ideális, az év legnagyobb részében mérsékelt meleg uralkodik, maláriától az ország e déli szegletében nem kell tartani, a polgárháborús idők bűnözési hulláma pedig már a múlté: ma a turista elemi óvatosság mellett baj nélkül sétálhat városszerte, legfeljebb a járdák bokatörő gödreire kell figyelnie.
Ha végeztünk a felsőváros üzleteivel, galériáival, tengerre néző sétányával, szuvenírárusaival, és megnéztük a világon egyedülálló elefántembrió-preparátumokat a Természetrajzi Múzeumban, következhet a fűszeres "piri-piri" csirke valahol egy teraszon, avagy egy igazi helyi különlegesség, a roston sült garnélarák a maputóiak kedvenc helyén, a Miramar étterem előtti föveny padjain.
A hamisítatlan portugál karamellpuding után legyen erőnk egy hosszabb sétához: vágjunk át a szocialista múltról árulkodóan Marxról, Leninről, Ho Si Minhről elnevezett sugárutakon, hogy eljussunk a városi piachoz, amely egyszerre nyűgöz le rendezettségével és az egzotikus áruk bőségével.
Ide már közelebb esik az alsóváros és ott Maputo további nevezetességei: a katedrális, a rádiószékház, a Scala és a Gil Vicente filmszínházak tipikus art deco épületei, a hangulatosan elvadult botanikus kert, no meg az Eiffel tervezte gyarmati hivatal, a Casa de Ferro, amelynek láttán az ember eltűnődik, hogyan tudtak a tisztviselők megmaradni ebben a teljes egészében vaslemezekkel borított építményben.
Odébb a portugál erőd és a kikötő: a catembei rév ütött-kopott hajóiról a főváros remek fotótéma, Inhaca szigetének trópusi paradicsoma pedig kétórás hajóúttal érhető el.
Azután irány a gyarmati idők óvárosa: a Nyugatihoz hasonló szépségű, szintén Gustave Eiffel keze nyomát viselő vasútállomást Bécs vagy Prága is megirigyelhetné. A Bagamoyo és a Consiglieri Pedroso utcák vigalmi negyedében lassan halad a patinás épületek felújítása, de a hangulat - késő este, amikor megtelnek a bárok, jazzcafék, diszkók - bőven kárpótolja a látogatót a romos állapotokért.
Újabb felfedezésekhez béreljük ki a jellegzetes sárga motoros riksák egyikét, és hajtsunk a város északi pereme felé: a halpiacon minden megvehető, amit aznap hajnalban fogtak a helyiek, a környező árnyas kisvendéglők pedig rögtön el is készítik a megvett halat, rákot.
Ha pedig nem kenyerünk az alkudozás, akkor - útban Macaneta dűnéi és az óceáni fürdőzés felé - ebédeljünk meg egy tősgyökeres maputói intézményben, a Costa do Sol szálló elegáns teraszán, ahol szűnni nem akaró tengeri szél csapkodja az abroszt, miközben felszolgálják az elmaradhatatlan garnélarákot, a fokhagymás pirított kenyeret és a korsó jéghideg Laurentinát.