Kastély a Bódva-völgy kapujában

Edelényben található hazánk egyik legnagyobb kastélya, a L'Huillier- Coburg-kastély, amelynek egyelőre csak néhány terme látogatható.

James Bond nyomában

Kezembe veszem James Bond pisztolyát, és célzás nélkül szétlövöm a legújabb autóm használati utasítását. Akár ezt is megtehetem a Karlovy Vary-i Grandhotel Pupp fakultatív programján.

Szellemes történet

UTAZÁS TOP 50

Hidegvérű keletnémet lányok

Július végére már felmelegszik a víz, néha eléri a 15 fokot is. Eső után csak 13 fokos. Ezzel együtt a keletnémet lányok úgy játszadoztak a hideg tengerben, mintha csak a Széchenyi-fürdőben lubickolnának. UTAZÁS TOP 50

Kikötői hangulat

Legalább tízszer elmondta turistahajónk kapitánya, hogy óriási szerencsénk van, mert éppen a hamburgi kikötőben állomásozik a világ legnagyobb konténerhajója. UTAZÁS TOP 50

 

Eltz vára - 850 év, 33 generáció

A legrégibb német város, Trier felől a koblenzi Rajna-torkolatig szőlővidékek és festői tájak között kanyarog a francia Vogézekben eredő Mosel. Itt van Németország legjobb állapotban fennmaradt lakóvára, Eltz.

A parkolóból 15 perces sétával érkezünk az egykori Német-római Császárság legfontosabb vízi útja mentén, a XII. századtól épült várhoz, amelyet három oldalról az Eltz folyó ölel körül. A XIII. században a várat birtokló három testvér - az Eltz-dinasztia tagjai, Elias, Wilhelm és Teoderich - megteremtik itt, a ma oly divatos, kondomínium fogalmát: a családjaik között felosztott várban lakóközösségként élnek. Az évszázadok során a kicsiny udvar körül sorra bővülnek az újabb és újabb építmények.

A vár urai fontos szerepet töltenek be az 1500-as évektől kezdődően: mainzi, illetve trieri érsekek, s e ranggal választófejedelmek kerültek ki a családból. Közülük is kiemelkedik Jakob, a trieri egyetem rektora, az ellenreformáció bajnoka, a jezsuiták esküdt ellensége. Az eltziek legnagyobb befolyásukat Philipp Karl korában, a XVII. század végén gyakorolják: a mainzi érsek, választófejedelem családtag a legjelentősebb egyházfejedelem volt az Alpoktól északra.

A pfalzi örökösödési háború - amely 1688-ban azért robban ki, mert XIV. Lajos francia király magának követeli elhunyt sógora, II. Károly pfalzi választófejedelem örökségét - során a környékbeli kastélyok jó része megsemmisül. Eltz a család egyik tagjának, Hans-Antonnak, a francia hadsereg marsalljának köszönheti megmenekülését. A XVII. századra a vár annyira kiépül, hogy annak 80 helyiségében a család 100 tagja él; őket hasonló számú cselédség szolgálja.

Ma, az évente mintegy kétszázezer látogatót fogadó vár fenntartója, a 850 éves dinasztia 33. tagja, Dr. Karl Graf von und zu Eltz - bár nem él itt - arra is figyel, hogy a vendégeket minden teremben friss virágcsokrok várják. Az áprilistól október végéig nyitva tartó várban negyedóránként induló túrák (a belépőjegy ára 8, gyerekeknek és diákoknak 5,50, egy 4 tagú családnak pedig 24 euró) két épület számos helyiségét érintik. A harmadik épület jelenleg is lakott.

Ezekben - többek között - látható az egyik családtag által Alaszkában zsákmányolt 35 kilós rénszarvasagancs; az összesen 20 WC-ből álló mellékhelyiség-rendszer, melynek erre a célra kialakított vízvezetéke különösen esőzések idején hatékony; az 1520-ból származó hitvesi ágy, Németország legrégebbi festett reneszánsz ágya; egy XIV. századi, és minden bizonnyal a világ legöregebb ágyúgolyója és a valamennyi szobát - párosával - kifűtő 40 kandalló, amely jelzi, hogy Eltz már a középkorban magas komfortfokozatot ért el.

Említésre méltóak az elegáns boltívek, a fa mennyezetek, 500 éves freskók és gobelinek, az 1750-ből itt maradt "vasaló", valamint egy Lucas Cranach-festmény. Se szeri, se száma az ólomüveg ablakoknak, képeknek és porcelánoknak: Hugo Franz Graf zu Eltz, a híres Hoechst gyár többségi tulajdonosaként ugyanis porcelánban vette ki osztalékát.

Info

Nyitvatartás: 9.30-tól 17.30-ig, április 1-jétől november 1-jéig.
Megközelítés: Trier-Koblenz autópálya (48-as), Polch-I lejárat. Onnan Münstermaifeld, Wierscheim,
a várat sok helyen jelzik táblák.
További információkat talál a vár honlapján: www.burg-eltz.de a Rajna-vidéki kastélyokról,
várakról pedig a www.nemetorszag.travel honlapon.

A 850 esztendős, teljesen épen maradt várhoz gyönyörű sétaút vezet a 800 m-re kialakított parkolóból
Top cikkek