Auchan kontra vidrák

Szomorúan hallom a híradásokban, hogy az Auchan bővíteni tervezi a Dunakeszi határában lévő áruházát a mellette lévő lápos terület felé, veszélyeztetve ezzel az ott levő élővilágot. olvasói levél

Az MTA is lápot lát Dunakeszin

A dunakeszi Auchan parkolót szeretne építeni egy olyan területen, amely a természetvédők szerint védett tőzegláp.

Külön államot kaphatnak a haitiak?

Az Afrikai Unió fontolóra veszi, hogy telepítsék át Afrikába a haiti földrengésben hajlék nélkül maradtak közül azokat, akik ezt akarják, és esetleg egy külön államot is teremtsen nekik.

Szomália, sínylődő fél ország

Két éve még arról szóltak a hírek, hogy a hétmilliós Szomáliában félmillió ember szorul humanitárius segítségre. Ez a szám mára három és fél millióra emelkedett. Az ország fele nem jut elegendő táplálékhoz, vagy lakóhelyének elhagyására kényszerült. Képgalériával

Kevesebben utaznak Egyiptomba a válság miatt

A vártnál kisebb mértekben ugyan, de a gazdasági válság miatt a tavalyi évben csökkent Egyiptom idegenforgalmi bevétele. Az észak-afrikai országba látogatók száma 2,3 százalékkal, 12,5 millióra csökkent.

 

Mesterséges oázisok Abu-Dzabinál

Huszonnyolc mesterséges oázist alakítanak ki Abu-Dzabi sivatagában, hogy így biztosítsanak életteret az antilopoknak és egyéb sivatagi állatoknak. Az Emírségekben megjelenő The National című lap szerint ezekben az oázisokban mesterséges tavakat is kialakítanak, amelyeket szintén mesterségesen öntözött növények vesznek körül. Mind a tavakat, mind az öntözőrendszert napelemek segítségével működtetett, tengervíz-sótalanító berendezés látja majd el vízzel.

Az olajban gazdag emírség, ezzel a projekttel többek között az ivóvíz-előállítás egy új módszerét is teszteli. Néhány oázist az ökoturizmus jegyében hasznosítanak, ezenkívül pedig egy különösen ritka antilopfajta, az arab vagy fehér oryx (Oryx leucoryx) számára is életteret teremtenek.

Két "próbatóval" már elkészültek Abu-Dzabiban, a teljes projekt pedig 2011 első felére fejeződik be. Az egyik tóhoz az állami környezetvédelmi hivatal már több őzet és antilopot is kitelepített.

Az arab oryx kis, fehér sivatagi antilop, amely egykoron az Arab-félsziget egész területén honos volt. A legkisebb oryxfajta védelméért az emírség mellett Szaúd-Arábia is küzd. Az állat életterének csökkenése és vadászata miatt ötven évvel ezelőtt kihaltak vadon élő egyedei. Az arab államokban sikerült néhány példányt újra a vadonba telepíteni: ezek az amerikai állatkertekben élő példányok utódai. (MTI)

Top cikkek